195. MK – NAGY MIKLÓSNAK [Budapest, 1893. május]
195.
MK – NAGY MIKLÓSNAK
[Budapest, 1893. május]
MK – NAGY MIKLÓSNAK
[Budapest, 1893. május]
Kedves barátom! Miklós!
Ha már mindent közöltél Kaszparekről, még egy kis epizódot hozok tudomásodra erről a csodálatos lublói emberről, aki még az én tollam alól sem akar elmúlni, mint ahogy kijárt a sírjából is, sőt az elégetést se vette sokba, most is különböző alakban tér vissza, szinte nem bírok tőle megszabadulni.
Alighogy közölve lett a »Hol vettem Kaszpareket?« című cikkecske, melyet most lapodban (mint a Kaszparek legendához tartozót) te is reprodukálsz, s mely e szavakkal végződik: »Most már új nevelőt és új kísértetet kell keresni« – alighogy megjelent, mondom, e kis csevegés, másnap, amint hazajövök délben a képviselőházból, otthon a kapunál egy csinos fiatalember vár. Felvezetem s kérdezem tőle: mi tetszik.
– A Kaszpareket olvastam – feleli a fiatalember félénken, csendesen.
– Igen, igen – vágok közbe. – Ön alkalmasint Matirkó úr, akit forrásul használtam? Tessék helyet foglalni.
– Nem, kérem, én nevelő vagyok.
– Nevelő? Hát mivel szolgálhatok?
– Nevelőt méltóztatik keresni.
– Én? Nevelőt? – néztem rá csodálkozva. Nem szóltam én erről senkinek.
– Itt van megírva – s elém teszi említett cikkem e két sorát: »Új nevelőt és kísértetet kell keresnem«.
Zavarba jöttem. Csakugyan azt írtam tréfából. Már éppen mentegetőzni akartam, hogy az csak afféle írói ornamentika volt, de mégis restelltem, hogy egy tréfáért annyit ácsorgott az a szegény fiatalember. Ej, megmaradok a komolyságnál.…
– Igen, igen – mondom –, dehát a kísértet hol van? El tetszett azt is hozni?
Erre zavartan tagolá:
– Nem, nem. Csak magam vagyok.
– Nagyon, nagyon sajnálom – feleltem kedvetlenül –, mert a nevelő együtt kellene a kísértettel. Hiszen tetszett olvasni a cikkben.
A fiatal ember szomorú szemeivel rámnézett, s aztán mintha belátná, hogy igazam lehet, »persze, persze« motyogta halkan, alig érthetően és lehorgasztott fejjel eltávozott.
És vele, reménylem, ezúttal örökre eltűnt Kaszparek is. Ámbár még lehetne róla egyetmást írni.
De hidd meg, hogy az én lustaságom erősebben tartja őt lefogva, mint ördöngős fehér lovának szőrszálai.
Igaz barátod
Mikszáth Kálmán
Mikszáth Kálmán
