210. MK – NAGY MIKLÓSNAK [Budapest, 1897. március 21.]

Teljes szövegű keresés

210.
MKNAGY MIKLÓSNAK
[Budapest, 1897. március 21.]
Kedves barátom!
Megkaptam a bort a múltkor, az isten áldja meg azokat a becsületes filoxerákat, akik elég ildomosak voltak tégedet elkerülni. Írod, hogy én is küldjek valamit abból, ami az én íróasztalomon termett.
Hát küldök. Ezeket a történeteket küldöm. Nem én írtam, de a z é n í r ó a s z t a l o m o n t e r m e t t e k, mert a sógorném írta ittlétekor az én asztalomon. Ha én írtam volna, nem dicsérhetném. Miután pedig ő írta, nem szidhatom.
Hanem azt az egyet megjegyzem, hogy a porontyaim igen jól mulattak rajtok és úgy hallgatták, de úgy hallgatták tátott szájjal és nyitott merev szemekkel, hogy a pilláik se mozdultak.
Az én sógorném ugyanis nem egyébért írja a történeteit – csak őnekik. Este mesélnie kell: napközben kénytelen kigondolni s leírni a történeteit s minden meséjéért kap a gyerekektől három-három csókot; ha nagyon jó a mese, hat csókot.
Hát annyit mondhatok neked, hogy ezek csupa hat csókos történetek.
Nyilván sok dolgot közöltél már hosszú szerkesztői pályád alatt, ami százezer embernek volt írva, de csak kettőnek-háromnak kellett, vagy annyinak se; próbálj most egy olyat közölni, ami csak két kis kölyöknek van írva, – hátha ez fog tetszeni százaknak és százaknak.
Egyébiránt én magam is már nem sokára előrukkolok a Megromlott állás-sal, melyet egyenesen neked írok. Diákok és »tanügyi bácsik« fognak benne szerepelni.
Szerető barátod
Mikszáth Kálmán

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem