145. MK – ZSÓTÉR MARISKÁNAK [Budapest, 1883. augusztus 29.]
145.
MK – ZSÓTÉR MARISKÁNAK
[Budapest, 1883. augusztus 29.]
MK – ZSÓTÉR MARISKÁNAK
[Budapest, 1883. augusztus 29.]
[Fejléc:] A »Pesti Hírlap« szerkesztősége
Budapest Nádor u. 7.
Kedves Mariska!
Tegnap jöttem haza Nógrád megyéből. Megragadom az első alkalmat, megköszönni az úgynevezett »köteles ajándékot«, amelynek nagyon megörültem.
Hanem, mint amilyen veszélyes maga nekem, éppen olyan veszélyes volt az ajándéka az én munkatársamnak, Sebőknek, ki távollétemben átveszi az ilyen küldeményeket, azon hitben, hogy kézirat van bennük a »Magyarország és a Nagyvilág« számára. A fináncok felbontották a kis tulipános ládácskát, szivarcsempészetért a remegő Sebőköt megriasztották, ha kulcs volt a kisládában, azt elvesztették, a hátsó pántokat meglazították.
Ne unja kérem panaszomat, mert nincs az a háziúr, aki az ő kétemeletes házát jobban sajnálná.
Ekkor aztán Sebők elvitte a redakcióba, hol a benne lévő szivarokkal napokig állandó kísértés az ingadozóbb jelleműek számára, míg végre a nagy Eötvös cikkírási gerjedelmek közt nekiszabadult a szivaroknak. Nekem már csak négy maradt – meg a töredelmes bevallás.
De ez az ajándék másképp sem hozott nekem örömet, mert szívembe nyilallott, hogy h á t m i é r t i s n e m t u d t a m é n a f e h é r l a p o t m e g n y e r n i ?
Nógrádban sokat gondoltam magára. Próbáltam megírni a verset is – de nemigen ment.
Mert hát régi költeményekben fordul elő, hogy a szerző felsóhajt: »Múzsa, segíts, hegy le bírja írni gyenge tollam azt, amit akarok.«
Nekem megfordítva kellett sóhajtanom:
»Múzsa, segíts, hogy ebbe a versbe bele ne írjam valahogy, amit akarok.«
A múzsa nem segített arra, hogy tudjak lenni ne őszinte – azért hát hadd maradhassak »örök adósa« azzal a verssel.
Nógrádban pompásan telt el időm. Ilonka igen megokosodott, amióta elvált tőlem, s most kellemes társalgó, és igen jó házigazda. Veres Pálné dettó. Ezen a két helyen voltam.
A jó palóc faluk azonban, bármily tündériek is, mégsem olyan kellemesek, mint Szatymaz. A leányfalvi bor nagy dolog!
A legfőbb mulatságom az volt, hogy egész délutánokat falusi nemes kisasszonyokkal kártyáztam át, akik »Kálmán bácsi«-nak híttak. Kauflabétet játszottunk. Mindennap engedtem nekik nyerni 40 Krt, s ez olyan népszerűvé tett előttük, hogy úgyszólván megsirattak, amikor eljöttem.
Útközben Gyarmaton egy nagy bankett, melyen többi közt volt egy toaszt arra is: aki nekem a legkedvesebb.
Lássa, ilyen udvariasak maga iránt a nógrádi urak!
Úgy homályosan rémlik előttem, hogy valamikor most volt a születésnapja, azt meg már bizonyosan tudom, hogy a nevenapja most lesz,
De még erre se tudok mit kívánni.
Minek éltessem – ha úgyis halhatatlanná fogom tenni?
A császár-járáskor, hacsak valami közbe nem jön, megint lemegyek Szegedre. Remélem, meglátom akkor. Különben is írhatna egy-egy levelet – mert jó lesz magának énvelem jó barátságban lenni a jövőre nézve; egy-egy kedvenc színészén, ha nekem beajánlja, többet emelhetek, mint Lukács. S azonfelül megmaradnak a mákos kiflik is.
Egyszóval maga jól jár velem. S én ezért nem követelek egyebet, minthogy írjon és barnuljon.
Kézcsókkal maradtam hű udvarlója, s minden más udvarlójának halálos ellensége
Mikszáth Kálmán
Aug. 29. 1883. [Budapest]
