A FELKÉSZÜLÉS ÉVEI
A FELKÉSZÜLÉS ÉVEI
A fenti néhány idézettel azt is érzékeltetni kívántuk, hogy az a Wartha Vince, aki 1844. július 17-én Fiumében egy k.u.k. élelmezési tiszt gyermekeként látta meg a napvilágot, és akinek nagyapja, rokonai Prágában éltek, érzésvilágában, gondolkodásában teljesen magyarrá vált. Ebben nagy szerepet játszott, hogy atyját rövidesen Szegedre helyezték, és a gyermek itt folytatta, majd fejezte be az 1856 és 1860 közötti években középiskolai tanulmányait. Annak a piarista „nagy-gimnáziumnak” volt a tanulója, amelyben előtte pár évvel a magyar kémia másik kiválósága, Than Károly is érettségizett. A kegyesrendi tanítórend iskoláiban a reális diszciplínák, elsősorban a természettudományok oktatásának hagyományai voltak. Érthető, hogy a gimnazista diák érdeklődése is ilyen irányban fejlődik, a természettanból csak egy ízben jeles, egyébként végig kitűnő osztályzatot kapott. A Tisza-parti metropolisban töltött diákévek kitörölhetetlen nyomot hagytak lelkében. Miközben járta a szegedi határt, hogy növényeket és állatokat gyűjtsön, közelről megismerte népünk jellegzetes típusát, a Tömörkény és Móra által megirt szegedi „célszerű szögény embört”.
Wartha diákkora a Bach-korszakra, majd az abszolutizmus időszakára esett. A katonai tisztviselő sarja előtt nyitva álltak a közigazgatási, hivatali pályák, követhette volna atyja példáját a közös hadsereg tisztikarában, de mégsem erre az útra lépett, hanem az uralkodó osztályok által „indzsellér”-nek nevezett és lenézett technikusi élethivatást választotta.
Ezért a gimnázium után Budára ment és az 1860/61. tanévben beiratkozott a budai Várban működő József politechnikumba. Ebben az időben az abszolutizmus ellenhatásaként Európa-szerte forradalmi helyzet alakult ki. Fokozta a monarchia bajait a vesztett olaszországi háború, és így a bécsi udvar engedményekre kényszerült, kiadta az októberi diplomát és engedélyezte a magyar nyelvű oktatást. 1860-ban a Műegyetemen is bevezették a magyar tanítási nyelvet, a német igazgatót nyugdíjazták és helyébe Stoczek Józsefet nevezték ki. A sikerek eléréséhez a politechnikum ifjúsága is hozzájárult azzal, hogy minden politikai megmozdulásban részt vett.
A felvonuló diákok soraiban ott találjuk az ifjú Warthát is, aki lelkes magyar érzületét sujtásos ruhája szabásában is kifejezésre juttatja. Ő maga így emlékezik ezekre az eseményekre: „Hej, de jó idők jártak akkor az elsőéves technikusra! Előadás naponta 8-tól 1-ig volt, rajzzal együtt, a délután mindenkor szabad, valamint az egész szombat és vasárnap. Azután közbejött egy-egy tüntetés Pesten, ilyenkor persze elmaradt az előadás.” Nem kétséges, hogy az 1860-as forradalmi légkör, az elért eredmények csak megerősítették a szabadságért és hazájáért hevülő ifjú hitét, kialakították világnézetét. „Szabadelvű volt a szélsőségig. Tudományban, művészetben országhatárokat nem ismert, csak egyben volt csökönyösen maradi: a magyar hazához való ragaszkodásban” – írja róla a kortárs hitelével Ilosvay Lajos profeszszor.
A tömegmegmozdulások folyományaképp a diákok elhatározták, hogy érdekvédelmi szervezetbe tömörülnek. A megalakuló „Műegyetemi Segélyegylet” alapszabályait Tolnai Lajos és Wartha Vince hallgatók dolgozták ki. Már ekkor jelentkezik szervező tehetsége, amelynek később számos országos és közérdekű feladat sikeres megoldását köszönheti.
