4. Az ózon és a hidrogén peroxid kimutatása
4. Az ózon és a hidrogén peroxid kimutatása
Az égés melléktermékei körül azért indulhatott meg vita, mert sem az ózon, sem a hidrogén-peroxid kimutatására egyértelmű reakciókat nem ismertek. Meg kellett pedig válaszolnia Ilosvaynak azt a kérdést: „Gyors égés közben képződik-e ózon, esetleg hidrogénperoxid, avagy csak a nitrogénnek magasabb oxidjai képződnek, melyeket a salétromossav és salétromsav kémhatásával mutathatunk ki.”
Ennek a kérdésnek eldöntése szempontjából e két anyag kimutatására érzékeny és egészen specifikus reagenst keresett. Megfigyelte, hogy a Griess-féle reakcióban keletkező vörös színű vegyület, a benzol-szulfonsav-azo-α-naftil-amin, különösen annak töményebb oldata, ózon tartalmú levegő hatására megsárgul.
A hidrogén-peroxid kimutatására használt reagensek többségéről ugyancsak bebizonyította, hogy azok általában megbízhatatlanok. Nagyon érzékenynek találta a kálium jodidos szűrőpapírt, de az nem specifikus, mert salétromossavra is, ózonra is ugyanúgy kékké változik. Nem nagyon érzékeny, de biztos kémszerül csak a tömény kénsavban oldott titán-dioxid, a titán(IV)-szulfát bizonyult. Sajnos, ennek a reagensnek érzékenysége még az Ilosvay által kikísérletezett készítési mód mellett is legfeljebb egyhúszada a káliumjodidos keményítőnek.
A specifikusnak talált reagensekkel megvizsgálta a metán, etilalkohol, éter, petróleum, sztearingyertya, magnézium, világítógáz, cink, vaspor, kén és foszfor égési melléktermékeit, s ennek alapján kimondotta, hogy „a gyors égés alkalmával ózon nem képződik”.
Kimutatta továbbá, hogy hidrogén-peroxid sem keletkezik általában égés közben, csak egészen különleges esetekben.
Sok-sok kísérlet gondos megfigyelése után mondhatta ki, hogy azok a reakciók, amelyekkel az ózonnak vagy pedig a hidrogénperoxidnak jelenlétét látták addig a kutatók bebizonyítva, a nitrogén-oxidok jelenlétét bizonyítják, mert „minden gyors égésnek elmaradhatatlan következménye nitrogén olyan magasabb oxidjának (vagy oxidjainak) keletkezése, melyet víz hatására mint salétromossavat vagy salétromsavat mutathatunk ki”. Ha üvegcsőben a levegőn elektromos szikrát üttetett át, nem ózon, hanem jelentős mennyiségű salétromsav (illetve nitrogén-oxidok) keletkezését figyelte meg.
Ilosvaynak az égés közben keletkező ózon és hidrogén-peroxid cáfolatára vonatkozó dolgozata, bár a magyar közléssel csaknem egyidejűleg a párizsi Bulletin de la Société chimique de Paris című szaklapban is megjelent, elég lassan vált közismertté. Közben újabb cikkek is napvilágot láttak, amelyek a régi megállapításokat akarták alátámasztani új megfigyelésekkel.
Ilosvay azon körülmények között, ahogy azt a külföldi szerzők leírták, újra meg újra megismételte a kísérleteket. Tárgyilagosan meg kellett állapítania, hogy bizonyos körülmények között, időnként ő is kap kétségtelen ózonreakciót: a tallium(I)-hidroxidos papír megsötétedik.
A sokszorosan megismételt reakció végeredményeként azt szögezhette le, hogy 200° C körül több a salétromsav, 90° C-nál több az ózon mennyisége, 50–60° C-on csak nyomokat tudott kimutatni. Ennek ellenére – jogosan – fenntartotta eredeti álláspontját, hogy normális gyors égés közben nem képződik ózon, hiszen ha a láng alacsonyabb hőfokú aljában volna is ózon, az a forróbb lángkúpban elbomlana.
Carius 1874-ben elektrolitos úton előállított ózont ammóniával reagáltatott, és abból – állítása szerint – ammónium-nitrit, ammónium-nitrát és hidrogén-peroxid lesz. Amikor ezt a kísérletet Ilosvay megismételte ammónium-nitritet és -nitrátot valóban kapott, de hidrogén-peroxidot sohasem. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy „ha valamikor a levegőben ózon és hidrogénperoxid jelenléte chemiai úton bebizonyítható is lesz, a hidrogénperoxid a levegő ammonia és ózontartalmával semmiféle összefüggésben nem lesz”.
Lényegében ugyanezeket: a levegő „közvetlenül oxidáló alkotórészeit tárgyaló” munkáját 1895-ben benyújtotta a washingtoni „Smithsonian Institute” egy pályázatára, ahol 218 beérkezett pályamunka közül Ilosvayét dicsérő elismerésben (honorable mention) részesítették.
