248. MK – HALMY GYULÁNAK [Budapest, 1903. febr. 22.]

Teljes szövegű keresés

248.
MKHALMY GYULÁNAK
[Budapest, 1903. febr. 22.]
Fogaras jelene és jövője
[Levél a szerkesztőhöz]
Egy vidék lap nélkül úgyszólván olyan, mint a néma, aki nem tud fájdalmának, örömeinek, bajainak hangot adni; pedig a legnagyobb orvos is, mikor a bajt gyógyítja, magától a betegtől is akarja hallani, hol fáj, mije fáj, s csak ezután meri megállapítani a diagnózist. Ez okból örömmel üdvözlöm az új lapot, mely remélem – hű tükre lesz az ottani társadalomnak. Azonban hátránya is van a dolognak, mert a szegény ember könnyebben viseli el a szegénységét, ha folytonosan nem látja a tükörből a szakadozott ruháit és a saját bozontos elkeseredett arcát.
Egy lapra kétségen kívül nehéz, de szép feladat vár Fogarason, ha helyes eszközöket használ és nemes célokat tűz ki s azokat komoly mérséklettel szolgálja; ha eleveníti a társadalmat, fölpiszkálja a szunnyadó erőket s tevékenységre ösztökéli; ha feltárja a létező bajokat – de ha nem csinál újakat ő maga is, ami a vidéki lapokkal gyakran megtörténik, hogy fölzavarják a jótékony békét, kivált ahol több nemzetiség van.
Ami a közbajokat illeti, azokra kétségtelenül az az axióma áll, hogy amely bajokat könnyű felösmerni, azokat nehéz gyógyítani – amelyeket ellenben nehéz felösmerni, azokat könnyű orvosolni. Így pl. Fogaras megye legnagyobb baját, a szegénységet, könnyű felösmerni, minél fogva gyógyítása a legnagyobb nehézségekbe ütközik; még szinte a fantáziát is igénybe kellene venni ehhez a kúrához. Szükséges lenne elsősorban az Olt szabályozása. Nagy tőkék, ipari vállalatok, gyárak kellenének e vidékre, hogy a munkás kéz és a föld; termékeinek becse emelkedjék s a nagyobb jólét forrása legyen. De hát honnan jönnének ezek a tőkék, ezek a gyárak? Az Aladin csodalámpájának szellemei már beszüntették fürge szolgálatkészségüket.
Azért hát a helyi sajtónak nem az ilyen könnyen fölismerhető, sőt el sem titkolható bajok föltárása a feladata (mert a köhögést és a szegénységet úgyis mindenki észreveszi). Ezen az utóbbin segíteni csak szerencsés véletlenek képesek, vagy csodák. Hanem a nehezen fölismerhető bajok megfigyelésével okozhatnak hasznot, mert ezeken a jóakarat könnyen segíthet. Ami pedig megvan Fogarassal szemben úgy a kormánykörökben, mint a magyar parlament és társadalom egyéb rétegeiben is.
Ez a jóakarat a mi kincsesföldünk, ezt kell okosan fölhasználni, de nem kimeríteni, sőt kímélni, öregbíteni az irántunk való rokonszenvet. Ennek pedig az az útja, hogy nem másoktól kell mindent várni, hanem mozogjon maga a megye, illetve a község is, és tudjon áldozni azon eszközök megteremtésére, melyek a fokozatos emelkedés forrásai.
A szellemi és anyagi emelkedésnek pedig a legfőbb három követelménye:
Az egyik a béke a magyarok és a nemzetiségek közt, melyet a megye most élő faktorai dicséretes mérséklettel és önmegtagadással létrehoztak.
A másik: a közélet tisztasága, melyre nagy energiával törekedni kell. Mert csak a tiszta és friss levegőben van igazi fejlődés.
A harmadik: a társadalom összműködése. Sok széthúzó ember nagy gyengeség: kevés egy célra tartó ember is nagy erő velök szemben. Hát még a sok egy célra tartó ember!
E három irányban legyen résen az új lap, ha missziót akar betölteni; ne nyúljon hozzá a békéhez zavaró tollal, ébresztgesse a társadalmat, és ügyeljen a közélet tisztaságára, de sohase a személyeket nézze, hanem a dolgokat. A spanyol kardokon olvastam a következő feliratot: »Ok nélkül ki ne ránts, becsülettel tégy a hüvelybe.« Bár minden hírlapíró rávésetné a tollára: »Ok nélkül be ne márts a tintába, és becsülettel tégy vissza asztalodra, mint olyat, aki az igazságot szolgáltam.«
