12. BISMARCK HERCEG LÁNYA
12. BISMARCK HERCEG LÁNYA
A »Germania« írja, hogy a nagy államférfi hajadon leánya, ki rendkívüli szépség, ezideig – habár nagyon előkelő állású kérői voltak, grófok, hercegek, sőt egy főherceg is --makacsul senkit sem akar kezével megajándékozni; hanem napról napra komorabb lesz. Magának Bismarcknak is feltűnt e dolog s egy ízben kérdést intézett hozzá:
– Édes leányom, nagyon csodálkozom, hogy előkelő kérőidet sorba elutasítod. Valld meg, ugye valami titkos szerelem epeszt? Szólj, kedvesem, s legyen szerelmed tárgya bármily alacsony rangú s bármi szegény, nekem elég pénzem és hatalmam van azt oly magaslatra emelni, mely őt hozzád hasonlóvá teszi.
– Igen, atyám, én egy alhadnagyot szeretek.
A herceg rögtön magához hívatta a hadnagyot, ki meg is jelent a nagy hatalmú úr előtt.
– Uram – szólt a herceg –, ön, tudom, nem is gyanítja azt, hogy valaha lányom kezét elérhesse.
– Nem, kegyelmes úr.
– És lássa, azt mégis eléri. Én tudom, ha lányom önt szereti, ön méltó is arra a szerelemre, s legrövidebb idő alatt olyan magas rangon fog ön állni, mint a birodalom bármely hercege.
– Köszönöm, nem fogadom el; én katolikus vagyok, s sohasem venném el a katolikus családok üldözőjének gyermekét.
Bismarck herceg lánya, mint a nevezett lap írja, el van határozva: szerelme kedveért a katolikus vallást is felvenni…
…És ez elég szép beszély-tárgy.
