TEVÉKENYKEDÉSE A TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULATBAN
TEVÉKENYKEDÉSE A TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULATBAN
Ma szinte elképzelhetetlen, milyen jelentős befolyása leltetett a hazai tudományos életben egy társadalmi egyesületnek, a Magyar Természettudományi Társulatnak. Nem volt olyan magyar természettudós, aki ne tevékenykedett volna benne: cikkeket írtak, előadásokat tartottak, s különböző vezető tisztséget töltöttek be e társulatban.
A természettudományok hazai történetének legfontosabb eseményei a Természettudományi Társulat keretében vagy legalábbis közreműködésével játszódtak le.
A kémikusok nagy szerepet játszottak a Természettudományi Társulatban. Megalakulásakor (1841-ben) az alapító tagok között szerepelt Nendtvich Károly és Irinyi János is. Than Károly 9 évi alelnöki tevékenységével érdemelte ki, hogy a legmagasabb tisztségre, az elnökségre válassza meg a közgyűlés. Éppen akkor volt ez, amikor Ilosvay még hallgatóként megismerte és példaképül állította maga elé.
Lengyel Béla 1904–1909 alelnöke, 1910-től 1913-ig (haláláig) pedig elnöke volt a Társulatnak. A műegyetemen kollégája, a kémiai technológia professzora, az a Wartha Vince volt, aki ugyancsak nagy részt vett a Társulat életében, Lengyel előtt 1900-tól 1909-ig töltötte be az elnöki tisztet.
1872-ben lett tag Ilosvay, akkor tehát, amikor a budapesti tudományegyetemre beiratkozott. Ettől kezdve 64 éven keresztül nemcsak hogy az ő élettörténetét nem lehet a Természettudományi Társulat története nélkül megírni, hanem a Társulatét sem lehet, még nagy vonalakban sem Ilosvay nevének, működésének taglalása nélkül tárgyalni.
Aktív vezető szerepe 1885-ben kezdődött, amikor a Say Móric halálával megüresedett kémiai választmányi helyre meghívták. Megillette őt ez a hely, nemcsak a műszaki egyetem kémiai tanszékének vezetőjeként, hanem a Társulatban már addig végzett jó munkája alapján is. A Társulat „szakülésein” több ízben tartott előadást. Először nem sokkal hazajövetele után, 1883. április 18-án: „A chemiai rokonság és a thermochemia” címen ismertette Berthelot nézeteit. Igen jelentős az 1884 tavaszán tartott előadása: „A tudományos chemia állapotáról külföldön és belföldön”, amelyben a külföldi útján szerzett tapasztalatairól és a hazai konzekvenciákról szólt.
Hamar megszerzett tekintélyére jellemző, hogy amikor a Természettudományi Társulat Népszerű Természettudományi Kurzusok megindítását határozta el, az első megtartására őt kérték fel. 1887-ben 15 előadásból álló tanfolyamot tartott „A chemia alapelvei” címmel. Ezeknek az előadásoknak anyagát pontosan ismerjük, mert a rákövetkező évben a Társulat könyv alakban is kiadta. Ennek a népszerűsítő, alapozó könyvnek átütő sikeréről beszélnek az akkori források. A könyvtárakban ma fellelhető példányok agyonhasználtsága is bizonyítja, hogy űrt pótló kémiai alapozó könyv volt, amit kezdő és haladó egyaránt nagy örömmel hasznosított.
A fiatal professzornak ez a könyve a Társulaton belül tovább növelte tekintélyét, leginkább azonban arra figyeltek fel, hogy az 1891-i közgyűlésen javasolta a Társulaton belül egymástól függetlenül működő szakosztályok szervezését. Ennek a javaslatnak elfogadásával, a szakosztályok felállításával sikerült megóvni a Természettudományi Társulat egységét, máskülönben ugyanis szakegyesületekre esett volna szét az éppen egységében erős és nagy tekintélyű szervezet.
A magyar kémikusok szakmai továbbfejlesztésének és a kémiai ismeretek terjesztésének feladatát a Természettudományi Társulat „Chemia-ásványtani” szakosztálya látta el. Amikor a szakosztály 1892-ben megalakult, elnöknek Than Károlyt, alelnöknek Wartha Vincét, jegyzőnek pedig Ilosvay Lajost választották meg.
Huszonkét éven keresztül (1892–1914) töltötte be ezt a tisztséget, pedig közben hivatalos és társadalmi teendői igen megszaporodtak. Majd további 15 évig (1914–1929) alelnökként volt mennyiségben talán kevesebb, de legalább annyira felelősségteljes munkája a szakosztály irányításában. 1929-től kezdve a címe tiszteleti elnök lett, de ő ezt sem érezte csakis címnek.
Szakosztályi jegyzősége (titkársága) idejére esik 1895-ben, a szakosztályok közül elsőnek, egy szakosztályi folyóirat, a Magyar Chemiai Folyóirat megindítása. Ilosvayé volt az eszme, és 40 évig tevékeny része is volt e lap fenntartásában.
Az első két évben a folyóirat szerkesztője Winkler Lajos volt, akit egy nyolc tagú szerkesztő bizottság támogatott. Ebben már közreműködött Ilosvay is. 1896 végével azonban Winkler visszalépése után neki kellett kezébe vennie a szerkesztés munkáját. Ő aztán a tőle más téren is megszokott szívóssággal kitartott e munka mellett mindaddig, míg államtitkári kinevezése miatt (1914-ben) több más tisztségével együtt ettől is meg kellett válnia. Ez azonban nem jelentette azt, hogy megvált volna a Magyar Chemiai Folyóirat irányító testületétől, sőt ellenkezőleg. Ő lett (haláláig) a szerkesztő bizottság elnöke.
A kémiai–ásványtani szakosztályban és a Magyar Chémiai Folyóirat szerkesztésében kifejtett munkája csak rövid ideig volt a Társulatban végzett fő munkaköre. Fontosabb beosztást is kellett vállalnia. Az 1906. évi közgyűlés – a Paszlavszky József lemondása folytán üressé vált – első titkári tisztbe állította.
A Természettudományi Társulat történetében ezzel új korszak, egy felemelkedő szakasz kezdődött. Emiatt azonban Ilosvaynak a Társulatért végzett hatalmas munka érdekében le kellett mondania „a szélesebb körű, addig annyira eredményes tudományos kutatásairól”. Nagy ár volt ez, de Ilosvay soha sem sajnálta, hogy a közösségért feláldozta önmagát, hiszen azt vallotta, hogy „…az olyan tanítás, amely csak szűkebb körben világítja és termékenyíti meg az elméket, vagy csak egyesek érzelmeit hozza hullámzásba, a természettudományok haladása és méltánylása iránt, ér-e sokkal többet, mint a véka alá rejtett gyertyának világa?”.
Első és legfontosabb feladatának a Szily Kálmán által alapított Természettudományi Közlöny fejlesztését érezte. 1906-tól 30 éven át az ő neve fémjelezte ezt a lapot. Előbb (1914-ig) mint szerkesztő szerepelt rajta, majd további 22 évig ez volt olvasható a lapcím alatt: „Ilosvay Lajos közreműködésével szerkeszti…” Utoljára az a szám viseli ezt a felírást, amely már gyászkeretben, az ő elhunytáról tudósít.
Nemcsak a Közlöny Szily Kálmán által elindított, valóban tudományos ismeretterjesztő jellegét tartotta fenn és erősítette, hanem a folyóirat egyre szélesebb terjesztését is el tudta érni.
A Közlöny frisseségét azzal is erősítette, hogy sikerült elérnie az addigi havi folyóirat havonta kétszeri megjelenését.
A Közlöny élénkségét fokozta a „Levélszekrény” rovat fenntartása és erősítése is, amely olvasók kérdéseit közölte, majd 1–2 számmal később – a rendszerint neves tudósok adta – feleleteket. Ilosvay nemcsak szerkesztette ezt a rovatot, hanem maga is gyakran adott válaszokat, pedig ez sokszor igen nehéz volt. Az 1910-es közgyűlés titkári beszámolójában így szól erről: „Néha olyan kérdéseket kapunk, a melyeknek megfejtéséhez laboratóriumi vizsgálat, hosszas számítás, széles körű enciklopédikus ismeret volna szükséges.”
A szép számú különleges kérdésre azonban a tudós munkatársak igen alaposan válaszoltak, Ilosvay feleletei között számos olyan van, amelyben nemcsak megadja azt a forrást, ahonnan erre a kérdésre vonatkozó ismereteit szerezte, hanem hivatkozik saját laboratóriumi vizsgálataira is, ezzel is tanúsítván, hogy mindennek igen alaposan igyekezett utánanézni.
Ha a társulati jegyzőkönyvekből rekonstruáljuk Ilosvay kitartó harcát a Közlönyért, azért, hogy az a legújabb tudományos eredmények világos tükre legyen, megérthetjük azt a mély szomorúságot, amellyel éppen ő volt kénytelen az első világháború kitörése után javasolni, hogy a Közlönyt havonta egyszer adják csak ki.
A háború után a Társulat újjászervezése a kisebb területre szorult országban nehezen történhetett meg, és a Közlöny előfizetői száma (társulati taglétszám) sohasem érte el az azelőttit.
Rendkívül alapos szervező és irányító munkáját Ilosvay a Társulatban akkor is folytatta, amikor a „pátriárkák korát” elérve testi ereje csökkenőben volt, elnöki tisztét úgyszólván élete utolsó percéig teljes lendülettel ellátta.
A hosszú ideig tartó áldozatos vezetői munkát a Társulat igyekezett a maga szerény eszközeivel meghálálni. 1932. március 30-án kettős társulati kitüntetésben részesítették: egyrészt tiszteleti tagsággal tüntették ki, másrészt a legnagyobb társulati kittintetést, a Szily Kálmán-érmet és emlékjutalmat nyújtottak át neki. Ez utóbbit húsz évvel azelőtt Eötvös Loránd kapta, azóta senkit sem találtak e kitüntetésre méltónak.
A kitüntetéssel járó pénzjutalmat, 2000 pengőt Ilosvay vissza adományozta a Társulatnak, de a nemsokára kitört második világháború és az ezt követő infláció ezt az összeget nyomtalanul elnyelte.
A Természettudományi Társulat a felszabadulás után tehát nem örökölt Ilosvay nevében semmi anyagot. Azt azonban, hogy ez a társulat lett a magja a mai Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak, igen nagy részben annak az Ilosvaynak köszönhette, aki a Szily Kálmán által kitűzött, ismeretterjesztő irányt a legkövetkezetesebben továbbvitte, az első világháború utáni rendkívül mozgalmas napokban is az ő „előrelátó, meggondolt, önuralomról tanúskodó, a szenvedélyek fölé emelkedő bölcs vezetése” őrizte meg a Társulatot és annak ma is csak elismerést kiváltó irányvonalát.
