232. MK – KENEDI GÉZÁNAK [Budapest, 1899. október 8.]
232.
MK – KENEDI GÉZÁNAK
[Budapest, 1899. október 8.]
MK – KENEDI GÉZÁNAK
[Budapest, 1899. október 8.]
Kedves barátom! Crillon lovagot kinevették, hogy mikor a XIV. Lajos ebédlőjében Krisztus fölfeszítéséről volt szó, fölkiáltott: »Ha én ott lettem volna, nem engedem a dolgot.« Én hát nem egészen merem mondani, hogy nem engedtem volna be a Pesti Hírlap tárcájába, ha ott lettem volna a »Lloyd klubból« szóló két közleményt – de a habitust, amelyben megjelent, mindenesetre kifogásoltam volna.
Szó ami szó, bár már magam is sokszor írtam és még fogok is e lapokon, igen szubtilis, kényes témának tartom s ex principio nem helyeslem, hogy egy párt belső élete künn a fórumon pertraktáltassék. A klub nézetem szerint egy család. Ott függönyök vannak az ablakon. A politikus ingujjban jár (némelyik a nadrágját is leveti addig, míg másikat húznak rá), s joga van ilyenkor be nem bocsátani a fotografust, aki le akarja fényképezni.
A klub más elbírálás alá esik, mint a képviselőház. Ott az intimus léhaságok a legjobb tárcaírói anyag – itt ellenben csak a kihatásaikban komoly érdekű eseményekhez szabad nyúlni. Hiszen világossá teszi ezt egy, a magánéletből vett példa. Szabad megírni X. kisasszonyról mindent, ha megmérgezi magát vagy ha színpadon van; de nem szabad hű leírást adni róla, ha a fürdőkádban van.
Mindamellett igen csalódnál, t. barátom, ha azt hinnéd; hogy én a világjavításra adtam magam. – Nem bánom én, akármit írnak az emberek, akármiről és akárhogy. Sőt nem kifogásolnám a »Lloyd klubból« című közleményeket se, akár flirtel, akár kellemetlenkedik nagyokkal és kicsinyekkel az írójuk, ha ott volna alatta, hogy ki teszi, vagy ha nem úgy festene a dolog (a laikusok előtt), mintha én írtam volna a két közleményt, aki pedig a mostani ülésszak alatt még a lábamat se tettem be a klubba.
Azért fest pedig úgy a dolog, mert a Pesti Hírlap íróemberei közt magam vagyok szabadelvűpárti képviselő s mert azok a betűk (melyekkel a cikkek szedettek), azon a helyen (ahol a cikkek megjelentek), kizárólag engem jelentettek szinte két évtizeden keresztül; – így a jel és a név hiánya [ellenére] is.
Szóval ez az én ruhám volt, s ma is a magaménak tartom. Képzelheted, milyen kellemetlen, ha az ember másnak a ruhájában van! – épp olyan rossz érzés, ha más valaki van a saját ruhánkban.
Kisdiák koromban egyszer korán reggel befeküdt az ágyamba egy odatévedt diákpajtás, fölvette a hálóingemet és hortyogott. Nem mertem felzavarni, mert erősebbnek látszott nálamnál, de miután restelltem a hortyogást (amiről a néni azt mondta, hogy nem szép dolog), és nehogy nekem tulajdonítsák, akik az ajtó előtt elmennek, egyszerűen felírtam krétával az ajtóra: »Nem én alszom odabent, én már játszom«.
Én a jelen szituációban sem tudok okosabbat. Kérlek tehát tisztelt barátom, írasd ki valamely módon lapunkban, hogy a »Lloyd klubból« című közleményeket nem én írtam – hogy »nem én játszom ott; én még alszom«.
Mikszáth
U.i. A kis regényt, »Egy éj az Aranybogárban«, ma fejeztem be a »Pesti Hírlap« naptára számára.
