Wisky család. (Rettegi, tőöki és rőödi)

Teljes szövegű keresés

Erdélyi nemes család, e három előnévvel, melyek közűl Retteg Belső-Szolnok, Tőök Doboka, Rőöd Kolos megyében fekszik; azt hiszem még is, e három név mellett is egy törzsű család az egész Wisky nemzetség, annál is inkább, a mert rettegi Wisky-ek egy nagy részét is Doboka megyében találjuk hívatalban, így: György 1675–77-ig 1678–92-ig, másik György, ki már Sárvárról is irta előnevét, 1720–24-ig, János (de eadem) 1726–45. voltak Doboka megye főjegyzői. A második János 1724–26. alispán is.
1770-ben rettegi Wisky György anyai jogon Doboka megyei Sárvárott is birtokos, ugyan ott már 1701–2-ben is másik György.
1786-ban Pál Zilahon főpénztárnok, czímere pecséte szerint a paizs kék udvarában egyik lábával golyón álló daru.
1800-ban él W. Mózses és neje légeni Baróthy Károlina.
1827. Pál Közép-Szolnok megyei derékszéki ülnök, szolgabiró és árvaszéki elnök.
Péter 1837-ben Közép-Szolnok megyei orsz. gyűl. követ. lak. Ardón, a m. biztos. társ. ügyvivője. Tán más Péter az, ki Galgón él, és neje Bajnay Lajosnak leánya Róza Lampertról.
György 1846-ban Köz. Szolnok várm. követe és főispáni helytartója, neje Záborszky Mária, testvérei József (meghalt) és Anna.
Rettegi Wisky Sándor 1790. aug. 8-án vette nőűl M.-Csesztvéről pávai Vajna Klárát, 1810–1815-ben Kolos várm. derékszéki ülnöke volt. Ivadéka következő:
Sándor 1790. 1815. (Vajna Klára); Ferencz † 1863. oct. 22. kora 52. (Hegyessy Erzse); Elek 1840. korm. sz. irnok.; Kata 1865.; Ferencz 1865.
Régebben élt Wisky Györgynek neje volt Retteghy Mária, és ettől fia Pál, tán atyja e családfa élén álló Sándornak?
A tőki ágból Pál 1702-ben császári élelmezési biztos. Péter 1722-ben Doboka vármegyei szolgabiró. Pál 1771-ben Közép-Szolnok várm. törv. széki ülnöke. József 1770-ben birtokos A.-Tőökön. Meghalt 1778. máj. 16-án, temettetett jul. 19-én.
Másik József 1815-ben Közép-szolnok alszolgabirája. Testvérei Péter, Erzse, Kata 1819-ben.
Egyik táblázat * következő:
Hodor K. közl.
Pál 1702.; József † 1778. (Szentmihályi Anna); Sámuel (Rettegi Hedvig); Pál.; Kata (Rácz Farkas); Anna (Biró Gábor); Eszter (Mágner János); Ágnes (Mágner Ignácz); Róza (Szilágyi Sámuel); József alszbiró 1815.; Kata (Telegdy István); Zsuzsa (Jánosy Mózses); Péter 1819.; Erzse 1819.
Másik családfa * következő:
Hodor K. közl.
József (Galambos Kata); Pál (Vajda Anna); Sándor (Rácz Klára); Sámuel (Gajer Róza); József (N. Aniszia); Károly.; Róza (Vajda István); Róza.; Károly.; József.
Wisky család jelenleg él főleg a Szilágyságban, Torda, Kolos, sőt Hunyad megyében is. Péter, Sándor, József birtokosok Torda megyében, Ferencz M.-Régenben. Lajos, László, Zsigmond, Ilona, Sándor a Szilágyságban, Sándor és Dénes Kolos megyében Vásártelkén, Sándor Hunyad megyében. – Szatmárban W. János 1701. szolgabiró, Károly 1865. aljegyző.
Wisky János 1682-ben tett végrendeletet, melyben az érsekujvári törökök által rabságra vitt Éva és Mária leányainak örökségi részüket fenhagyatni kivánja. * Tán ez volt azon János, kinek neje Sambokréty Zsófia lévén, ettől fiát Mátyást, és leányát Máriát Desericzky Andrásnét találjuk. *
Eredeti a Bencsik levéltárban.
Rajcsányi Deduct. geneal. II. 88.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem