Egyszer, például, alkonyattal, járok.
Egyszer, például, alkonyattal, járok.
A vérvörös nap ködbe süllyed messze
szél borzolgatja az útpart gyepét
csodásan súg-búg a kalászok ezre
s hirtelen összébb veri telt fejét.
szél borzolgatja az útpart gyepét
csodásan súg-búg a kalászok ezre
s hirtelen összébb veri telt fejét.
Szántó barnítja távolabb a zöldet,
pilledt jószága már alig kocog:
a fény elhagyja lassankint a földet
s az üres égbe visszapárolog.
pilledt jószága már alig kocog:
a fény elhagyja lassankint a földet
s az üres égbe visszapárolog.
Az égen vérrel öntött felhő nyúlik
és rajta ül a vihar angyala,
hangolja rozsdás kürtjét…
és rajta ül a vihar angyala,
hangolja rozsdás kürtjét…
Húrt kell váltani, mert jő, él, a nagy utazó és új irigységeket kelt bennem. A szél az egyedül szabad, könnyű, boldog. A szelek istene, Aiolos, tán a legnagyobb isten. A világ egyik legszebb ódája – Shelleyé – a Nyugati Szélhez szól. A szelek istene mindennek életet ad, mindent mozgásra, táncra bír. Nézz körül:
A szelek istene lelket lehelt a fákba,
nézd mint vonaglanak kínjukban mos a fák:
borzadó tagjaik’ a szürke légbe mártva
sivítván tépdesik zord lombjuk torz haját.
nézd mint vonaglanak kínjukban mos a fák:
borzadó tagjaik’ a szürke légbe mártva
sivítván tépdesik zord lombjuk torz haját.
