350. HORANSZKY LAJOS – MK-NAK [Budapest, 1909. máj. 4.]
350.
HORANSZKY LAJOS – MK-NAK
[Budapest, 1909. máj. 4.]
HORANSZKY LAJOS – MK-NAK
[Budapest, 1909. máj. 4.]
[Fejléc:] Magyar Kereskedelmi Részvénytársaság Igazgatósága
Kedves Kálmán Bátyám!
Parancsodhoz képest eljártam ma a Múzeumban, s az akkori hírlapközleményekből kiírtam a Szilágyi halálára vonatkozó adatokat, kapcsolatosan az utolsó hetek történeteivel, melyek a vén oroszlánt a színpadon utoljára szerepeltetik. Az adatokat a mellékelt lapon találod.
Szükségesnek tartom megemlíteni, hogy a hírlapok a halálesettel kapcsolatosan egy érdekes körülményről számolnak be, melybe mélyebben bevilágítani a te mesteri tollad elsősorban hivatott. A lapok ugyanis említést tesznek arról, hogy Szilágyi 1901. július 26-án, vagyis halála előtt négy nappal egy, a Darányi tiszteletére adott szűkebb körű ebéden, egy pohárköszöntő alakjában, politikai hattyúdalát elmondotta. Ezen beszédben ostorozta a Széll-féle kormány bűneit, reá mutatott ama veszélyekre, melyek a liberalizmust a jövőben fenyegetik. Ő maga készen áll arra, hogy élete hátralevő napjaiban is megvívja a harcot, s a hydra fejét letiporja. A jelenvoltak közül már sokan nincsenek az élők sorában, de élnek még Darányi, Werner Gyula, Dániel Gábor, kik számot adhatnának a vén Girondi utolsó vacsorájáról. A te nagy kulcsod kinyithatná a zárat, s bevilágíthatna ezen érdekes jelenet eddig ismeretlen titkaiba. Te, ki a mi nemzeti nagy szemétdombunkon is csak gyémántokat találsz, bizonyára találni fogsz itt is értékes drágaköveket, főleg oly nagy elme életéből, ki leginkább a fehér asztalnál tékozolta el szellemi erejének dús kincseit. Ha ebben az irányban is kutattatni akarsz általam, úgy szívesen rendelkezésedre állok.
Takátsnak említést tettem óhajtásodról, és mondanom sem kell, hogy készséggel áll rendelkezésedre.
Szívből ölel rendíthetetlen tisztelőd és bámulód
Horánszky Lajos
Kinizsy utca 19.
Kinizsy utca 19.
Bocsánat a prózai alakú levélpapírosért. Nem akartam tudósításommal késni, azért hivatalos munka közben sürgősen írom e sorokat. A poétával szemben elkövetett illetlenségemet talán megbocsátja a malomigazgató.
[Alábbiakban a Szilágyi Dezsőre vonatkozó adatokat közli:]
»Az 1901. évi delegáció Bécsben 1901. május 20-ára lett egybehíva. Másnap, azaz 21-én tisztelgett a magyar delegáció a király előtt. Az ezen fogadásról szóló hírlapi tudósítások beszámolnak arról, hogy Ő Felsége felette jó kedélyhangulatban volt, s a trónbeszéd után a delegáció majdnem minden egyes tagját megszólította. Midőn a kisebb-nagyobb emberekkel végzett megszólította végül az agg Tisza Kálmánt s legutoljára Szilágyi Dezsőt, aki a delegáció alelnöke volt. Mindkét államférfiúval igen hosszasan beszélt, de leghosszabb ideig beszélt Szilágyival. Ez utóbbival a végén a király kezet fogott, ami annál inkább feltűnő volt, mert az egész cercle folyamán a király nem nyújtotta senkinek a kezét.
Ugyanígy kitüntette a király Szilágyit a június 7-i delegációs ebéd alkalmával, amidőn Tisza Kálmánnal és vele feltűnő hosszú ideig igen kedélyesen elbeszélgetett. Ezen alkalommal mindkét államférfival kezet fogott. Ez volt Szilágyi utolsó találkozása a királlyal. (Azt hiszem, Tisza Kálmán is ez alkalommal beszélt utoljára a felséggel.)
Szilágyi meghalt 1901. július 30-án az orvosi látlelet szerint valószínűleg estefelé. Eltemették augusztus 2-án. A hivatalos krokodilkönnyek mögül kicsillámlik a részvétlenség, s ezen körülmény érdekes kifejezést nyert az akkor napvilágot látott hírlapi műzokogásokban. A nagy lidérc nem nyomja többé a hatalom apró parazitáinak lelkét. A halottas háznál az első látogató Hegedüs Sándor keresk. miniszter. A szellem és jellemóriás tragédiája és a tantieme-akrobata könnyei között nehezen volna megállapítható az őszinteség kapcsa. A Kúria díszcsarnokában felállított ravatal mellett a nemzet gégéje Apponyi e szavakkal fuvolázza el érzelmeit: Valóban, mintha a csarnok ily ünnepélyes alkalmakra volna teremtve.”
[………]
Halála után készpénzben nála találtak 112 forint 95 krajcárt és egy 3000 forintos folyószámla kivonatot. Sírja 8 éven át volt szemétdomb, csak tavaly kapott emléket a jogászoktól.
Éljen a hálás utókor!!«
