II.
II.
Aki mindenben ennyire távolságot és anyagot keres: annak nemigen vannak színei. Plasztikus hatást, perspektívát fénnyel és árnnyal hozunk ki: érdekes, mennyire érdeklik a fényhatások Füst Milánt. Sötétséggel és fénnyel szeretne kifejezni mindent: egy-egy képet állít elénk, mely mintha szépiával volna festve: a szín, e relatív s felületes tünemény, elenyészik a formák fontossága mellett.
„Szállnak a felhők, s utközbe megállnak
(– Látja a hajnalt aki nem tud aludni –)
Lassan hajnalodik. S két izmos kovács
Súlyos pörölyökkel kezdi üzletét.
– – – – – – – – – – – – –
(– Látja a hajnalt aki nem tud aludni –)
Lassan hajnalodik. S két izmos kovács
Súlyos pörölyökkel kezdi üzletét.
– – – – – – – – – – – – –
Ki állandóan figyelt egy csillagot
Egy háztetőn zord érckatona áll
Szembe van a felkelő nappal
S ha lemegy a nap: sötétbe marad.”
Egy háztetőn zord érckatona áll
Szembe van a felkelő nappal
S ha lemegy a nap: sötétbe marad.”
Komor és tragikus látás: illúziók nélkül való. Talán a fotografáló gép igazabb képét adja a valóságnak, mint szemünk, mely felbontja a fényt színekké: – s talán ezt érzi a költő öntudatlanul. Filozófiával szívében nem lehet a költő impresszionista – mit használnak neki a színfoltok, mikor ő már a szemével is meg akarja fogni a dolgok igazi lényét, a szemével már körültapogatná a tárgyakat, hogy valóságukról meggyőződjék.
E színvak, tragikus szemlélet annál érzékenyebb azonban mindazzal szemben, ami forma. Vaskossá és anyagivá zsírosodik nála még a valőr is: groteszk csoportozattá válik a külső világ, régi hollandus képekre emlékezünk, Browerre, Van Ostade-ra, ahol torz formák tusakodnak egymáson valamely mély, barna háttér mártásában.
„A ködben két banya szidott egy részeget
S a köd fölött lassan haladt egy szép szekér
S vitt két bohó parasztot: egy vaskos legényt
S mellette ült a nyájas hold világa.”
S a köd fölött lassan haladt egy szép szekér
S vitt két bohó parasztot: egy vaskos legényt
S mellette ült a nyájas hold világa.”
Íme, még a holdvilág is „ül”. Anyaga van, valami súlyos dolog. Szellemek és kísértetek jönnek, de korántsem légies alakok – jó, nehéz szaguk van és gyakran beszélnek ételekről. Májat és diót esznek: sokat esznek. Az Ősz perszonifikált szelleme is eszik: zöld, hideg almákat eszik. Atyjának kísértetét látja a költő a paradicsom kertjében: fa alatt ül és fügét eszik. Egészen materialista: nem nagyon hisz a lélek negyedik dimenziójában. A természet is inkább grafikailag hat rá.
„Zughat a szél most távol temetőknek
Nedves sirjai közt – és távoli erdők
Borizü, hűs csurgója bugyogva patakzik
S ballag a kormos dombon a vándor, s bús lelkiben az őszi
Bánat kutja bugyoghat halkan s szüntelenül
S búvik a gőzölgő szakadék tar bokrai közt
Sok zöldszemü vadmacska s nehány vörös ordas
S hol gyors felh aranyoz szüz, hajnali fény
Karcsu égő leány zöld fátylat vont szép, lángoló arca elé.” –
Nedves sirjai közt – és távoli erdők
Borizü, hűs csurgója bugyogva patakzik
S ballag a kormos dombon a vándor, s bús lelkiben az őszi
Bánat kutja bugyoghat halkan s szüntelenül
S búvik a gőzölgő szakadék tar bokrai közt
Sok zöldszemü vadmacska s nehány vörös ordas
S hol gyors felh aranyoz szüz, hajnali fény
Karcsu égő leány zöld fátylat vont szép, lángoló arca elé.” –
