Virga család.

Teljes szövegű keresés

Virga család.
Kihalt család, melynek meseszerű történetét saját följegyzései szerint * következőleg találjuk:
Décsy Lajos közléséből a tót nyelven írt hiteles másolatokból.
Virga Mátyás irja magáról, hogy Stibor Erzsétől származott, és Ziska ellen küzdvén annak a meskói hegyen (na meskovskem vrsku) szemét kilőtte; ugyan e háborúban – ugymond – 1433-ban küzdött fia Virga Mátyás is.
E II. Mátyásnak két fia volt: Imre és József. Imrének felesége Jakussich Karolina, kinek –ugymond – a vöröskői és szrnyei urodalomból rokonai az osztály részt kifizették, adván neki félmérő pénzt halmozva aranyban ezüstben egyaránt. „Mi Imre és József – ugymond – * az ellenség ellen szerencsésen küzdvén, nevünket aranyon kiverve ajándékba kaptuk, mit jelként kalapunk mellett kellett hordanunk.“
Furcsa, hogy e családi származtatásnál az irományokban már e 3-dik ízig mindíg első személyben beszélnek magokról. Még furcsább, hogy ennyí kitűnő (vay kirivó) tettből a história semmit sem vett át; nem is ösmerte a Virga családot, mely ily följegyzések által naivúl igyekezett emlékezetét megalapitani memoir-jaiban.
Imrének fia János szerencsésen küzdvén az ellenség ellen, Mátyás királytól nyerte nemessége megerősítését és a birtok-örökjogát 1471-ben. *
A memoir-ban 1571. év áll, de hibásan, tehát Mátyás korára illesztve, kijavítám.
Jánosnak fiai Imre és József Schula János sógorukkal (Zsófia férjével) egy nagy háborúban (hol és mikor? – nincs följegyezve) Frigyes herczeg életét megmentették, egy lóbőrben kivivén őt. *
Ez is megjárja leleménynek; de így eléadva, hitelesnek nem tartható.
Imrének (a II-diknak) fia János feleségével Urbanovszky Katával nemzette III. Jánost, II. Józsefet és Juliannát Décsy István nejét.
II. Józsefnek fia István volt, ki családja ezen történetét utódai számára irásban hagyta. *
E szerint a közlésből nem érjük azt, hogy lehetett ezen emlékirásban Mátyásnak és fiának I. Imrének is a maga nevében így szólani: én Mátyás stb.
Ezen utolsó István 1738. oct. 2-án Beczkó város tisztikara előtt tett és megerősített végrendeletében magáról azt irá: hogy 18 évi katonai szolgálat után visszatérvén Beczkó városába, látván a nyomort és üldőzést, melyet Levaran török okozott, kinek Beczkó vára 3 évig az uradalommal együtt alá volt vetve, miután nagy összeg pénzért is legyőzésére senki nem vállalkozott, ő – úgymond – mint volt katona tiszt kuglizván vele, a város szolgái segélyével kivégezte őt. * Ezen tettemért – úgymond ő, – sem az uradalomtól sem a várostól semmi jutalmat el nem fogadtam, csak azt kötöttem ki, hogy nekem és utódaimnak a városban örökös kiváltságunk legyen, miután pedig figyermekeim nincsenek, leánya Anna és utódai a Virga nevet viseljék.“
Ezen valószinűtlen mese épen lerontja emez egész családi memoir hitelét, és azokat ügyetlen hóbortos szüleményeknek bélyegezi.
Mind ezen eléadás annál kevésb valószinüséggel bir, mivel a Virga családot Trencsin vármegye nemesi összeirásában nem találjuk; de nem találjuk főleg az 1748-ik évi jegyzőkönyvben sem, a midőn legalább István, vagy nevét viselő leányainak az irottak alapján ott kellene lenniök. * Ezek szerint, ha állna is a következő családfa, az csupán a mellé szőtt regényes történelem és kiváltságos állapot nélkül lenne figyelembe vehető, hahogy a chronologia maga is meg nem döntené. * A családfa a fölebbiek szerint következő:
Még nevezetesebb és hihetlenebb tartalmára nézve Kőszeghy Imre Trencsin megyei szolgabiró 1785. évi oct. 11-én tett vallomása, mely szerint ő 900 éves zsidó és görög nyelven írt Virga leveleket vett át, melyekben Virga Dániel a család törzseűl említetik, más leveleket magyar nyelven 500 éveseket, a harmadik csomóban Virga Imre és Jakusith Karolinától, a negyedik csomóban Virga Istvántól eredteket. Ezek fonák koholmányok lehettek.
Azonban sem a Stibor, sem a Jakusith családnál ezen összeköttetésről adatokat nem találhatni; és annálfogva ezen összeköttetés is csak mesévé törpűl. 1433-től 1471-ig négy íz él; ettől 1738-ig meg csak öt. Nevetséges história!
Virga N. (Stiborius Erzse); I. Mátyás. 1433.; II. Mátyás.; I. Imre (Jakusich Karolina); I. József.; I. János 1471. (Majláth Teréz); II. Imre; II. József.; Anna (Timony Ferencz); Kata (Maloveczky János); Zsófia (Schula János); Magdolna (Décsy Benedek); Mária (Ujhelyi Mátyás); Zsuzsa (Podhragyai István); II. János (Urbanovszky Kata); III. János.; III. József; Julianna (Décsy István); István 1738. (Stefanovjech Kata)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem