Simonyi család. (Vitézvári, báró)

Teljes szövegű keresés

Simonyi család. (Vitézvári, báró)
Följebb a 194. lapon eléadtuk származását a Simon máskép Barbácsy Mosony megyei nemzetségnek, melyből Simon Pál, Szabolcs megyébe N. Kalló-ra szakadt. Itt született 1777-ben febr. 18-án Simon József, ki 13 éves korában magyar huszár ezredbe állván, rendkivül kitűnő hadi merényei és érdemei által már mint, a Blankenstein huszár ezredben főhadnagy 1802-ben M. Teréziarend vitéze és mint ilyen Ferencz császár és király által Bécsbe 1806. évi april 24-én a Mária Teréziarend szabályzatánál fogva birodalmi báróságra emeltetett. * Ugyan ekkor nyert czímere következő:
Nagy Pál: Vitézvári báró Simonyi ezredes élete leirása. Pesten 1819. 99–106. lap.
A paizs függölegesen arany és vörös udvarra oszlik, az előtérben pánczélos, sisakos vitéz áll, jobb kezében kivont kardot, a balban levágott szerecseny fejet tartva. A paizson bárói korona, és azon ismét koronás sisak, melyen fekete sas kiterjesztett szárnyakkal látható. Foszladék mindkét oldalról aranyvörös. A paizst két oldalról telamonok gyanánt két pánczélos, sisakos vitéz tartja.
Simonyi József 1810-ben másod, 1812-ben első őrnagy, majd alezredes, 1813-ban pedig ezredes lett, és ugyan ez évben a Sz. Györgyvitéz rendet is megkapta stb. Vitézségéről, hadi jeles tetteiről, a török s főleg a franczia háborúk alatt nevezetes szerepléséről könyvet lehet beirni, azok elésorolása nem is e mű korlátolt körébe való. A béke idején ezrede Magyarországban feküdt, de a csendes időben már nem találta magát oly jól Simonyi és 1832. april. 25-én a szolgálatból végképen kilépett.
A bárósági diplomát magyar forditásban 1807-ben jun. 1-én Szabolcs vármegye levéltárába fogadta. Józsefnek egyetlen férfi örököse maradt Lajos báró, Arad megyében Vadászi helység stb. birtokosa, az 1861 évi országgyülésen Arad megye Jenő kerületi képviselője.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem