Omode család.

Teljes szövegű keresés

Omode család.
Az Aba nemzetségből (genus) eredt, mint ezt Dávidnak fia Omode 1390. 1304-ben nádor, pecséten és oklevelei bevezetésében megnevezé.*
Tudományos gyüjtemény 1833. IX. 78. stb.
Omode nádor és szepesi főispán I. Károly királynak egyik leghívebb pártvezére volt, mint a történelemből tudjuk, 1311-ben megöletett. Azonban négy fia János, Miklós, Dávid és László atyjok elveivel ellenkezőleg Trencséni Csák Mátéhoz szítottak, ennek pártján a rozgonyi döntő ütközetben esett el közűlök János és László 1312-ben; miért is javaik elkoboztatva, másoknak adományoztattak.* Ősi váruk pedig Göncz mellett, mely Omodevárnak neveztetett, földig lerontatott. Az életben maradt másik két fiu közűl Miklós, némelyek szerint bán, Soprony és Komárom megye főispánja volt 1323-ban.
Fejér, Cod. dipl. tomo VIII. vol. 1. pag. 440. 450. stb.
Omode nádornak egy leánya Csáky Móricznak lön eljegyezve, ki miután férje a szerzetes életbe lépett, többek véleménye szerint szintén zárdába vonúlt.
Az Omode család a megnevezett négy fiúban kihalt. Czímerökben pecsétjök szerint a paizs udvarában egy keresztben (vizirányosan) menő csíkolat volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem