420. LIPPAY ZOLTÁN – MK-NAK [Csangota [Győr m.], 1910. II. 13.]
420.
LIPPAY ZOLTÁN – MK-NAK
[Csangota [Győr m.], 1910. II. 13.]
LIPPAY ZOLTÁN – MK-NAK
[Csangota [Győr m.], 1910. II. 13.]
Kedves Bátyám!
Ne haragudjék a konfidensen hangzó megszólításért. Hiszen nekünk, magyar olvasóknak csak szabad úgy beszélnünk önhöz – még személyes ismeretség híján is –, mint ahogyan a szklabonyai gyerekek szóltak ajándékot osztó Divényi Józsi bátyjukhoz. Szívünk és emlékezetünk megrakodva a drága kincsekkel, amiket 40 éve folytonosan ad, úgy érezzük, hogy még közelebb lesz hozzánk, ha a formák korlátjain is átlépünk.
Nekem még külön jogcímem is van: a rokonság. Olvasván e szót, ne villanjon meg eszében, Kedves Bátyám, valami ősi család kapcsolat lehetősége a maga famíliája és az én famíliám között. Én egy meséjén keresztül tartom a rokonságot. Emlékezzék vissza »Hályog-kovács« históriájára, amikor egy szemspecialista professzor úgy kitanította az ügyeskezű Strázsa János uramat, hogy sohse tudott az aztán többé zöld hályogot operálni. Hát ennek a professzornak Lippay Gáspárnak vagyok én az unokaöccse.
Hogy azután ehhez a rokonsághoz hogyan járul a szeretet, azt én itt nem próbálgatom elmondani. Először, mert úgy sem tudnám, másodszor, mert már úgyis megpróbáltam ebben a kis tanulmányban, amelyet mellékelve küldök. Azokat a sugarakat akartam visszatükrözni, amelyek írásaiból a magyar közéletre szóródtak és legélesebben derítették fel az én szemhatáromat. Tegye el a többi jubileumi emléke közé. Amilyen kis helyet foglalok el ott, épp olyan nagy megnyugvás és kielégültség költözik az én szívembe, mert ilyen kerülő úton bár, de mégis tudtam köszönő szót intézni Mikszáth Kálmánhoz azért, hogy életem sok óráját megédesítette.
Igaz tisztelettel és szeretettel híve
Lippay Zoltán
Lippay Zoltán
