OKTATÁSPOLITIKAI ELVEI
OKTATÁSPOLITIKAI ELVEI
Étetrajzából tudjuk, hogy Vargát a vegyészmérnöki kar több ízben dékánjává választotta, a többi karon is oktatott, így a mérnöki és építészeti, valamint a gépészmérnöki osztálynak is tagja volt. Szakértelmét, tapasztalatait a Műegyetem felhasználta és véleményét a különböző tantervi, szervezeti vagy reform kérdésekben kikérte. Számos országos szerv tagjaként a hazai felsőoktatás egészét érintő kérdések megoldásában is részt vett. Több nemzetközi fórumon is képviselte hazánkat, így 1933-ban a technikai szakoktatás tanulmányozására alakult BIET (Bureau International de l’Enscignement Technique) magyar bizottsága tagjaként tartotta az egyesülettel a kapcsolatot.
Néhány példával illusztráljuk oktatáspolitikai elveit, melyeket mindig a tudomány és az ipar, az oktatás és termelés kapcsolatának szorosabbra fűzése vezérelt. Az 1933/34-es tanévben a tanszéken fakultatív tárgyként bevezette a „kémiai ipart”, meghívott külső előadóval. A több egyetem és főiskola egyesítésével 1934-ben létrejött József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tantervét kidolgozó bizottságban javasolta, hogy a közgazdaságtudományi karon is tanítsák a mechanikát és a kémiai technológiát, mivel ezekre a közgazdász és közigazgatási szakembereknek is szükségük van.
A felszabadulás után gyökeresen megváltozik a műszaki felsőoktatás szerkezete. Megkezdődnek az oktatás reformját célzó program- és tanterv-átdolgozások. A szervetlen kémiai technológia oktatás súlya fokozatosan Veszprémbe tevődik át. Budapesten önállósult az Építőipari Műszaki Egyetem, amely alaptárgyai sorába kívánta felvenni a „Kémia és kémiai technológia” c. tárgyat. Varga szerint a kémia összevonása a kémiai technológiával csak szükségmegoldás, ami az órakeret hiányával indokolható. Hogy a kémiai technológia oktatás helyes útja a szakosítások túlzásai után az ötvenes évek közepére kialakult, abban Varga professzornak jelentős szerepe volt.
Pedagógiai tapasztalata, mértéktartása még jobban érvényesült Veszprémben, ahol az egyetem munkájába Polinszky Károly dékán hívására kapcsolódott be. A fiatal egyetem életének legapróbb részlete is érdekli. Ma már mosolygunk a megszólítás problémáján, ami 1952-ben gondot jelentett. Varga helyesli a tanszemélyzet és a hallgatók kölcsönös magázásának kötelező előírását. De fontosabb kérdésekben is hallatja szavát. Így a „fél-vegyész, fél-gépészmérnök” képzés kísérleti időszakában a vegyipari gépészmérnöki szakról az a véleménye, hogy a tagozaton olyan szervetlen ipari vegyészmérnököket neveljenek, akik fokozott gépészeti oktatást kapnak. 1954-ben új tantervet készít az egyetem. Ezt az alkalmat megragadva, kifejti álláspontját az általános jellegű képzés fontosságáról. Az egyetem tanácsa csatlakozik Vargához, és az eddigi négy szak helyett egyetlen szak mellett foglal állást, biztosítva amellett az elmélyült speciális tanulmányok lehetőségét. Figyelemre méltó Varga álláspontja az alaptárgyakkal kapcsolatban a kémia történetének beiktatásáról, bár e stúdium kötelező bevezetésére szerinte a feltételek még hiányoznak.
1955-ben, a felszabadulás tizedik évfordulóján, a Veszprémi Vegyipari Egyetem ötéves fennállását ünnepelte. A kettős jubileum ünnepi tanácsülésén a beszédet Varga professzor tartotta. A vegyipari kutatás és a felsőoktatás feladatai a magyar vegyipar fejlesztésében című előadásában ragyogó logikával fejtegette az ipar és a vegyészmérnökképzés dialektikus kapcsolatát. Mérnöki szemlélettel áthatott okfejtéséből néhány gondolatot idézünk. Rámutatott arra, hogy a felszabadulás utáni fejlődés minőségi változást eredményezett a kémiai technológia területén folyó kutatásokban. Majd a hibákkal foglalkozva megjegyezte, hogy hadakozni kell a mennyiségi szemlélettel, amely az intézetek munkájának értékét a témák számával méri. A kutatások tárgyára is hasznos tanáccsal szolgált: „Olyan új eljárásokat kell keresni, amelyek elsősorban a hazai nyersanyagok feldolgozására irányulnak; másodsorban olyanokat, amelyek külföldi származású nyersanyagot felhasználva, nagyon fontos belföldi szükségletet elégítenek ki, vagy előnyösen exportálható terméket adnak.” Hazai nyersanyagaink kutatása magunkra hárul, a külföldinél azonban meg kell fontolni, nem célszerűbb-e átvenni a kidolgozott technológiát. A kísérleti üzemek megépítése olykor többe kerül, mint egy korszerű, kipróbált eljárásnak akár a kapitalista külföldről való megvásárlása – hangsúlyozta 1955-ben.
A felsőoktatással foglalkozva az elkövetett hibákat és orvoslásukat említi. Három kérdést vet fel: a létszámot, a specializálódást és a színvonalat. A létszám felduzzasztása sok esetben a színvonal rovására történt. A hallgatók nevelésével kapcsolatosan felidézi Wartha Vince figyelmeztetését, hogy a mérnököket nem szabad puhának nevelni. Legrészletesebben a specializálódással foglalkozik: „Nagyon kell ügyelnünk arra, nehogy a túlzott specializálódással szemellenzős mérnököket neveljünk, akiknek a vegyipar többi ágából már általános ismereteik sincsenek, és ezért nem ismerhetik kellőképpen az összefüggéseket.” Az eredményekkel kapcsolatban kiemeli, hogy intézeteinkben hagyományokkal rendelkező, sajátos munkamódszerrel dolgozó iskolák vannak kialakulóban, és ezeket az életképes tudományos iskolákat erősíteni, fejleszteni kell a vegyipar, a népgazdaság és végeredményben a magyar nép javára.
Ilyen iskolát alakított ki Varga József is évtizedek során a régi Műegyetemen, majd Veszprémben is kezdett a szép reményekre jogosító Varga-iskola kibontakozni, amikor a mester váratlan halála bekövetkezett. Oktatáspolitikai jelentőségét abban látjuk, hogy egyik szellemi inspirátora volt a felsőoktatási reformnak, és kialakításában is tevőleges szerepet játszott. Úttörő munkásságának köszönhető, hogy az általános kémiai technológián és a szaktechnológiákon kívül műszaki egyetemeinken súlyponti szerepet kapott a vegyipari műveletek és a vegyészmérnöki tudományok önálló tárgyként való oktatása is.
