442. TARKÓ JENŐ – MK-NAK [Pozsony, 1910. április 21.]
442.
TARKÓ JENŐ – MK-NAK
[Pozsony, 1910. április 21.]
TARKÓ JENŐ – MK-NAK
[Pozsony, 1910. április 21.]
Nagyságos Uram!
Kedves Mester!
Kis diák koromban egy könyv akadt kezembe, melynek az volt a címe, hogy »Ne okoskodj Pista!«
Aha! ez nekem való – gondoltam. Nekidűltem az olvasásnak, és faltam a betűket veszedelmesen. Elolvastam végig. Bírtam! Sokat nevettem rajta, pedig alig értettem még akkor. Mégis tetszett.
Akkor volt… Kis diák koromban.
Ma ugyancsak elém került a két Pista története. De ma? Ma ki sem tudnám fejezni azt a gyönyörűséget, melyet olvasása nyújt. Ma már meg tudom érteni.
Úgy érzem, hogy ezeknek az alakoknak eleven testet kell ölteniök; színpadra kell lépniök. Oda illenek!
Csodálom is, hogy e bájos mű színdarabbá dolgozására eddig senki sem vállalkozott. Egyrészt azonban örvendek, mert én akarom átírni. Képzeletemben már fel is épült három felvonásnyira.
Engedje meg, kedves Mester, hogy e művét színdarabbá dolgozzam s tőlem tehetőleg élvezetessé tegyem a színpadon is mindenki számára.
Eljött hozzám a minap az a lump, félbolond Kozsibrovszky. Tetszik tudni, a képviselő. Köszönés nélkül, fáradtan esett szobámba, mint ahogy a sajátjába szokott. Sarokba vágta gyűrött cilinderét, végig terült írósztalom előtt a pamlagon, nagyokat fújt, szuszogott, s csak azután dörgött rám keményen, mikor már jól kipihente magát.
– Hallod-e te firkász!? Én az Istennek se megyek már tovább! Érted-e? Még a felséges Úristennek se! Pfüh! De kifáradtam…
– Bocsánat uram; kihez van szerencsém? Én T. J. vagyok.
– Szhja, igaz! Még be se mutatkoztam. No, sebaj! – Szervusz öcskös! Gróf Kozsibrovszky János országgyűlési képviselő vagyok.
– Örvendek. Ismerem uraságodat M. úr könyvéből.
– Hisz ez az! Ördögöd van, öcskös, hogy így eltaláltad. Épp erről akarok veled beszélni. Mert épp emiatt a fránya Mikszáth miatt szakadt rám a baj. – Meg ne mondd neki, hogy szidom! – Te is tudod; könyvet írt Moronyinéról, a Moronyi Pista feleségéről, akibe Tóth Pista úgy belegabalyodott.
– Ehüm, hát ezért lelkendezik úgy gróf úr, mert asszony van a dologban?
– Az ám, még pedig a Moronyiné!…
– S mit akar őnagysága?
– Mit akar? Mit akar? Hisz tudhatod, milyen az asszonyféle! Nem elég neki hogy könyv íródott róla.
– Nem elég? Mit kíván hát egyebet?
– Mit? Hjaj, de ostoba vagy!… Tartsd csak ide azt a kajla füledet; megsúgom; hát színpadra kívánkozik a fruska!
– Nem rossz az ízlése, divatos ez mostanság. Mért ne menne, ha teheti?
Nem is itt a baj, te oktondi! Ámbár a Pista okoskodott kissé, hogy az ő felesége csak az övé, abban senki más emberfia ne gyönyörködjék, de később mégis csak beadta a derekát. Engem szalasztottak, hogy nézzek be valamelyik színműácshoz, vállalná-e a munkát. De biz egyik se vállalja, pedig voltam már valamennyinél. Jaj, majd leszakad a lábom! Téged hagytalak utoljára.
– Szép!
– No, nem azért, mintha… de gondoltam; ha még te se vállalod, akkor…
– Én? Már hogy az ördögbe ne vállalnám, mikor szívességet tehetek vele Moronyinénak. A Moronyinénak, gróf úr!
– Megteszed? Megcsinálod, kedves, drága, aranyos szép öcsém?
– Meg én. Csakhogy M. K. úr engedelme nélkül nem lehet. De ha gróf úr elmenne hozzá és kieszközölné…
– Micsoda? Hogy én Mikszáthhoz menjek? Hahaha!… Te! Hahaha! Látszik, hogy nem igen ismersz bennünket. Még hogy én elmenjek a Mikszáth lakására! Hahaha!… Úgy kivágna, mint a huszonegyet!… Haragszik rám az öreg. Megölne egy kanál vízben, ha tehetné. Hehe!… Egyszer őt is megtréfáltam, s nagyon az elevenére szolgált a tapintásom. Azóta nem szívelhet. Te azonban írhatnál neki, mert ellenségek se vagytok, meg könnyebben is értitek meg egymást. De rólam egy kukkot se szólj neki, ha azt nem akarod, hogy az egész tervünk füstbe menjen.
– No, majd megpróbálom, írok neki.
– Hát áll az alkú! Itt a kezem: szervusz! Előre is köszönöm a szívességedet. A szép asszony nevében köszönöm. Majd legközelebb megisszuk az áldomást, ha lesz rávaló pénzed. Csak spórolj! No, szervusz, öcskös! Sietek a jó hírrel…
Ím, az ő kívánságukból látható leginkább, mennyire indokolt az én kérésem. De ha már az én szavamra nem is hallgat, kedves Mester, legalább annak az ármányos Moronyinénak a kedvéért engedje meg, hogy Pistáékat színpadra vigyem.
Az ura után (igaz-e) pirulás nélkül mehet az asszony oda is.
Ha ugyan az ura végett menne.
Mert nem lehet tudni…
Hisz a Tóth Pista se maradhatna el!
Becses válaszát kérve tisztelettel maradtam továbbra is
Pozsonyban, 1910. ápr. 21. (Kárpát u. 3.)
híve
Tarkó Jenő
Tarkó Jenő