Annyival is inkább vár nagy és nemes feladat Fogaras új organumára, mert tény, hogy Fogaras megye helyzete kényesebb, mint általában némely más megyéké. Hiszen némely megyék azt is gondolhatják, amit Mátyás király restjei: »Ha kellünk az országnak, hát legyen ránk gondja s ha az ország virulni fog, mi is fölpezsdülünk.« Ámbár ez is csak önáltató frázis, mert a szív egészségesen lüktethet, s az egyes testtagok ennek dacára sorvadhatnak. De ha megállna is ez az okoskodás egyebütt, Fogaras primipilusainak nem lehet a szívük teljesen aggodalommentes a jövőre nézve s kötelességük preventíve dolgozni bizonyos esélyek bekövetkezésének meggátlására.
Semmi titok se lehet abban, hogy a közigazgatás megoldandó nagy feladatainak sorrendjében a megyerendezés kérdése is bennfoglaltatik, s ahhoz se kell prófétai tehetség, hogy egypár erdélyi megye e szabályozások és kikerekítések kapcsán el fog tűnni örökre, Isten mentsen meg attól, hogy Fogaras ezek között legyen. De ha komolyan szeretjük fészkünket, lehetetlen, hogy a Damokles-kard gondolata ne nyugtalanítson.
Könnyelműségre mutatna, ha ez a nyugtalanság nem jelentkeznék. Az okos politika: a bajok előrevetődő árnyékát meglátni s kitérni előlök, hiszen még ki lehet kerülni.
Lehet, hogy az idő még messze van; lehet az is, hogy már közel van, talán még én leszek a vármegye egyik képviselője, talán más, nálamnál erősebb ember, de az bizonyos hogy nagy előrelátási hiány volna azzal a Pató Pál-féle filozófiával várni be azt, hogy »iszen majd felmegy egy kérő deputáció annak idején a belügyminiszterhez és majd közbevetik magukat a képviselőink«.
Nem emberekre, nem protekciókra, nem jóakaratokra (ezek mind csak hajszálak) kell fölépíteni a jövendőt, hanem bástyákra, instituciókra. S itt főleg Fogaras városának jut nagy szerep. Fogarast, a vármegye szívét kell fölsegíteni, fölemelni, fölvirágoztatni utánjárással, áldozatokkal, ernyedetlen munkával, téglát téglára rakni, morzsát morzsához tenni, míg végre olyan megyei empórium lesz, hogy egész természetes úton is egy nagy területnek a gyúpontja, amelyből messze kiszármazik a vérkeringés.
Mert ha aztán mindazok a vármegyék, amelyek a kikerekítés vagy a földarabolás esélyeiben dolgoznak, meg fognak jelenni deputációkkal és képviselőikkel a miniszteri audienciákon, ahol a megyék új mappája készül: a sok pro és kontra érv mind puszta szószátyársággá válik a nagy versenyben – hanem dönteni fog a városok ereje.
Merem mondani, hogy Fogaras városa jó úton van célja felé, de még a haladás elején. Tovább kell menni a megkezdett úton. Nagy dolgokat persze nem lehet kívánni (egyetemet, kir. táblát nem kívánhat), de kis dolgokat kell megcsinálni, amiket lehet – azok majd maguktól odahúzzák a nagy dolgokat.
Lehetővé kell tenni, hogy a pénzügyi igazgatóság minél előbb odajöjjön; ki kell építeni áldozatokkal a felek-fogarasi vasútvonalat. Különösen súlyt tudnék fektetni egy kis kulturális haladásra is; egy városi könyvtárt kellene szerezni, egy nyári színkört építeni, hogy a lélek is megtalálja a maga táplálékát Fogarason.
Jól tudom én azt, hogy századok mulasztását rövid idő alatt pótolni alig lehet; azt is tudom, hogy egy generáció nem bír meg annyi terhet és hogy a haladás mindenütt nemzedékek műve. De másfelől érzem a kötelességet, nyíltan megmondani, hogy egy kis erőfeszítés sohase lehetne olyan gyümölcsöző, mint éppen most. Mert ránk nézve az első főtörekvés az, hogy egyáltalán megéljünk.
Az aztán csak a mellék-kérdés, hogy jól megéljünk.
Mikszáth Kálmán

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem