György Mátyás: Miraculum
György Mátyás: Miraculum
A parton össze-vissza tántorog
Rémülve borzadó halásznép,
Szótlan, miként siréji fantomok,
Mint kíngyötört, de néma gyásznép.
Rémülve borzadó halásznép,
Szótlan, miként siréji fantomok,
Mint kíngyötört, de néma gyásznép.
Szemük kidől, mintha az Oceán
Egy visszavágyó cseppje lenne.
Egy végre felnyöszörg: „Óh Szűzanyám,
Mivé meredt a végtelenje?“
Egy visszavágyó cseppje lenne.
Egy végre felnyöszörg: „Óh Szűzanyám,
Mivé meredt a végtelenje?“
Derékban összezúzva bárkaroncs,
Mint egy kiszenvedett: Segítség!…
„Ez nem lehet, kísértő meg ne ronts,
Be nem fagyott a tenger itt még.“
Mint egy kiszenvedett: Segítség!…
„Ez nem lehet, kísértő meg ne ronts,
Be nem fagyott a tenger itt még.“
Mint pihegéstől elborúlt tükör,
Min át vakon mered a dúlt arc,
Most úgy terül. És nem hevíti föl
A habvihar, a már kimúlt harc.
Min át vakon mered a dúlt arc,
Most úgy terül. És nem hevíti föl
A habvihar, a már kimúlt harc.
S ott borzadoznak, mint beteg, meredt
Lélek körűl engondolatja.
Lélek körűl engondolatja.
Szánján süvítve futja a teret
A szél s kezét mellükbe csapja.
A szél s kezét mellükbe csapja.
