Simon család. (Másképp Barbácsy)

Teljes szövegű keresés

Simon család. (Másképp Barbácsy)
Mosony megyei és innen több megyékbe terjedt czímerleveles nemes család. Törzse Simon másképp Barbácsy Benedek; ki fiával I. Jánossal együtt III. Ferdinand királytól 1637. évi dec. 24-én czímeres nemes levelet nyert, mely a következő évben Vas vármegyében Szombathelyen sz. György vitéz és vértanú ünnepe utáni második férián kihirdettetett.
Nevezetes e család származási táblázata nem csak azért, mert a Dunántúli megyék egy nagy részére elterjedt, de mert míg egyik ága az iparos pályán Arad megyébe és innen Temes megyébe szivárgott, addig egy másik ág Szabolcsba terjedvén, a haza egyik leghősebb katonáját termette, és báróságra emelkedett; a nélkül – mint én tudom – hogy a szét ágazott sarjadék egymás rokonságáról legkevesebbet is sejtett volna. *
A báró Simonyi nemzetség egy részéről, és Temesvárra telepedett Simon Imre más részről közölvén velem leszármazási okmányaikat, és a nemesség szerzőtől eredt saját ágazatukat, a nélkül, hogy ama nemesség szerzőtől eredt egyéb ágakról tudomások lenne, abból látom, hogy a közös törzs utódai közös vérségükről ma már mit sem tudnak, a mit nemzedékenként történt szétköltözködésnél nem is csodálhatni.
A mennyire a közös törzstől Benedektől két ágnak mai napig való leszármazását tudjuk, az következő:
Simon Benedek 1637. nség szerző; I. János 1637. közös szerző.; I. András; Ádám 1780. Reziben Zala várm.; I. Mihály 1738. public. Mosonyban. (N. Margit); Bálint 1670. körűl; Gergely; I. Pál. szül. M. Óvár 1737. N. Kallóra költöz. (Hetcsényi Zsuzsi); János N. Kállón; Zsuzsi; József sz. 1777. † 1832. ezredes 1806. báró; Lajos; István 1780. Zalában.; II. Mihály 1780. Zalában.; Antal 1793. Somogyban; Ferencz.; I. Imre Fejér megyében 1794.; Márton 1760.; II. Imre Ó-Aradon 1819.; III. Imre Temesvárott 1861. gyógyszerész.
A táblán álló I. Jánosnak fiai közül I. András nemzé Ádámot, és I. Mihályt. Amaz Zala megyébe Rezibe szakadt.
I. Mihály Mosony vármegyében lakott, hol 1732. mart. 29-én, úgy az 1738. évi nemesi vizsgálatkor Simon máskép Barbácsy néven ősatyjának Simon Benedeknek 1637-ben kelt czímeres nemes levele alapján nemességét igazolta. Egy fia Pál, (mert lehetett több is) M.-Óvárott született 1737. sept. 6-án, és Szabolcs megyébe Nagy-Kallóba költözött még gyermek korában, hol az akkori plebános és esperes Veszpréminél mint távoli rokonánal lakott, ott is nősült meg, elvévén feleségűl Hetesényi Zsuzsánát, kivel János, Zsuzsána és József gyermekeit nemzé. Ez utóbbi József szül. N. Kallóban 1777. febr. 18-án. Fiatal korában katonai pályára lépvén, kiváló hősies érdemeiért ezredességig emelkedett, és mint a Mária Terézia katonai rend vitéze, 1806-ban báróságot nyert, a midőn egyszersmind ősi Simon nevéhez egy y betüt is kapván, neve irás szerint Simony, kiejtés szerint pedig Simonyivá változott. Róla Lásd Simonyi név alatt.
I. Jánosnak fia volt Bálint, ez nemzé Gergelyt, ki Fejér megyébe szakadt, ennek fiai II. Mihály, István, György és János, kik Polgárdiban laktak és 1780. januar havában (11-ik–14.) ott nemességüket szintén a Simon Benedek által 1637-ben nyert czímeres nemes levélre alapítva igazolták. Testvérök Márton, Patkán lakott, nevezett István és II. Mihály Zala megyébe Rezibe szakadtak, Fejér megyétől 1780. dec. 7-én kapván nemesi bizonyítványt, azt 1794. sept. 6-án Zala megyében publicáltatták. Testvérők Antal, Somogy megyében Tábon lakott, és nemességet ott 1793-ban sept. 26-án hirdetteté ki. Még egy testvér lakott Zala megyében Reziben, Simon I. Imre, ki ott szintén 1794-ben publicáltatott, ennek fia II. Imre mint puska-mives szakadt Ó-Aradra, és Zala megyétől 1819-ben kiadott nemesi bizonyítványát Arad megye előtt 1820-ban hirleltette, fia III. Imre mint gyógyszerész Temesvárra telepedett és ott 1841-ben hirdetteté ki kiváltságlevelét. Él jelenleg is.
Ezek szerint, azt hiszem nem csalódunk, ha a Dunántul, nevezetesen Vas, Mosony, Soprony, Tolna, és Zala megyében élt és előnevet nem használt Simon-okat szintén e család ivadékainak tartjuk. Ilyenek az ismertebbek közűl a következők:
Péter 1792-ben szombathelyi czimz. kanonok és csornai prépost.
József Mosony megyének 1825–1830-ban másod, és első aljegyzője, 1831–36-ig katonai biztosa.
László Soprony vármegyének 1826–1836-ban másod, 1837-től első alispánja. Lakott Répcze-Szemerén. Tán fia Nep. János, ki 1830-ban tiszteletbeli, 1833-ban másod al-, 1840-ben tiszteletbeli, majd 1842-ben rendes főjegyzője, az 1843/4 évi országgyűlésen követe, 1845. évi sept. 11-től első alispánja volt. (Lak. Pinyén). 1852. Soprony cs. kir. megyei főnök.
István 1845-től Soprony vármegye számvevője.
Gábor 1821–1835. évben Zala vármegye alszolgabirája.
Mihály 1825-től Zala vármegye alszolgabirája, ujra meg választva 1828. jun. 9-én is. – 1835-től – 1844.-évi jul 11-ig fő szolgabirája.
Pál Zala vármegyének 1841-től 1844. jul. 11-ig alszolgabirája.
János Zala megyének 1841-ben rendsz. esküdtje, 1844. jul. 11-től alszolgabirája, közben 1847. jun. 15. ismét megválasztva, egész 1849-ig.
A család egyik ága a Barbácsy nevet használja, ez ágból Tolna megyében Antal (lak. Simontornyán) 1825–1827-ben fő adószedő, tán fia Elek 1844-től 1848-ig ugyan ott tiszti alügyész.
Valószinűleg ezen Tolna megyei ágból Simon Ferencz Tolna megyétől 1825. mart. 5-én kivett nemesi bizonyítványát lakta-helyén Krassó vármegyében 1826. april. 10-én kihirdetté.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem