201. MK – KÁLLAY ALBERTNEK [Budapest, 1895 körül]

Teljes szövegű keresés

201.
MKKÁLLAY ALBERTNEK
[Budapest, 1895 körül]
[Elküldetlen fogalmazás]
Kedves barátom!
Azt veri itt a hír, hogy Singer Mátyás barátunk nyugalomba vonul (csak ő, de nem egyszersmind a nyelve). Bár tudom, hogy Szegeden nagy ritkaság a beteg ember, de mégis azt hiszem, hogy egy nagyobb fajta, európai látkörű doktorra Szegeden szükség volna. Engedve tehát az itteni áramlatoknak, melegen ajánlom kegyességedbe Szőllősy Móric dr-t, aki Farkas Lászlónál, Kéthlynél, Korányinál volt asszisztens. Ha tehát igaz az öreg Mátyás pihenési szándéka – főispáni hatalmadat használd ez egyszer a vicinális doktorok emelkedési vágyának mellőzésével a betegek érdekében.
Minthogy a betegségek nemzetköziek, és nincsenek speciális szegedi betegségek, ez az az egyetlen állás, amelyről a helyi strébereket akceptábilis indokolással is el lehet hessegetni.
Egyébiránt már régen nem láttalak. Pedig kíváncsi vagyok. Mert mint főispánnak okvetlenül meg kellett változnod a jog, törvény és igazság érájában.
Keresztfiad jól fejlődik, és kezeidet csókoltatja, én pedig maradok
őszintén ragaszkodó híved.
Mikszáth Kálmán

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem