Ady Endre: Vitéz Mihály ébresztése
Ady Endre: Vitéz Mihály ébresztése
Szavak, akiknek Főbusza volt Vitéz
S gazdag pillangó-szárnyakat adott,
Szavak, „szárnyatok bársonyára”
„Szedegessetek violaszagot”,
Midőn felröpködtök Őt dicsérni.
S gazdag pillangó-szárnyakat adott,
Szavak, „szárnyatok bársonyára”
„Szedegessetek violaszagot”,
Midőn felröpködtök Őt dicsérni.
Ő volt honjában legbujdosóbb magyar,
De fényküllőzött fél magyar eget
S elhagyhatták remények, Lillák,
E bús legény tréfált és szeretett
S dalolt, mikor már sipolt a melle.
De fényküllőzött fél magyar eget
S elhagyhatták remények, Lillák,
E bús legény tréfált és szeretett
S dalolt, mikor már sipolt a melle.
Sohse tompult el elméje, sem szive,
S bár lét-nem-léten töprengett sokat,
Kandi vérrel járt Pán nyomában
S megleste a fürdőző lyányokat
Szomjas nyáron berkes patakpartról.
S bár lét-nem-léten töprengett sokat,
Kandi vérrel járt Pán nyomában
S megleste a fürdőző lyányokat
Szomjas nyáron berkes patakpartról.
Gyepedző sírján úgy, amiként Hafiz
Sírján szűzekkel Ő tartata tort,
Zilálja csókos lyány rózsáit
S öntse víg ifju a tűz-buja bort,
Mintha Csokonai ur csak aludna.
Sírján szűzekkel Ő tartata tort,
Zilálja csókos lyány rózsáit
S öntse víg ifju a tűz-buja bort,
Mintha Csokonai ur csak aludna.
Csókoljuk jól meg az ő ifju szivét,
Csiklandós, szép sziv volt s ma is meleg
S ha bágyadás nem ült szivünkre,
Kiszállnak a finom, friss kellemek
Vitéz Mihály gyepedző sirjából.
Csiklandós, szép sziv volt s ma is meleg
S ha bágyadás nem ült szivünkre,
Kiszállnak a finom, friss kellemek
Vitéz Mihály gyepedző sirjából.
Im itt a kor már, melyben fölötte is
„Egy hív magyarnak lantja” kacag, zokog,
Itt tapsos, föltámasztó nap,
Vitéz sirján ébredt vidám okok
Röpitnek ki bennünket a Télből.
„Egy hív magyarnak lantja” kacag, zokog,
Itt tapsos, föltámasztó nap,
Vitéz sirján ébredt vidám okok
Röpitnek ki bennünket a Télből.
„Mint lenge párák éjjeli csillaga”
Indult el Ő s im, kövült Nap heve
S a debreceni Nagyerdőre
Éppen ugy tűz káprázatos heve,
Mint finnyás népére Pest-Budának.
Indult el Ő s im, kövült Nap heve
S a debreceni Nagyerdőre
Éppen ugy tűz káprázatos heve,
Mint finnyás népére Pest-Budának.
„Kartács-világban” élünk, bizony igaz,
De Vitéz tudta: ez lesz a világ,
S ha nem sokat segít Botond-bárd,
Ma is virág és kard is a virág
S Bizáncz-kaput vág be egy vitéz csók.
De Vitéz tudta: ez lesz a világ,
S ha nem sokat segít Botond-bárd,
Ma is virág és kard is a virág
S Bizáncz-kaput vág be egy vitéz csók.
„Mindig vitézek, nemzete, volt nevünk”,
De valánk búsak és szerelmesek,
Ám lelkünk nem volt Élet-járó,
Csupán tán a Halálnál kevesebb,
Mikét a Vitéz Mihály ur lelke.
De valánk búsak és szerelmesek,
Ám lelkünk nem volt Élet-járó,
Csupán tán a Halálnál kevesebb,
Mikét a Vitéz Mihály ur lelke.
Kinek bú, bor, nő, gond dusan adatott
S a mi fájásunk volt az, ami fájt,
Ébresztésünk ne fájjon néked,
Csokonai, hires Vitéz Mihály,
Mindnyájunknak atyánknál atyábbja.
S a mi fájásunk volt az, ami fájt,
Ébresztésünk ne fájjon néked,
Csokonai, hires Vitéz Mihály,
Mindnyájunknak atyánknál atyábbja.
Te, pátriárkák ős-deli sarja, Te
Ki fogod mindig Lillád derekát,
Öleled e kis magyarságot,
Te örök, ó s uj hunn poétaság,
Óh ébredj, valahányszor ébresztünk.
Ki fogod mindig Lillád derekát,
Öleled e kis magyarságot,
Te örök, ó s uj hunn poétaság,
Óh ébredj, valahányszor ébresztünk.
