364. MK – BENCZÚR GYULÁNÉNAK [Horpács, 1909. július 4.]
364.
MK – BENCZÚR GYULÁNÉNAK
[Horpács, 1909. július 4.]
MK – BENCZÚR GYULÁNÉNAK
[Horpács, 1909. július 4.]
Méltóságos Asszonyom!
Ázunk, fázunk, pipázunk, – most az egyszer örökre esik itt Horpácson, s haragos zöldbe van a falu öltözve. Gyönyörűek a fák és a növényzet. – Kivált a méltóságtok portáján zúgnak a fák, s csipognak a madarak, hogy szinte ide hallik, mikor ezt a levelet írom. Macska azonban még mindig hajthatatlan. Felém se néz, ha vasárnaponkint haza kerül. Mindamellett jól áll az ügy – a fundus nem lehet a Macskáé. Kinyomoztam, hogy az általa fizetett rész-összeget is kölcsön vette, több hitele pedig nincs. A másik kettő pedig egy garasnak se ura, nem lehet tehát más vége, mint egy új licitáció.
De Macska ügyes, sőt úgyszólván okos, és amint látja, hogy az új licitáció elkerülhetetlen, maga fog menni Szántóhoz egy kunyoráló ajánlattal. Azért tehát csak várni kell, nyugodtan várni.
Hiszen tehetnék lépéseket Gyarmaton, melyek föltétlenül sikerre vezetnének, de egyelőre fölöslegesnek tartom az erőszakos közbelépést.
Újság itt, amit írhatnék, persze nincs. Tegnap kaptam ajándékba egy másféléves szelídített szarvast. Szép karcsú állat, de nem tudom mit csináljak vele. Nagy zavaromban egész nap arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha már itt laknának – odaajándékozhatnám a méltóságos asszonynak. Én is megszabadulnék a szarvastól, a szarvas is éntőlem. Azonfelül szépítené a kertjét valami festői szarvas házikóban.
Megtartsam?
Kellemes nyaralást kívánva a Méltóságos Asszony kezeit csókolva, a »Németke« hódoló tiszteletét tolmácsolva, azzal zárom levelemet, hogy feleségem ezer üdvözletet küld. Nelli sógornőmet pedig úgy tessék képzelni, hogy a Szontagh-féle öreg ház padlásán, az oda idők folyamán felhányt, mindenféle iratok és könyvek közt guggol s keresi, egyre keresi a Pongrácz Eszter imakönyvét.
Horpács, 1909. júl. 4.
alázatos szolgája
Mikszáth Kálmán
Mikszáth Kálmán
U. i. Holnap már itt hagyom Horpácsot, Pestre csábít be a politika. Vagy tíz nap múlva pedig már Rohitson leszünk valamennyien. És mert az ember arra született, hogy várjon, várni fogjuk esengve az őszt, a hűvösebb napokat és a hazatérő Benczúrékat.
