236. MK – CSIKY KÁLMÁNNAK [Budapest, 1900. június 23.]

Teljes szövegű keresés

236.
MKCSIKY KÁLMÁNNAK
[Budapest, 1900. június 23.]
Kedves druszám és komám!
Köszönöm szíves megemlékezésedet rólam és kedves leveledet.
Nagy örömmel fogadom el a meghívást. Csak azért nem írtam róla előbb, mert te is el voltál foglalva, és én meg nem voltam tisztában, hogy mikor mehetek ki Gödöllőre. De most már megtaláltuk közösen Rudnayékkal az alkalmas napot, a jövő pénteket, Péter-Pált. Ez azért is jó, mert abban az illúzióban élhetünk, hogy két napot töltöttünk veletek.
A professzor-dologban természetes, hogy igazad van. Az akkori professzorok ezt használták: »Tekintetes Tudós T. T.« Észrevettem én azt mindjárt reggel, de hamari munkánál kicsúszik az ilyen. Majd jó lesz a kötetben.
Itt még eddig nincsenek nagy melegek, nagyon el lehet még tűrni az időt. Mindamellett a gödöllői nap lesz zárónapja az én munkaesztendőmnek is. (Legalább jó íz marad utána.) Szombaton aztán mi is megyünk a nyugati civilizáció felé, mert a gyömrői tuskulumot[!], amelyről a komámasszony őnagyságának szólottam (kinek egyébiránt kézcsókomat légy szíves tolmácsolni), nem adta ide a csökönyös fejű ezredes.
Addig is, míg élőszóval kibeszélgetjük magunkat, maradtam
őszinte tisztelő híved és
szolgád
Mikszáth Kálmán
Budapest, jún. 23. 1900.
[Címzés:]
Nagyságos
Csiky Kálmán egyetemi tanár úrnak stb.
Gödöllő
[Borítékbélyegző dátuma:] 900. jún. 24.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem