I. A NÉGY TARKA LÓ

Teljes szövegű keresés

I. A NÉGY TARKA LÓ
Jókor jött haza.
Itt éppen akkor kezdődött az a nagy kötekedés, ezernyolcszáznegyvennyolcat írtak.
Ferenc gróf is végigcsinálta. Bátor, rettenthetetlen katona volt, aki sok hősi dolgot vitt véghez, de azt mind úgy le tudta magáról hazudni, hogy gyönyörűség volt hallgatni.
Még a saját vitéz tetteit is szétadogatta ajándéknak a hiú tisztecskék közt.
Hanem mikor aztán eljött az az idő, amikor az erények bűnhődése következett, akkor Ferenc gróf még a tisztecskék vitéz tetteit is magára vállalta.
Kastélyát feldúlták, őt magát elfogták, becsukták, haditörvényszék elé állították.
A vádló elmondta a maga vádbeszédét, azután felszólították a grófot:
– Tessék felhozni valamit a mentségére.
A gróf méltóságos, nyugodt hangon kezdte:
– Volt nekem nagyon szép négy tarka lovam, hát azt hallom, hogy azok most a főhadparancsnok istállójában vannak. Én azt tartom, hogy az illetlen dolog. Mert azt a négy lovat az istállómból hajtották el, nem a csatatérről. Azok nem harcoltak a Monarchia ellen és semmiképp sem lehetnek hadifoglyok. Nem amiatt mondom, mintha sajnálnám, de a főparancsnok reputációja végett.
– Maradjon a vádlott a tárgynál…
– A nyergest harmadéve vettem, Rárónak hítták, pompás tizenhat markos volt.
– Egy szót se többet a lovakról.
– A hámot is elvitték, pedig annak bizony valami nagy hasznát nem veheti a főparancsnok, mert az én címereim vannak rajta. Hanem az igaz, hogy pompás hám volt, Párizsból rendeltem a múlt ősszel.
– Egy szót sem a hámról.
– Az ostorhegyes a magam nevelése, azt szeretem legjobban, szilaj és mégis kezes állat, megeszi a cukrot a tenyeremből.
– Még egyszer figyelmeztetem a vádlottat, hogy hagyja abba ez ízetlenségeket.
– Igenis. Hát mégis a hámról beszéljek? Mit gondolnak az urak, mennyibe került az a hám? A karikák, csattok, az igaz, hogy rézből vannak, és csak megezüstözve, hanem a bőr a híres Brisson cégtől való.
A haditörvényszék elnöke dühösen vágott közbe:
– Arra feleljen, amivel vádolták.
– Míg az urak vissza nem adják a négy tarka lovamat, én addig az önök témájáról nem beszélek.
És amit mondott, meg is tartotta.
Zaklatták, bosszantották, tízszer, tizenkétszer újra kezdték vele a hadbírósági ceremóniát, de semmivel sem volt rábírható, hogy egyébről beszéljen, mint az ő tarka lovairól.
A négy tarka lovat ezalatt az a sors érte, hogy a főhadparancsnok még egy nálánál is magasabb személyiségnek ajándékozta őket. Az roppant megijedt a skandalumtól, s szabadon rendelte eresztetni Ferenc grófot.
A grófnak azonban az mindegy volt. Mikor felhívatták s mosolygó arccal közölték vele, hogy szabad, azt felelte nyugodtan:
– Szép, szép, de hát a tarka lovaimmal mi lesz már?
Még harminc év múlva is, ha osztrák emberrel találkozott, a világért sem beszélt, csak a tarka lovairól, amelyeket ő folyton életben hitt, olyan fiataloknak, tüzeseknek, mint ahogy utoljára látta, s amelyekért folyton kereskedett a Monarchián.
Meg is érdemelték különben, hogy jó emlékezettel legyen irántuk, mert a négy tarka ló húzta ki a börtönből.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem