PEDAGÓGIAI MŰKÖDÉSE
PEDAGÓGIAI MŰKÖDÉSE
Kinevezése percétől kezdve fő hivatásának a mérnökképzést tekintette. A 32 éves, koránál sokkal fiatalabbnak látszó professzor szerény viselkedésére jellemző a hallgatók között akkoriban elterjedt történet. Az első világháború után hazatért katona-hallgató egy idősebb hallgatónak vélt személyhez fordult: „Kolléga úr, nem tudja, mikor vizsgáztat Varga kém. techn.-ból?” A megkérdezett biztatta, hogy jöjjön vele, bementek egy kis szobába és a kérdező ott tudta meg, kivel beszélt, amikor Varga professzor mindjárt fel is adta a kollokvium kérdéseit.
Előadói képességét, stílusát és hallgatóságára gyakorolt közvetlen, szuggesztív hatását volt munkatársai és tanítványai elbeszéléseiből, leírásaiból ismerjük. A legrégibb munkatársa, a tanszéken 1921-től dolgozó Retezár Árpád, így jellemezte a pedagógus Vargát professzorsága első időszakában: „Varga előadásainak anyagát, illetőleg ennek alapjait ekkor készítette el, melyet azután később állandóan bővített. A tárgy nagyon érdekes és népszerű volt, amit Varga, sokszor talán még Warthát is felülmúlva, közismert jó orgánummal, gyönyörű magyaros mondatszerkesztéssel, minden pongyolaságtól mentesen, felesleges idegen szavak használata nélkül adott elő »szájtátó« hallgatóinak. Az kétségtelen, hogy kevés olyan előadója volt a Műegyetemnek, aki hallgatóinak figyelmét annyira le tudta bilincselni, mint Varga professzor. Előadásainak anyagát állandóan kiegészítette részben új, korszerű anyaggal, részben pedig a gyakorlati életből gyűjtött érdekes példákkal.”
Mivel a vegyészet mellett a gépész-, mérnök- és építészhallgatóknak is előadott, a négy fakultás diákságának egyöntetű véleménye volt, hogy Varga professzor a legszebb magyarsággal előadó műegyetemi tanár. Élvezet volt hallgatni, sokan később is eljártak egy-egy előadására. Varga azt a helyes elvet vallotta, hogy az egyetemi tanár szaktudománya nyelvéért felelős. Egész életében lelkes ápolója volt a szép magyar stílusnak, az érthető, helyesen hangsúlyozott magyar beszédnek. Sohasem használta a szakmai zsargont és azt munkatársaitól sem tűrte el. Írásban is hasonló igényességet tanúsított. A szakirodalomban például használatos volt a „magas nyomás” kifejezés. Megmagyarázta, hogy az a német „Hochdruck” szolgai átvétele, és kifejtette, hogy az értelem és a magyar nyelv szelleme szerint a több száz atmoszféra nem magas, hanem nagy nyomás. Az 1951-ben felállított Nagynyomású Kísérleti Intézet nemcsak létrejöttét, de helyes elnevezését is Varga professzornak köszönhette.
Egyik dolgozatában az expanzióra általa használt kifejezését kifogásoló lektornak azt válaszolta: „Nem javítottam ki a nyomás apasztás kifejezést következetesen expanzióra, mert a nyomás apasztás mellett döntöttem, az egyes készülékeket ugyanis ezzel a kifejezéssel véleményem szerint szabatosabban tudtam leírni.” Példával szolgált, hogy nem elég az idegen kifejezéseket csak lefordítani, hanem mindenekelőtt magyarul kell gondolkodni. Lelkesedése munkatársait is követésre buzdította, jelentős érdeme van abban, hogy a kémiai technológiai szaknyelv az évtizedek folyamán számos magyartalan kifejezéstől, elnevezéstől megszabadult.
A didaktika szerint az ismeretek elsajátításának lényeges forrása a könyv. A két világháború közötti időszakban a Műegyetemen a hallgatóság hevenyészetten összeállított, sokszorosított jegyzetekből tanulhatott. Jellemző a korra, hogy e silány külsejű tansegédletek megjelenése is egy könyvkereskedő vállalkozókedvétől függött. A többi műegyetemi jegyzettel együtt Németh József technikai kiadónak köszönhette megjelenését a Varga József előadása alapján szerkesztett első jegyzet, 1926-ban. Utána több hasonló jegyzetet állítottak össze hallgatói, melyekben Varga kiváló előadásait igyekeztek rögzíteni. A jegyzetek színvonala 1945 után emelkedett, mivel ezeket tanszéki munkaközösségek állították össze Varga József műegyetemi tanár előadásai alapján.
