FÜST MILÁN: A MASAMÓD
FÜST MILÁN: A MASAMÓD
Előbeszéd a költőhöz:
„Érzelmes voltál s nehéz gondolattal küszködő, nevettél később minden szépségen és ami szent: mosolyogva megvetetted; lehiggadtál végül s lassan-lassan a szívbe csendes jóság visszalopózott s a régi melegség nagy, nagy haragoddal fölényes, borús szeretetté egybeolvadt… S ami nagy sírásnak megszületett s szörnyű nevetéssé később elfajult: így ravasz, bájos mosollyá elváltozott végül… Költő megértelek: szelíd és bánatos ember lettél, megbocsátó bölcs lettél melegszívű, kedves költőm te: és régóta már nagyon szeret e kritikus, ki rólad most beszélni bátor…
És most a darabjáról:
Túl mosolyon és túl életbölcsességen humorrá csöndesedett édes líra zeng megható kis komédiában. Könnyelmű, drága szerelmi a dagio, felvonásokban művészi arányossággal eloszló, bohókásan, leheletszerűn: és a költőnk van mögötte. – A költő, ki nem haragos és nem bosszúálló, egy kedves színésznőcskének néha ravasznak is kell lennie e nehéz és kegyetlen realizmusú világon… S nem haragszik a vágyakozó bohó grófra sem, amért szenvedő, esengő szerelmeseket egymástól elválaszt, drága, érzelmes játékokat tönkre tesz: sajnos, ennek már így kell lennie… S mégis: egy páratlanul gyöngéd s meleg jelenetből szerelmi boldogság melankolikusan árad: ó, de ennek már így is kellene maradnia – …Az életünk pedig elmúlik és az édes szerelem is gyorsan és bár nevetés hangzik: bizony mondom könny van mögötte…
Abban a ritka élvezetben volt részünk, mellyel csak a legbiztosabbkezű művészet ajándékozhat meg: a végtelen egyszerűség örömét kaptuk: mikor műértő lélek a konstrukcióban gyönyörűséget találhat. Széles, egyszerű szerelmi vonal megnő és mindent betölt, mindent elfoglal: a lelkünket is és az eseményekkel élünk. meghatódunk… Művészet, mely egyszerűségében, biztosságában mesteri s a tiszta forma gyönyörűségét felidézi.
A színpadi játék a szerző céljait egyszerűségben elértette, de lírából túl keveset adott. Harmat Hedvig sokszor volt szívünkhöz szóló, Hegedűs mindig. A rendezés kedves: Jób Dánielé
