Huszár család. (Nagy-baráthi).
E családnak ismert törzsei Huszár János szathmári katona, és testvére Ferencz, kik – mivel a mohácsi ütközet után okleveleik elvesztek, – ezeknek pótlásául Miksa királytól 1572-ki oct. 27-én – mint már előbb is nemesek – ujitó czimeres nemes levelet nyertek, nagy-baráthi előnévvel.
Czimerük: a paizs kék udvarában hármas domb középsőjéből kinyúló oroszlán, első jobb lábával pallost tartva. A paizs fölött sisak koronájából szintén oroszlán emelkedik ki, első jobb lábával kivont kardot villogtatva. Foszladék jobbról ezüst-vörös, balról arany-kék.
Emlitett Jánosnak egyik unokája I. István 1647-ben adományt nyert, melybe a győri káptalan által beiktattatott. Ezen Istvántól következőleg jő le a családfa:
János 1572.; N.; I. István 1647.; II. István; I. László 1757. kapitány.; II. László 1810. Komárom v. főszolgabiró.; Elek nyug.kapit. 1832.; III. László Esztergam v. jegyző 1832.; Ferencz-József Komárom v. fő-sz.biró 1841. fő-törv. ülnök Pesten 1859. Imre; stb.
II. Lászlónak, ki Komárom vármegyének főszolgabirája volt, és 1810–1817-ben egyszersmind alispáni jelölt; három fia; Elek, III. László és Ferencz Komárom vármegyétől nemességükről 1832-ki april 9-én vettek ki bizonyitványt, mely Fejér vármegyében 1836-ki mart. 23-án, – Győr vármegyében pedig 1839-ki jan. 14-én hirdettetett ki.
Ferencznek fia Imre, francziából magyarra forditva Méry-nek „Héva“ czimü regényét adá ki 1858-ban.
Komárom megyében 1719-ben Huszár Éva és Julianna Gyulay Ferenczet megidézik; adná okát beigtatásuk ellenmondásának Keszeghfalvára nézve, hová ujolag beiktatatnak.
Ugyanezen évben Huszár Zsuzsánna Nedeczky Mihály özvegye, és ennek leánya Nedeczky Ilona, Ujlaky Ferencz hitvese, mint duna-nedeczi és lábatlani Nedeczky Sándornak, ki Komárom vármegye alispánja végrendeléses örökösei, itéletet letiltó parancsot nyertek Huszár Ilona fennevezett Nedeczky Sándor özvegye ellen, férje elidegenitését megerőtlenitő perében.
1727-ben Huszár Julianna és Katalin folytattak uj osztály pert Huszár Imre, Ilona és Zsuzsánna, ugyszintén Nedeczky Ferencz ellen.