JÁSZ DEZSŐ: MAX REGER
JÁSZ DEZSŐ: MAX REGER
Ez a borotvált képű szemüveges férfiú egyik legérdekesebb alakja a mai zeneszerzők gárdájának. Az éIő komponisták között külön magános hely jut neki. Reger ezen a helyen egyedül van, nincs versenytársa, még epigonja se. Az ő babérjaira nem igen vágyik senki, legfeljebb a tanítványai, akik rövid ideig azt hiszik, hogy amit Reger csinál, az a legnagyszerűbb, legkomplikáltabb muzsika.
Zenei-matematikus ő, aki a legnehezebb egyenleteket és feladványokat oldja meg. Kottapapíroson számol hangokkal. Nem olyan hangokkal, mint amilyenekkel Beethoven, Haydn, Wagner dolgoztak. Az ő hangjai abszolút hangok. Semmik mások csak hangok. Nem képviselnek emóciókat, gondolatokat, hangulatokat. Ezek tiszta hangok, hogy így mondjam, metafizikai elvontságban. Mint mikor a zenekarban fújják az á-t, hangolnak és nem gondolnak semmire. Csak a hangoknak egymáshoz való viszonya jelent valamit.
Reger az az ember, aki számára nincs érdekes melódia, vagy egyéni melódia. Neki ez épp olyan, mint a színvaknak a vörös. Őt csak a polifónia izgatja, a rajz. A motívumai egyszerűek, de belőlük és kombinációjukból egy bámulatosan komplikált ornamentika bontakozik ki. Olyan mint valami remek, drága csipke vagy szőnyeg, amelyen azonban csak a szürke szín különböző árnyalatait találjuk meg. A többi színeket mintegy eleve kikapcsolta a művész szuverén önmérséklete. Minek?… Regert nem mulattatja a zenekar különleges hangzása, vagy a hangszerek összhatása. ő elsősorban a polifóniára dolgozik s aki ehhez nem ért – csak azt hallja, hogy az egész zenedarab végig egyformán szólt és az egész mulatságból egy hangra nem tud emlékezni. Ellenben a kotta nagyszerű kieszelések, kombinációk és mesterkedések gyűjteménye. A hangjegyfejek érdekes geometria formákban vonulnak végig s az egyszerű gondolatok elmésen bogozódnak egybe meg válnak ki, mint valamely végtelenül hosszú mondat fontosabb részei. Valójában úgy van, hogy Reger a fül számára ír. Szédületes polifonái csak hangzásra számítanak. Neki a librettója nem valami érzés, mese vagy gondolat, hanem maga a hang s így az ő megértéséhez nem csak jó intelligenciára van szüksége a hallgatónak. Elsősorban apellál a hallgató figyelmére, amelynek minden hangzási finomságot észre kell venni, másodsorban a polifóniai érzékére és emlékező tehetségére, amely tulajdonságoknak nem mindenki szerencsés örököse.
Reger tehát kevesek számára ír. A művészete hideg tudomány s a poétát benne felfedezni nehéz. Reger nem poéta. Cinikus, semmiben sem bízó, semmiért se lelkesedő művész. Nincs igazi egyénisége: nihilista lett. Sokat tanult, tehát a polifóniának a túlhajtásában találja a mulatságát. Nincs a zenéjében semmi közönségesen vett hangulat vagy líra, amelyet bármely szenzibilis idegrendszer fölfoghat. Nem tudok gondolni Regerre, hogy ne jutna eszembe a „fejszámoló művész”, aki pár másodperc alatt old meg papiroson is nem könnyen végezhető számtani feladványokat. Ennek a fejszámolónak a természetellenes-képessége, gyorsan appercipiáló agyveleje hasonló Reger abnormis polifóniai érzékéhez. A fejszámoló csak a maga mesterségéhez ért, máshoz tudatlan, fejletlen. Reger előkelő zenei-gondolkozó, – de a lírához, az erotikához vagy általában a poézishez úgy látszik nincs érzéke. Vagy mind ez talán neki unalmas. Nem művész, mert a művészi ökonómia ismeretlen fogalom számára. Az ökonómia pedig megalkuvást jelent; Reger azok közül a szemüveges németek közül való, akik nem alkusznak meg. Nyakas ember, túl van azon, hogy muzsika – akárkié – meghassa. Bach ötlik emlékezetünkbe, aki szintén német volt, polifónikus volt, de igazi nemes, potens kedély, poéta.
Reger roppant sokat komponál. A darabjait jellemzik a nagy technika nehézségek, amikért csak ritkán kárpótol a hangzás szépsége, újszerűsége, érdekessége.
A D-dúr hegedűszonátája közepes jelentőségű mű. Szerkezetének kereksége s erőssége azonban épp olyan meglepő, mint az F-dúr Suite-é, amelyet Marteauval, pár hét előtt adott elő.
*
Érdekes ember, de a mának igazi nagy muzsikusai között (Strauss, Puccini, Debussy, Ducas, Goldmark) nem igen kaphat helyet.
