Lányi Sarolta: Bús tréfálkozás
Csak nem gondolod, hogy elhiszem?
Szeretnél? Ó, ó! De hiszen
Már el is köszönsz. Az idő leint
És én magam leszek megint.
Megint magam hajózom
Hullámzó tündértómon,
Tengerszemén a szerelemnek,
Mely kicsiny, de mély
S mélyében leskel a veszély,
Ha jő az éj s a szél beszél…
Szeretsz? De én megint magam vagyok
S mint elhagyott halott
Kit senki, senki nem viraszt
Fölérez, éled ujra bennem
Szerelmem –
Sikong és te nem hallod azt.
Nem hallod azt se meg soha
Mikor szólitlak, hívlak, vágylak,
Nevedtől hangos a szoba
Ahol a sóhajtásaim tanyáznak.
Szeretsz, azt mondod? De lásd
Álmomba se kisérsz el
Múlt éjjel megcsókoltuk egymást
S te erre sem emlékszel.