Peterdi István: A kedves lány fedd
Peterdi István: A kedves lány fedd
Halkan nevetnem kellene a gáncsoló szavak alatt,
Az idegen szájba nézni s az idegen fogakra.
Ah, lelkem most simogató szót is közönyösen fogadna
A szoba kicsiny, s az idő örök; az idő örök és halad…
Az idegen szájba nézni s az idegen fogakra.
Ah, lelkem most simogató szót is közönyösen fogadna
A szoba kicsiny, s az idő örök; az idő örök és halad…
Az idő örök és halad, s mi vágyaim szárnyukszegettek!
Az est künn végtelenül nagy, s hogy keltem fel reggel, s mi lettem!
Ah, jobban tudom, mint ez a beszélő száj, hogy el lehetne temetni engem,
Szédűlő szemem is a jövőbe tekinteni retteg.
Az est künn végtelenül nagy, s hogy keltem fel reggel, s mi lettem!
Ah, jobban tudom, mint ez a beszélő száj, hogy el lehetne temetni engem,
Szédűlő szemem is a jövőbe tekinteni retteg.
Kinek szivembe sorsom nagy fájdalma lopózik
S az egész világ és eddigi tetteim emléke fojtogat
Elborúló szemem a gáncsoló vörös szájon mégis gyötrődve csókolózik.
S az egész világ és eddigi tetteim emléke fojtogat
Elborúló szemem a gáncsoló vörös szájon mégis gyötrődve csókolózik.
Mégis az ő mérge itatta meg agyam, hogy a rettegett kép most is felfejlett előttem
Hullj a szivembe, kétségbeesés, mint a halottraváltó, oly erőtlen
Akaratom: fenséges gyász helyett, mint annyiszor, reszkető biborszint bontogat.
Hullj a szivembe, kétségbeesés, mint a halottraváltó, oly erőtlen
Akaratom: fenséges gyász helyett, mint annyiszor, reszkető biborszint bontogat.
