MŰKÖDÉSE AZ ABSZOLUTIZMUS IDEJÉN (1850–1866)
MŰKÖDÉSE AZ ABSZOLUTIZMUS IDEJÉN (1850–1866)
1849. augusztus 26-án a fogoly tábornokokkal, törzs- és főtisztekkel együtt Aradra szállították Kiss Károlyt is, akinek életében drámai szakasz kezdődött el. Cs. kir. rendkívüli haditörvényszék elé állították. 1849. szeptember 21-én készítette el a hadbíróság Kiss Károly „Összefoglaló kihallgatásának” jegyzőkönyvét, amely tartalmazta a polgári forradalom és szabadságharc alatti tevékenységét.
Az Aradon levő foglyok megbeszélték, hogyan fognak védekezni a hadbíróság előtt. Kiss ezt szem előtt tartva a kihallgatás során elmondta, hogy 1848 márciusától 1849 augusztusáig milyen beosztásokat töltött be és milyen kinevezések alapján. Vallomását olyan dokumentumokkal igazolta, amelyek bizonyították, hogy mindig törvényesen járt el. Joggal hivatkozott arra, hogy kinevezéssel került a törvényes magyar nemzetőrséghez és hadsereghez, és mivel esküt tett a magyar alkotmányra, köteles volt a honvédsereg soraiban maradni. Hogy a felségsértés bűntettében ne mondhassák ki bűnösnek, azt vallotta, hogy nem értett egyet az április 14-i trónfosztással és hadügyminisztériumi beosztásából mint hozzátette: „saját gyengeségem miatt nem tudtam távozni és azután az ár magával ragadott … ezért osztoznom kell bajtársaim sorsában.”
A kihallgatást az aradi cs. kir. rendkívüli hadbíróság 1849. szeptember 21-én lezárta, de az ítélethozatalra még várni kellett mert, előbb a fogoly tábornokokkal akart Haynau végezni.
Végig kellett szenvedniük a honvédtábornokok 1849. október 6-t vértanúságát és Kazinczy Lajos ezredes 1849. október 25-i agyonlövetését.
Kiss Károly és még tizennégy ezredes és alezredes társa felett az aradi cs. kir. rendkívüli haditörvényszék 1849. november 5-én hozott ítéletet. Kiss az ítéletben harmadik helyen szerepel. A Haynau által jóváhagyott ítélet szövege így hangzik:
„Kiss Károly nyugállományú százados vádlott urat csekély befolyása, de veszélyes tevékenységéért az osztrák hadseregben viselt tiszti rangjának, nyugdíjának és vagyonának elvesztése mellett 10 évi várfogsággal büntetendő …”
A börtönbüntetéséből 8 hónapot töltött le, amikor 1850. július 9-én – mivel az 1848 előtt a cs. kir. hadseregből kilépett tisztek amnesztiában részesültek – fogságából kiszabadult. De alig érkezett a fővárosba, a cs. kir. pesti haditörvényszék a forradalomban és a szabadságharcban kompromittált akadémikusokról – köztük Kissről is – 1850. július 20-án listát állított össze az esetleges eljárás céljából.
Az abszolutizmus idején Kiss Károly Pesten, Szép utca 3. szám alatti lakásában visszavonultan élt, de tudományos célkitűzéseit és politikai nézeteit nem adta fel. Mindennapjait nehezítették az anyagi gondok. Megélhetését az 500 pengőforint hadtudományi rendestagi fizetéséből és írásainak tiszteletdíjaiból fedezte.
Első nyilvános fellépése 1851. március 17-én, az Akadémia matematikai és természettudományi osztálya részére tartott kisgyűlésen volt. A Hadi történészet elmélete című előadásában kifejtette pozitivista nézeteit a hadtörténetírásról. Hadtörténészi munkássága mellett lefordította Károly osztrák főherceg, Strategia alapelvei című művének első kötetét.
Kiss 1854 és 1862 között az Akadémián előadássorozatot tartott, olyan témákból, amelyekben a függetlenség eszméjének ébrentartását, az önálló hadügy és a nemzeti hadtudomány jelentőségét emelte ki, egy-egy XV. és XVI. századi hadjárat vagy ütközet hadtörténeti megrajzolásán, elemzésén keresztül.
A sort az 1854. február 27-i kisgyűlési értekezésével – A várnai ütközet stratégiai (hadtani) szempontból – nyitotta meg. Előadásának tárgyát indokolva megállapította, azért vizsgál „mindig csak gyász-harczeseteket”, mert a vesztes ütközetekből, csatákból a nemzet és a jövő számára pozitív tanulságok vonhatók le. Kiemelte a legfontosabbat, a nemzet élni akarását, és felhívta a figyelmet a tudományok, a hadtudomány szerepére a történelem alakításában.
Az Akadémia konzervatív vezetése ekkor már bírálta a függetlenségi célokat szolgáló hadtörténészi munkásságát.
Az MTA felhívására 1855. október 22-én beszámolt 1847–1855 években a tudományok körüli munkálkodásaimról. Ebben külön kiemeli: „…részt vettem az 1848-ban az országos nemzetőrségi tanács megrendelésből kiadatott több kötetnyi kötelező és fegyver oktatási szabályoknak kidolgozásában a gyalog és lovas nemzeti őr- és honvédsereg számára.” Ennek a tevékenységnek ily módon való jelentése az Akadémiának bátor állásfoglalásnak számított. Nem tagadta meg 48-as szerepét, és tudományos munkának tekintette a katonai szabályzatok kidolgozását. Szükségesnek tartotta, hogy az Akadémia ismerje meg, illetve inkább ismerje el az 1848–49-ben kifejtett szabályzatírói tevékenységét.
1856. július 21-én a nándorfehérvári diadal 400. évfordulóján az Akadémián felolvasta Hunyadi János utolsó hadjárata Bolgár és Szerbországban 1854-ben, s Nándorfejérvár fölmentése a török táborozástól 1456. című hadművészettörténeti értekezését. Ebben éles bírálatot gyakorolva állapította meg: „Nincs érc emlékszobra a két magyar hazában a nagy hősnek. Bűne volt ez nemzetünknek mindig, hogy kegyelettel nem viseltetik elhunyt nagy fiai iránt…”
A 64 éves Kiss Károly továbbra is ápolja kapcsolatait kortársaival és a fiatalabb tudós nemzedékkel. Szontagh Gusztávhoz fűződő híres barátsága sem lanyhult. Nagy veszteségnek tekinti, hogy a már hosszabb ideje súlyos beteg Szontagh, legjobb tudós és katona barátja 1858. június 7-én meghalt. 18ó1 nevezetes esztendő volt számára. Hosszú huzavona után megjelent az Akadémia megbízása alapján magyarra fordított nagy jelentőségű hadtudományi munkája, A strategia elvei az 1796-ki németországi hadjárat előadásával felvilágosítva Károly austriai főherczeg által, első kötete.
1862-ben szerepelt Kiss utoljára nyilvános előadással az Akadémián. 1863-ban még folytatta hadtörténeti kutatásait, részt vett az akadémiai munkálatokban, anyagot bírált és levelezett. De hetvenedik életéve betöltése után fizikai ereje gyengülni kezdett, szellemi elevensége csökkent, munkakedve lankadt. 1865-ben Szeged városa országgyűlési képviselőnek akarta megválasztani, de megköszönve a bizalmat arra kérte a szegedieket, hogy „bizalmukat erőteljesebb egyénre ruházzák át, különösen olyanra, ki a haza javát előmozdítani leginkább meghivatott”.
Betegsége miatt már nem tudott megjelenni 1865. december 9-én az Akadémia új épületének felavatásán. Élete elkomorult, de szinte az utolsó percig, 1866. február 17-én bekövetkezett haláláig dolgozott. A lapok Kiss Károly elhunytát gyászhírben közölték.
A Fővárosi Lapok 1866. február 21-i számában méltatta Kiss Károly munkásságát. Az emlékező sorok befejező mondata megjegyzi: „Ő nevezetes hadtudományi s egyéb könyv-gyűjteményt hagyott hátra, melyet az Akadémiának kellene megszerezni.” Kiss Károly 1854. október 29-én Pesten kelt végrendelete, melyet 1866. február 22-én hirdettek ki – 4. pontjában könyveiről így intézkedik: „Jól tudom azt, miszerint a könyvgyűjteményt épségben tartani, vagy még gyarapítani is nincs minden ember hivatva, úgy nincsenek talán barátném gyermekei sem, azért megkérem őt, a könyvgyűjteményt ajándékozza vagy a Magyar Académiának, vagy a Nemzeti Múzeumnak azon megjegyzéssel, hogy az, az ő és az én emlékezetemre a könyvek együtt tartassanak, szét ne oszlattassanak, így a mint a könyvgyűjtemény van, bír kevés beccsel, szét darabolva mit sem ér.” Kiss Károly könyvei – ugyan nem külön gyűjteményben – ma is az Akadémia könyvtárában találhatók.
Az Akadémia 1866. február 20-án búcsúztatta. Az emlékbeszédet Toldy Ferenc tartotta meg. „Ez emlékbeszéd után az elnöklő Kubinyi Ferencz indítványára elhatározók, hogy az arczképét az Akadémia elhunyt tagjai közé fogják függeszteni.” A Magyar Tudományos Akadémia 1867. évi nagygyűlése január 31-i ülésén Arany János titoknoki jelentésében még egyszer megemlékezik arról, hogy 1866. február 17-én „Kiss Károly mathematikai osztálybeli rendes tagot, a hadtudományoknak Akadémiánkban egyik, majdnem egyedüli mívelőjét kellé elbocsátanunk a halandóság útján”.
