412. MK – KIRÁLY ALADÁRNAK [Budapest, 1910. jan. 16. után]
412.
MK – KIRÁLY ALADÁRNAK
[Budapest, 1910. jan. 16. után]
MK – KIRÁLY ALADÁRNAK
[Budapest, 1910. jan. 16. után]
Tekintetes Alispán Úr!
Háromszék megye üdvözlő levelében kedvesen csillog az a néhány szó, hogy nem vagyunk idegenek, mert nekem egy negyed századdal ezelőtt az első mandátumot Háromszék nyújtotta.
Mégpedig hogyan nyújtotta – felém, ah! Mennyi gyöngédséggel! Érdemes megmelegedni az emlékénél. Így csak székely tud bánni azzal, akit meg akart emberelni.
E választási kampány idején nagy gégebajba estem. Egy érthető hangot sem voltam képes kiejteni hónapokig vagy talán soha, nemhogy végigjárni egy sor községet beszédekkel. Dehogyis mertem volna odaállni a választóközönség elé. Megírtam tehát háromszéki barátaimnak, hogy nem léphetek fel. Erre aztán egy Illyefalván felvett jegyzőkönyv volt a felelet, melyben látatlanban kijelöl a kerület, s egyszersmind határozatilag kimondja, hogy ösmervén politikai meggyőződésemet eddigi tevékenységemből, sem személyes megjelenésemet, sem programbeszédemet nem kívánja.
De nehogy ez feltűnő legyen, s találgatás útján ki ne pattanjon a köznép előtt követségrontó testi fogyatkozásom, Háromszék összes, a fővárosban lakó szabadelvű jelöltjei hasonló jegyzőkönyvi kivonatot kaptak kerületeiktől.
Mosolyognom kellett, látva, az illető jelöltek mily kevélyek jegyzőkönyveikre, illetve az azokban nyújtott elismerésre, s gondoltam magamban, hogy az ő babérjaik az én szegény beteg torkomban nőttek.
Ez volt az első leckém, hogy a babér nem okvetlenül az érdemek kertjében tenyészik.
Ezt talán most a köztörvényhatóság kőbe véshető szépségű üdvözletének olvasásánál is figyelembe illenék venni, de annyira megejti szívemet megemlékezésük, s annyira tolulnak fel a régi emlékek a Nemere és a délibábos Szép Mező klasszikus földjéről, hogy csak elérzékenyedni tudok és soha el nem múló hálát érezni, melyet kegyeskedjék kérem tolmácsolni a tekintetes törvény hatóság előtt.
A tekintetes Alispán Úr alázatos szolgája
Mikszáth Kálmán