Mindamellett e jegyzetek ideiglenes jellegűek, terjedelmük, előállításuk módja miatt sem pótolhatták az oktatott anyag minden részére kiterjedő tankönyveket. E hiányt a Varga József és Polinszky Károly szerkesztésében megjelent háromkötetes Kémiai technológia szüntette meg. Bár a mű egyes köteti különböző időpontokban (1953, 1959 és 1961-ben) jelentek meg, a három rész egységes egészet alkotott és tartalm gazdagsága, bibiliográfiai apparátusa az impozáns munkát a tancélokon túlmenően a tudományszak legkitűnőbb hazai kézikönyvei sorába emelte. A tankönyv szerkesztésénél a legeredményesebb módszert választották, az egyes fejezeteket kiváló szakemberek írták, s ezt az anyagot a szerkesztők a pedagógiai szempontok figyelembe vételével egységbe foglalták. A szemléltetést több száz sikerült ábra és fénykép szolgálta, melyek a könyvnek esztétikailag is dekoratív hatást kölcsönöztek.
Amikor Varga József 1923-ban a tanszékre került, a technológiai kutatásra úgyszólván semmiféle eszköze nem volt. A tanszékvezető agilitásának köszönhető, hogy ez a helyzet megváltozott és hazai, majd külföldi gyártású kemencéket, gépi felszereléseket szereztek be, elsősorban az autoklávokat, melyek a nagynyomású kísérleteket lehetővé tették. Az eredmények után már könnyen ment a kutatáshoz szükséges további eszközök vásárlása. Bár kitűnő előadó volt, mégis az oktatás hatékonyságának növelésére a szemléltetés valamennyi eszközét felhasználta. Sokra becsülte a rajzot, a képet, a tanszék kép- és táblázatanyagát új rajzok készítésével korszerű szinten tartotta. A demonstráláshoz szükséges gyűjteménynek önálló helyisége volt, közvetlenül az előadóterem mellett. Amikor az audiovizuális technika megjelent, a Varga-tanszék az elsők között szerezte be a filmfelvevőgépet, filmvetítőt és számos mikrofilmet, diapozitívet készítettek, melyeket egyaránt hasznosítottak az oktatásnál és kutatásnál.
Varga az elmélet és gyakorlat egységét meghatározónak tekintette, elengedhetetlennek tartotta, hogy a hallgatókat a jelenségekkel, folyamatokkal a helyszínen szembesítsék. Ezért nagy súlyt fektetett a laboratóriumi gyakorlatok mellett a tanulmányi kirándulásokra. A gyárlátogatásokat – ha csak tehette – maga vezette. A harmincas években meglátogatták a MÁK felsőgallai és tatabányai üzemeit, a diósgyőri vasgyárat stb. A felszabadulás után sorra megismertette hallgatóival szocialista vegyiparunk új alkotásait Komlón, Kazincbarcikán, Szolnokon és a Dunántúl üzemeiben. Az ismeretek átadása, a tanítás mellett nagy súlyt helyezett a nevelésre. Évtizedes tapasztalata szerint erre a vegyészképzésben a legnagyobb lehetőséget a laboratórium nyújtja, ahol az oktató közvetlen kapcsolatba kerül hallgatójával.
A múltban a tanszéken a laboratóriumi gyakorlatok túlságosan egy irányban, az analitikai vizsgálatokra, elemzésekre szorítkoztak. Varga professzor tervbe vette hogy a hallgatók üzemszerű, önálló kísérleteket is végezzenek, és elgondolását adjunktusa, Polinszky Károly az 1946–47. években megvalósította. A vállalatoktól kért és kapott kísérleti miniatűr berendezésekben, a gyárakban működő készülékek kisebbített másolatán dolgozva, a hallgatók a gyakorlati élettel szorosan összefüggő feladatokat oldottak meg. Például a Shell Kőolaj Rt-től kapott nyersolajlepárló 10 liter nyersolajat dolgozott fel az „igazi” nagy nyersolaj-lepárlóéval azonos munkamenetben. A tanszéken tehát – a háborús évek megrázkódtatásait jóformán ki sem heverve – a mérnökképzés gyakorlati részére fontos reformokat vezettek be. A Varga-tanszéken megvalósult üzemlaboratóriumi kísérleti képzés tehát úttörője volt a BME-n később épített üzemcsarnokokban is folyó félüzemi gyakorlati oktatásnak.
