I. Adagio
I. Adagio
Az alkonyatban alszik a terász
S az őszi csönd fülembe citeráz…
S az őszi csönd fülembe citeráz…
A levegő ma friss, finom, de füstös,
Mert föld felé búsúl most mind a kémény.
Vagy tán egy máglya búpernyéje füstöz
A messzi égen mély biborban égvén, –
Mert föld felé búsúl most mind a kémény.
Vagy tán egy máglya búpernyéje füstöz
A messzi égen mély biborban égvén, –
S megdíszesítve kinccsel, bájjal, ékkel
E messze máglyán szép Nyárasszony ég el.
E messze máglyán szép Nyárasszony ég el.
