AZ ÉN ASZTALTÁRSAIM (Apró-cseprő torzképek) • 1886 (37. kötet)
AZ ÉN ASZTALTÁRSAIM
(Apró-cseprő torzképek) •
1886
(37. kötet)
(Apró-cseprő torzképek) •
1886
(37. kötet)
Túl vagyok azon a koron, mikor még az ember szerelmes, és még nem vagyok benne abban a korban, mikor már az embernek a felesége az egyedüli barátja.
Hanem éppen abban a korban vagyok, mikor az ember vacsorál. Önök mosolyognak azon hitben, hogy valami együgyűséget mondtam. Óh nem! A vacsorálás mindig nagy dolog volt Magyarországon. Itt még politikai pártot is a vacsorákra bazíroztak. (Hanem az igaz, hogy csak olyan, a vacsorától a lefekvésig való párt is volt az.)
Denique bevallom, hogy nekem szenvedélyem a vacsorálás, és nagy ragaszkodással vagyok a kompániámhoz. Egytől egyig derék emberek, és tele vannak szeretetreméltó tulajdonnokkal.
Igaz, el ne felejtsem mondani, hogy asztaltársaságom a képviselői régióból való. Ti. részint képviselők, részint pedig olyanok, akik ezután akarnak lenni képviselők. (Ami különban egészen fölösleges megjegyzés, mert nálunk nincs is másféle kabátos ember.)
Mielőtt részletesen venném őket tollamra, általánosságban fölemlítem, hogy az egész asztalt mérsékelt békés szellem lengi át.
A gondolkozásmódban van bizonyos különféleség, de az érzés egyöntetű. Egy váróteremben vannak mindnyájan, de más-más ablakból nézik a pályaudvart.
A tót vidékbeli képviselők saját nemzeti filozófiával élnek. Ők azt mondják: »Minden elmúlik.« Elmúlik, ami bántja őket, elmúlnak az akadályok, a nehézségek, versengés, hiú dicsőség, elmúlnak a hatalmasok és gyengék, egyszóval elmúlik minden. Hát mi az ördögöt elégedetlenkednének valamivel, ha az úgyis elmúlik?
A szittya származásúak ellenben egészen megfordított filozófiával élnek. Ők azt mondják: »Minden megjön.» És ez a könnyed optimizmus is éppen oda vezet, ahová amazoknak a bölcs pesszimizmusa – a megelégedésre. Mert minek búsulnának, ha úgyis megjön minden?
Egyszóval nincs általánosságban más lényeges differencia az én asztaltársaim közt, minthogy vannak olyanok köztük, akik parfét esznek, és olyanok, akik parfét nem esznek.
A részletekben azonban mindenik más-más, s mindeniknek vannak bizonyos kedves furcsaságai.
Ezekkel ösmertetem meg önöket, hogy ha valamikor oda találnak tévedni az asztalunkhoz, otthon érezzék magukat köztünk.
Kit mutassak be legelőször?
Íme mindenekelőtt ez a kockás ruhájú szőke úr, Pilinyi Gyuri.
