391. BURSICS ERNŐ – MK-NAK [Budapest, 1909. november 20.]
391.
BURSICS ERNŐ – MK-NAK
[Budapest, 1909. november 20.]
BURSICS ERNŐ – MK-NAK
[Budapest, 1909. november 20.]
Nagyságos Uram[!]
Az Úristen mégis csak megérleli mindenkinek a vetéseit, még ha jámbor tanítóember is a magvető.
»Külön órát a mesének!« című igénytelen röpiratomat, amely maga is jó öt esztendős s amelynek magvát liptói állami tanítóskodásom idején a »Néptanítók Lapja« útján szórtam az igazi magyar szóért a tanítóvilágba, egy teljes esztendeig tartó vitát idézvén föl evvel az indítványommal (ennek is már 15–16 esztendeje) tanítótársaim között és közöttem – avval a szerénytelennek látszó kéréssel küldöm meg Nagyjóuramnak, hogy abba belepillantani ne terheltessék! Ez a belepillantás talán nem vész kárba. Ha más nem, az a nyúlfaroknyi előszó, amit röpiratom elé írtam, megmagyarázza azt az örömöt és az elégtétel érzésének azt a túláradását, amellyel az idei »Almanach« előszavát (a fantáziáról és a népmesékről) olvastam; s amely ennek a levelemnek megírására és röpiratom beküldésére ösztönzött, mondhatnám kényszerített.
Hiszen a magyar irodalomnak egyik legfényesebb tolla szólalt föl a magyar népmesének, az élő magyar nyelvnek, a népiskola földjébe való plántálása mellett; tehát ugyanazért az eszméért, amelyért engemet annyiszor és annyian lekicsinyeltek, amelyre komolykodó, s idegent majmoló tantervkészítőink ügyet sem vetettek…
Az eszme, amelyet Mikszáth Kálmán hirdet, megél és terebélyes fává növekszik! Nálunk, tanítóknál, talánha csenevész bokor maradhatott volna…
Mély tisztelettel alázatos szolgája:
Budapesten, 1909. november 20-án.
Bursics Ernő
székesfővárosi tanító
székesfővárosi tanító
