271. MK – HALMY GYULÁNAK [Budapest, 1905. január 16.]

Teljes szövegű keresés

271.
MKHALMY GYULÁNAK
[Budapest, 1905. január 16.]
Igen tisztelt uram!
Az ön kívánságának nálam, már annál a jó viszonynál fogva is, mely kedves barátomhoz, az Ön apósához köt, csak igen kicsiny akadálya van.
A lapjuk működésével is, kivált egy idő óta meg vagyok elégedve – de az irányadó megyei körök egy időben panaszkodtak, hogy a lap egyszer-másszor ellentétbe helyezkedett az ő politikájukkal, mely a közbéke megőrzését és az ellentétek kiélesítésének mellőzését célozza. Nemzetiségi megyében szükséges óvatosságok ezek.
Nem akarok hasonló hibába esni, ti. nem lehet nekem is ellentétbe helyezkednem a megye irányadó faktoraival. Érzem is, hogy nekik sok részt igazuk van. Mert ha a lap áldásos működést akar kifejteni, egyetértve kell eljárnia e faktorokkal, kik a hatalmat, s tekintélyükkel, karakterükkel és higgadtságukkal azt az erőt képviselik, melytől a vármegye okszerű haladása nagymértékben függ.
Reménylem, hogy az ellentétek már elsimultak azóta, amely esetben semmi se áll útjában, hogy önnek kívánságát én vehessem kezembe, s kifejezhessem a kilátás reményét is.
Különben a legközelebbi napokban minden valószínűség szerint személyesen is megfordulok Fogarason, s akkor majd lesz alkalmunk talán élőszót is válthatni ezekről.
Szívélyes üdvözlettel maradtam
Budapest, jan. 16. 1905.
kész híve
Mikszáth Kálmán

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem