ADY ENDRE: FÁJDALMAS, BÚS KITÉRŐ
Nem bírnak már a szemeim, nem:
Forgok, mint egy véres pojáca,
Tul egy hegyen s egy hegyen innen.
Hegyen innen: ha majd nem élek,
Mennyi szeretet innen és túl
S e kis stáción mennyi vétek.
Hogy harcolok mindenki mással.
Ha születünk, akkor halunk, jaj,
S megszültetünk az elmulással.
Be, megtettél harcos hazugnak,
Utamból, be, kitéritettél,
Óh, be, utállak, óh, be, unlak.
Két hegy között nyilt seb az égre.
Békéből jöttem s a hegyen tul,
Tudom, békével vár a béke.
Hol hire sincs a harci gondnak
S itt ugy kell ütni, marcangolni,
Mint egy komédiás bolondnak.
Nem cuppant újra vágyva értünk.
Addig, mig majd élünk valóban,
Akként, mikor nem völgyben éltünk.
Ejteni, űzni, futni, esni
S egy megszakitott, örök csókra
Dulva, jajgatva emlékezni.