30. MK – MAUKS ILONÁNAK [Balassagyarmat, 1872. május vége]
30.
MK – MAUKS ILONÁNAK
[Balassagyarmat, 1872. május vége]
MK – MAUKS ILONÁNAK
[Balassagyarmat, 1872. május vége]
Kedves Ilonám!
Ma már végére jártam annak a csodálatos dolognak, hogy ki lehetett az, aki az én leveleimet, vagyis inkább a maga leveleit recitálta Plachyéknál.
Igaza volt – Desewffi[!] Elek volt az a bűnös ember. Hanem annak örülök, hogy rossz szándék mégsem volt benne. Mert én nem is kérdeztem – mégis elmondta.
Ma reggel ugyanis emlegetve, hogy tegnap Mohorán voltunk, elkezdtem káromkodni, hogy valami gazember azt [a] hallatlan hazugságot koholta, hogy mi szerelmes leveleket írtunk egymásnak.
– Hm… bocsáss meg… az bizony éppen én voltam.
– Te? Ejnye, nem hittem volna! Tegnap Ilonkával fogadni akartam rád! Hát honnan csaptad te azt?
– Bagatell!… Én csak tréfából mondtam. Malatinszky Mari kérdezte, hogy mi újság Gyarmaton? Hogy mondjak neki valamit – ő is mond valamit. Ő aztán azt mondta, hogy Mohorán az az újság, miszerint megérkeztek a Mauks lányok, de még sehol sem voltak, otthon ábrándoznak a szerelemről; erre én meg azt az újságot mondtam: de én meg azt is tudom, hogy kivel ábrándoznak… kivel írogatnak egymásnak szerelmes leveleket… tréfa volt az egész.
– De hát honnan gyanítod te azt, hogy mi levelezünk Mauks Nellivel – kérdeztem Dessewffyt, hogy a névcsere által tévútra vezessem.
– Sehonnan sem gyanítom. Nekem Hámoryné mondta legelőször, hanem ő azt mondta, hogy Ilonkát szereted és annak írogatsz.
– – –
Többet nem írok addig, míg maga sem ír.
Holnap elmegyek Mohorára megint – azon esetre azonban, ha nem találnék elmenni, elvárom, hogy eljön szombaton Gyarmatra, ámbár tudom, hogy hiába várom, mert egy idő óta szeret dacos lenni. Ha azt írnám, hogy ne próbáljon Gyarmatra bejönni, ziherre számíthatnék, hogy bejön.
Ezentúl már úgy fogok beszélni, mint ahogy szoktak az olyan keményfejű szeszélyes gyerekekkel, mint maga.
Au revoir.
[Aláírás nélkül]
