FÜST MILÁN: SZŐLŐHEGYEN
FÜST MILÁN: SZŐLŐHEGYEN
Hamlet: Nincs semmi, amit szívesebben adnék, mint
az életem, az életem, az életem.
az életem, az életem, az életem.
Most nagy fekete virággá nőt meg a sötétség magja.
Óriások a nap után még fáklyákkal rohannak ijedten,
A világ szeme aztán végleg elborul.
Eszméletem pedig határain már túlröpül,
Mint mikor éjszakai ragadozó fészkét elhagyja,
Ha este élni kezd s az alkonyi fény szemébe tolul,
Előbb csöndesen neszez s pihenten néz körül,
Végül a sötétbe zajtalan ívbe’ kilebben.
Óriások a nap után még fáklyákkal rohannak ijedten,
A világ szeme aztán végleg elborul.
Eszméletem pedig határain már túlröpül,
Mint mikor éjszakai ragadozó fészkét elhagyja,
Ha este élni kezd s az alkonyi fény szemébe tolul,
Előbb csöndesen neszez s pihenten néz körül,
Végül a sötétbe zajtalan ívbe’ kilebben.
És otthonosan a naptalan, de fénylő szürkületben
A denevérekkel csapongott, majd szertelen mélybe s szörnyű magasba
A szellemem szállt, szállt: mígnem gödörre leltem
A sötét föld színén és lyukra a tökéletes mennynek boltozatján:
Hol is, ha ügyesebb és fürgébb, a túlvilágra besiklik a lelkem,
A túlvilágra becsúszik: ám már vége, vége volt, a könnyű búcsút elszalasztám,
Míg tűnődtem: melyik az én utam s az igaz út e ez, míg késlekedtem,
Örökre szememből őket elveszítem s maradtam szörnyen egymagamba!
A denevérekkel csapongott, majd szertelen mélybe s szörnyű magasba
A szellemem szállt, szállt: mígnem gödörre leltem
A sötét föld színén és lyukra a tökéletes mennynek boltozatján:
Hol is, ha ügyesebb és fürgébb, a túlvilágra besiklik a lelkem,
A túlvilágra becsúszik: ám már vége, vége volt, a könnyű búcsút elszalasztám,
Míg tűnődtem: melyik az én utam s az igaz út e ez, míg késlekedtem,
Örökre szememből őket elveszítem s maradtam szörnyen egymagamba!
Te örökre eltűnt csöndes este,
Csöndes, tiszta tükre életemnek,
Mézédes derű, ó régi ünnep,
Ki elmúltál és vissza nem jöhetsz!
Csöndes, tiszta tükre életemnek,
Mézédes derű, ó régi ünnep,
Ki elmúltál és vissza nem jöhetsz!
Nagy voltam és elmúlt: elfeledtem.
Elfeledtem hogy’ volt: válogattam.
Válogattam s közben semerre se mentem.
Nem mentem és ó most itt maradtam.
Lemaradt utas én élek s halni nem tudok, de ülök
Bambán nézvén: az égen a nyílás merre, merre tűnt,
Melyen lemegyek, e földön hagyva mindent: vidám erényt és nehéz szörnyű bűnt.
Melyen át e földről a közömbös mennybe fölrepülök!
Elfeledtem hogy’ volt: válogattam.
Válogattam s közben semerre se mentem.
Nem mentem és ó most itt maradtam.
Lemaradt utas én élek s halni nem tudok, de ülök
Bambán nézvén: az égen a nyílás merre, merre tűnt,
Melyen lemegyek, e földön hagyva mindent: vidám erényt és nehéz szörnyű bűnt.
Melyen át e földről a közömbös mennybe fölrepülök!
