187. MK – KISS JÓZSEFNEK [Budapest, 1891. január 21.]
187.
MK – KISS JÓZSEFNEK
[Budapest, 1891. január 21.]
MK – KISS JÓZSEFNEK
[Budapest, 1891. január 21.]
Kedves Barátom!
Nem volnék igazi újságíró; ha már azóta ki nem szimatoltam volna, miféle merénylet készül ellenem lapodban, a Hétben. Kiszivárgott a híre, hogy az arcképemet hozod és a kiadóimmal íratod hozzá a kritikát felőlem. Pokoli gondolat barátom. Mintha a macskát tennéd meg bírónak az egér felett.
Tegnap a ház folyosójára hozták meg hírét, ahol nagy nyüzsgés-mozgás észlelhető most a megürült Napló szerkesztői állása körül. Arra vagyok kíváncsi, ha a Kozarek helye megürül, lesz-e vajon a Házban akkor is észlelhető mozgás? Hogyne. Akkor is lesz!
De ez most már nekem mindegy; amint meghallottam hogy te miféle dolgot forraltál ki ezekkel az én kiadóimmal ellenem, egyszerre elborult velem a világ, s különféle visszatorlási eszközökön kezdtem a fejemet törni.
De már ezt nem hagyhatom annyiba! Erre írni kell valamit. Ezt okvetlenül ki kell parirozni.
De mivel?
Hát amint javában keresgélnék az ideáim közt, egyszer csak megáll, előttem Kőrösi Sándor t. képviselőtársam és így szól:
– Hoztam neked egy történetet.
– Add ide! Hogy néz ki?
– A harang és a kalapácsról szól.
– No hát mondd el.
– Van Debrecenben egy Kavics József nevű lelketlen uzsorás, aki nagy vagyont harácsolt össze, istentelenül. Most öreg korára azonban javulni akarna. Megjelent az egyházi gyűlésen, és felajánlotta, hogy egy drága harangot vesz a toronyba. A tanács tagjai összenéztek, többen morogni kezdtek: »Nem kell a harangja«. Köpczös István uram őkegyelme pláne felállott, s ilyeténképpen szólott:
– »Isten szent kegyelme fordítsa el e nagy csapást Debrecen felől, mert az árvák és özvegyek siralma kongna-bongna a harangban. Jaj neked, Debrecen, ha szüntelen ezt hallanád: Bim-bam! Bim-bam! Én vagyok a Tóth Józsefné derékalja! Bim-bam! Én vagyok a Szabó árvák garasa. Nem, ezt a harangot nem szabad a toronyba föltenni, mert az ideharangozza a felhőket, a jégesőt, a mennyköveket.«
De a tanács egy része előtt nem volt közömbös az ingyen harang.
»Szavazzunk az ajánlat felett!« – mondák.
A szavazás megtörtént, s egy szótöbbséggel elfogadták a Kavics József uram ajánlatát, mire felugrott újból Köpczös István:
»No, ha ez a harang meglesz, hallják kegyelmetek, hát én mégsem hagyom a dolgot annyiba, s ezennel felajánlom, hogy a toronyba egy órát csináltatok, az órára egy kalapácsot, hogy az a kalapács az idők végezetéig minden negyed órában üsse-verje azt a harangot.«
És hát ezt is köszönettel fogadták presbiter és kurátor uraimék. Megvan a harang is, megvan a kalapács is, s veri-üti azzal Köpczös István uram a toronyban Kavics József uramat.
Eddig a történet, kedves barátom, Kőrösi Sándor legalább nem mondta tovább. A világért sem akarom az én tiszteletre méltó kiadómat Kavics József uramhoz hasonlítani. Derék úriemberek egytől-egyig, de a rólam szerzett adataik és élményeik sok keserűséggel lehetnek vegyítve. Rosszul honorált novellák sírása, zokogása hallik ki a sorokból. Egy hosszú életpálya apró súrlódásai nyikorognak ki a betűkből.
De a hasonlatosság főleg téged érint, csakhogy még rosszabb vagy a debreceni presbitereknél, mert te magad fundáltad ki ezt a harangot – amely lehetőleg felém hozza a jégesőt és mennyköveket.
Hát jól van – de Köpczös uramnál én se maradok kisebb, s ehhez a haranghoz én is küldök a legközelebbi számba egy kalapácsot, mely azt jól megütögesse.
Címe lesz: »Az én kiadóim«. Küldd el a szedő gyereket egy pár nap múlva.
Budapest, 1891. jan. 21.
Szerető barátod
Mikszáth Kálmán
Mikszáth Kálmán