A budai politechnikumban az oktatás kezdetleges, szakosztályok sincsenek. Wartha főleg azokat a kémiai előadásokat hiányolta, amelyek délutánra estek, s mivel csak ő jelentkezett rájuk, Nendtvich tanár elutasította azzal, hogy egy embernek nem tart előadást, mivel „tres faciunt collegium”. Egyszer egyik hallgatótársa megmutatta a zürichi műegyetem programját és ez sorsdöntő hatással volt Warthára. „Bámulattal láttuk, hogy ott külön szakosztályok léteznek, ott nemcsak külön előadásokat tartanak a kémiáról, hanem egy külön analitikai laboratórium és egy külön technikai laboratórium áll rendelkezésre, és több más speciális előadásokat tartanak, amelyeknek címe is ismeretlenek voltak előttünk. Láttuk egyszersmind, hogy a vegyészmérnöknek nem kell dórfai, jóniai, korinthusi oszlopsorozatokat rajzolni, hanem egész idejét kedvenc tanulmányára, a kémiára fordíthatja.” – írja visszaemlékezéseiben: Ugyanakkor milyen volt a helyzet az abszolutizmus kényszerzubbonyában működő politechnikumon? Az akkori mérnökképzésről a szemtanú Wartha így vall: „1850-től 1867-ig, tehát csaknem két évtizeden át nem tartattak Magyarországon mérnöki szigorlatok, és nem adattak ki mérnöki oklevelek. Mindenki, aki mérnöknek láncot tartott, aki műszereit hordozta, vagy tisztította, felcsaphatott mérnöknek, nevezhette magát annak, és belekontárkodhatott a mérnöki ügykörbe. Ha ezekhez a zilált állapotokhoz hozzávesszük még a politikai helyzetet, nem fogunk csodálkozni, hogy a jobb elemek nagyon elidegenedtek a mérnöki pályától, és akik mégis elég bátorsággal bírtak e tövises pályára lépni, nem idehaza tanultak, hanem kimentek Zürichbe, Bécsbe, Münchenbe és más külöldi politechnikumokra.”
Az ötvenes években kezdődött a magyar ifjak vándorlása a külföldi műegyetemekre és a hetvenes évek végéig tartott. Érthető, hogy a tanulni vágyó, tudományszomjas fiatalokkal Wartha is Zürichbe megy, és mivel Ott nem fogadják el a budai politechnikum bizonyítványát, 1862 Októberében mint elsőéves, újra kezdi tanulmányait.
A zürichi Eidgenössische Technische Hochschulén hat szakosztály működött, Wartha a IV. Abteilungra, a Chemische-Technische Schule-ba iratkozott be, melynek hallgatói két évi tanulás és sikeres vizsgázás után „Technische Chemiker” Oklevelet, diplomát kaptak. A technikai kémia szakosztályon Warthát Oly kiválóságok tanították, mind Bolley, a kémiai technológia és kohászat, Städeler az analitika, a szerves és szervetlen kémia, Kenngott az ásvány- és kristálytan, Clausius a fizika neves professzorai. Sokoldalú műszaki kémikusi tudást szerzett Zürichben, amelyre mint szilárd alapra építhetett későbbi munkásságában.
A tanulás mellett Zürich volt Wartha első tudományos szárnypróbálgatásának a színtere. Szily Kálmánnal együtt Wartha elszomorítónak tartja, hogy az ifjúság egyesületei kizárólag az irodalmat és főleg a költészetet művelik. Ezért megalapítják az első magyar önképző társulatot, melynek zászlajára a technikai tudományok művelését írják. E tárgyban írt dolgozataik a társulat által szerkesztett Zürichi Évkönyvek köteteiben jelentek meg. A megható műgonddal, nagy igyekezettel készült és rajzokkal díszített, kézírásos cikkgyűjteményt a budai Műegyetem Könyvtárának küldték meg örök letétként. E technika történeti szempontból érdekes gyűjteményben vannak Wartha első tudományos munkái, melyeket közel fél évszázados pályafutása során 662 cikk, tanulmány, könyv és egyéb publikáció követ.
A vegyészoklevél birtokában hazajön és a budai politechnikumban megüresedett vegyész-tanársegédi állást foglalja el. De az itteni elmaradott viszonyokkal nem tud megbarátkozni, és ismét külföldre megy. Tettének indítóokait így magyarázza: „Zürichben minden a legpraktikusabban, legfényesebben volt bevezetve, míg Budán, a várbeli laboratóriumban még gáz sem volt bevezetve, azon egyszerű okból, mert nyilvános világítás a Várban petróleummal történt, és egy-egy kísérletre szükséges világítógázt a pesti gázgyárból kaucsukzsákban kellett felcipeltetni. Egy nagy kémiai fülke képezte a laboratóriumi helyiség fénypontját, szénfűtésre berendezett rostélytüzeléssel. Akárhányszor begyújtottunk ezen ósdi fűtőszerkezetbe, ugyanannyiszor megrepedtek a fülke majdnem összes üvegtáblái. Ha ezt még egy kitömött bagolylyal, egy koponyával és egy régi codexszel kiegészítettük volna, akkor Faust és Mefistó jól érezték volna magukat benne.”
Ezért rövidesen otthagyja a középkori alkimista műhelyre emlékeztetőviszonyokat, és 1865 áprilisában már a heidelbergi Ruperto-Carola egyetem kötelékébe lép. A Neckar-parti híres egyetemi városban sok ismerőse tanul, elsősorban ott van Szilt’ Kálmán, akivel még Zürichben meleg barátságot kötött. A múlt század nagy magyar természettudósai csaknem valamennyien rövidebb-hosszabb időt Heidelbergben töltöttek, itt tanultak Eötvös Loránd, Heller Ágost, Kőnig Gyula, Lengyel Béla, Sehuller Alajos, Than Károly és még sokan. Érthető, hiszen a világ minden tájáról odatóduló ifjúság olyan nagyszerű tudósokkal került szellemi kapcsolatba, mint Helmholtz, Kirchhoff és mindenekelőtt Bunsen. Warthára is Bunsen készülékei és analitikai módszerei gyakorolták a legnagyobb hatást. Becses vizsgálatai közé tartoznak azok, amelyeket később Schuller Alajossal végzett a Bunsen-féle jégkaloriméter használhatóbbá tételére a hőmennyiségek mérése céljából. De Kirchhoff korszerűnek számító fizikai intézetében is sokat tanult, az itt látott elektrotechnikai kísérletek bizonyára közrejátszottak abban, hogy Wartha az elsők között volt hazánkban, aki az elektromos áramot szerveskémiai feladat megoldására felhasználta.
Hivatástudatát, szakmaszeretetét és szorgalmát aheidelbergi egyetemen 1865. július 31-én tartott doktori vizsga insigni cum laude eredménye bizonyítja. A minősítés értékét növeli, hogy a vizsgáztató bizottságban Wartha képességeit nem kisebb személyek bírálták el, mint kémiából Bunsen és Kopp, fizikából Kirchhoff, ásványtanból Blum. Humán műveltségére vall, hogy önkéntes alapon latinból is vizsgázott Bhrnél, a klasszikafilológia neves professzoránál. A régebben nagy eseménynek számító jól sikerült vizsgának, egyben Wartha népszerűségének emléke az a tréfás vers, amelyet a heidelbergi diákok Szily Kálmán vezérletével írtak: Chemtiai versemény. Készült 1865-ben Heidelbergában Wartha Vince doktorátusára címen.
Heidelbergből Zürichbe ment vissza, ahol 1865-től 1867-ig előbb tanársegédi, majd magántanári (Privatdocent) rangban Städeler professzor asszisztense az analitikai laboratóriumban. Az itt végzett munkákról készült beszámolói és közleményei, melyek a legtekintélyesebb szakfolyóiratokban (Journal für praktische Chemie, Bulletin de la Societé Chimique de Paris stb.) jelennek meg, a külföldi szakkörök előtt ismertté teszik a zürichi műegyetemen dolgozó fiatal magyar tudós nevét.
Zürichi tartózkodásához fűződik életének nem a legszerencsésebb epizódja, első házassága. Egészen fiatalon megnősül, feleségül veszi egy ottani egyetemi tanár leányát, Heussy Zsófiát. Az idegen asszony Magyarországot nem tudta megszokni és többnyire hazájában tartózkodik, 1886-ban bekövetkezett haláláig. Annál jobban sikerült második házassága Hugonnai Vilmával, akit özvegyemberként ismer meg és vesz el feleségül. Harmonikus családi életük boldogságát fokozza, hogy kislányuk születik, aki a 44 éves férfi rajongásának a tárgya. Idillikus házasélete kihat eredményeire, közéleti sikereinek egyik forrása lesz. Felesége, Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő, Bécsben lakó barátnőjéhez írja, hogy végtelenül boldog magas kultúrájú férje és gyönyörű leánykája mellett, és helyzetüket így jellemzi: „A jó házastársak képezik alapját a család és az állam felvirágzásának. Jó viszonyban élve egymás között, kétszeres munkabírást fejt ki mindegyik fél, a munka pedig a jó egészség fenntartója és az anyagi jólét megalapítója.” 1892-ben a tisztviselőtelepi Szabóky u. (ma Bíró Lajos u.) 41. sz. alatti kertes családi házba költöztek, ahol halálukig laktak.