A tanszéki kollektíva sikereinek fő forrása nagytekintélyű professzora, a szeretett Józsi bácsi iránt érzett őszinte tisztelet és ragaszkodás volt. A kellő hangulat, a jó munkahelyi légkör megteremtésében a főnök egyénisége mindenütt meghatározó. Csak az igazán nagy, bölcs tudósok tudnak olyan közvetlenek, megértők, felszabadultan jó humorúak lenni, amilyen tanárként, tanszékvezetőként Varga volt. Szellemes beszélgetőpartner, atyai jóságú nevelő, aki nemcsak hatalmas, jól rendszerezett ismeretanyagot plántált diákjai fejébe, de szívükbe tudta ültetni a mérnöki hivatást és az emberek tiszteletét, szeretetét is. Előnyös tulajdonságai közé tartozott, hogy áldott tréfakedvelő ember volt, aki rengeteg viccet tudott, és azokat mindig a megfelelő helyen kitűnően tálalta. Mondásai nagy népszerűségnek örvendtek, és a műegyetemi diákság vicclapjainak, a gépészek Vicinális Dugóhúzó-jának, a mérnökök Megfagyott Muzsikus-ának és elsősorban a vegyészek Retorta Sziporká-jának nem volt olyan száma, melyben ne szerepelt volna néhány aranymondása vagy a vizsgán adott oktató célú humoros válasza. Idézet egyik előadásából: „A mozgó rostélyt zarándokrostélynak is nevezik, annak dacára, hogy semmiféle botot vagy batyut nem visel, s mezítláb sem jár.” A vizsgáztatást is felhasználta arra, hogy a hallgató tételes tudását a gyakorlattal hozza kapcsolatba. Módszerére jellemző esetre emlékszik Szebényi Imre, a kémiai technológia tanszék mai vezetője. Amikor először vizsgázott nála, Varga professzor rágyújtott cigarettájára, nagyot szippantott s megkérdezte tőle, hogy a pirosan izzó cigarettavég hány fok hőmérsékletű. A gondolkodásra tanított a vizsgáknál is.
Az ifjúság iránti szeretetét a tudományos diákkörökkel kapcsolatban is kimutatta. A kémiai technológia tanszéken működő szénkémia és széntechnológiai témával foglalkozó diákkör munkáját szaktanácsaival segítette, és élénk érdeklődést mutatott a diákkörben dolgozó hallgatók hazai szeneket vizsgáló elemző munkássága iránt. Még azokra a diákokra is, akiket rövid ideig tanított, mély hatást gyakorolt a lélekben örökké fiatal egyetemi tanár. Ezt bizonyítják kedvenc intézményének, a Veszprémi Vegyipari Egyetem végzett hallgatóinak a fiatalság igazságérzetét tükröző visszaemlékezései Varga József tanszékvezető professzorról: „Műveinél, alkotásainál, színes életénél talán még értékesebbek emberi tulajdonságai: jellemének szilárdsága, szellemének makacs, törhetetlen lendülete, de mindenekelőtt embersége, melynek tisztaságát sohasem tudta megrontani, de még elhomályosítani sem a siker, sem a balsors.
Rendíthetetlenül igaz emberként viselkedett haláláig, egy olyan korban, amikor bizony nehéz volt ilyennek maradni. Külön említésre méltó azon legnemesebb emberi magatartása, hogy határozottan és keményen – saját személyének esetleges kompromittálásától sem félve – számos esetben állt ki olyanok mellett, akik igaztalanul valamilyen üldözést szenvedtek.
Nekünk, akik 1954-ben ezen egyetem falai között végeztünk, sajnos csak kevés kapcsolatunk volt vele. Mégis, e rövid kapcsolat elegendő volt ahhoz, hogy örökké szívünkbe zárjuk tanításait, szellemét és nagyszerű egyéniségét. Ennek birtokában ígérjük, hogy igyekezni fogunk a továbbiakban is úgy élni és dolgozni, mint ahogyan ő élt és dolgozott.”
S valóban, Varga József több mint négy évtizedes pedagógusi tevékenységének napjainkban is tartó hatását legméltóbban akkor igazolják tanítványai, ha munkásságukban mindenkor Varga József példamutatását követik.
