379. MK – HENTALLER LAJOSNAK [Budapest, 1909. október 13.]
379.
MK – HENTALLER LAJOSNAK
[Budapest, 1909. október 13.]
MK – HENTALLER LAJOSNAK
[Budapest, 1909. október 13.]
Kedves Lajosom[!]
Nem tudok elgondolni semmit, ami engem kellemesebben érintene, mint az, hogy most a jubileumkor eszedbe jutottam neked, ki mindig közel álltál szívemhez.
Az öreg barátságnak is megvannak, azt hiszem, a betegségei, mint mindennek, ami öreg, de ez a mienk kivétel. Egyébként semmi se olyan szép, mint a barátságnak éppen az öregje, Mire ebbe az életkorba jutunk, ahol mi vagyunk most, szinte úgy tűnik fel nekem, hogy ha a születéshelyünk nem volna, meg az apró tárgyaink, melyek környeznek és a régi barátaink, kik kvázi elmúlt életünk állomáshelyei – talán el sem hinnénk már annyi idő után elváltozva, hogy mi vagyunk mi. Öreg barátaink úgyszólván elmúlt »én«-ünknek itt maradt részei lesznek.
Egy szó mint száz, köszönöm hálásan, hegy megemlékeztél rólam. Félig <bóbiskoló> halványodó, finom érzéseket ráztál föl lelkemben.
De nehogy elérzékenyedjem, a formához térek, mellyel hozzám való hajlandóságodat kimutattad. Hiszen a forma, az igaz, hogy mindegy, de mégis nem állhatom meg kijelenteni, hogy egy olyan vágyamat találtad el, melyről én magam sem tudtam.
Mert pipás ember vagyok ugyan (látom, hogy jól tudod), de efemer természetű, könnyen eldobható cseréppipákat használok, és mikor most ez a remekmű kibontakozott előttem a mindenféle selyem papírosokból, fölébredt bennem a múlt századbeli szkíta, aki elsápad, a nagy ezüstkupakos nemzeti bálványt ilyen igéző pompában látva maga előtt. Vagy képzelj magadnak egy eszkimót, aki <kimegy a kunyhójából s> kutyák helyett orosz trappereket lát befogva a szánkója elé.
Van ugyan híja az ajándéknak, mert úgy rémlik nekem, hogy ahhoz a dohánymonopólium megszüntetése is dukált volna, mégis beismerem, hogy minden jubileumi ideámat túlszárnyalta. Mert a többihez mind csak két faktor kellett: egy ünneplő és egy ünnepelt. De ehhez a pipaötlethez három utolsó magyaroknak kellett még életben lenniök egy időben, a XX. század első évtizede végén, bizonyos összefüggésben egymással.
Kellett hozzá egy koponya, mely ekkora nagy pipából sem kap még nikotinmérgezést – ez én vagyok,
Kellett hozzá egy másik koponya, akiben ez szépen kirajzott, aki megcsináltassa s ilyen intencióval elküldje nekem. Hohó! Nem az ember a halhatatlan, ahogy te képzeled jubiláns barátom, az ember törékeny edény, a pipa a halhatatlan a régi magyar felfogás szerint, ez adatik át szép sárgára kiszíva nemzedékről nemzedéknek. Mondom, ennek a kifőzéséhez kívántatott egy második koponya – s ez Te vagy.
Végre pedig kellett egy harmadik koponya, amelyik ezt az ideát tőled, a pipát pedig tőlem megirigyelje – s ez Komjáthy Béla.
Csak a három faktor összekerülése hozhatta meg az ötletbe azt a nagy harmóniát, s ez lehet megmagyarázója annak a gőgnek, amellyel az első szippantásokat kieregetem, de nem előbb, míg személyesen, élőszóval is meg nem köszönöm. Ami most nem lehet, mert egy kis influenzában sínylődöm.
Maradtam addig is, míg ki bírom gondolni, hogy a nekem okozott nagy örömöt hogyan viszonozhatnám
ölelő, öreg barátod
Mikszáth Kálmán
Mikszáth Kálmán
Budapest, okt. 13. 1909.
[Címzés:]
Nagyságos
Hentaller Lajos orsz. képviselő úrnak
Budapest
[Más írással:]
Zugló Bosnyák utca 8.
Ajánlott
