AZ ELTÉVESZTETT VÁROSOK • 1885 (36. kötet)
AZ ELTÉVESZTETT VÁROSOK •
1885
(36. kötet)
1885
(36. kötet)
Történt, vagy legalább megtörténhetett volna.
Valahol szinte kiállítás volt a legközelebbi években, s elhatározták, hogy meghívják arra a világ két legdivatosabb nemzetének, a franciának és az angolnak a nevezetesebb újságíróit és literátorait.
Nosza, megindult legott vendéghívóba egy jómodorú úriember Párizs felé.
Itthon ellátták bőven instrukciókkal. Egyik is, másik is beleszólt. Csak úgy bugyogott a lelkesedés, és mert a bőkezűség, szívesség is leleményes, változatos programot csináltak pazar lakomákkal, fejedelmi pompával, kényelmes ingyenvonattal.
A vendéghívónak jól a szívére kötötték, hogy felette udvarias és nyájas legyen az illetd meghívottakhoz, biztassa, csalogassa őket mézes szavakkal.
A vendéghívó útközben arra a gondolatra jött, hogy Londonba megy először, és csak azután ejti útba Párizst. Jól van, elérkezik tehát Londonba, s bemegy az első nevezetességhez.
– Uram – így szólt, meghajtva magát –, a mi országunk ég a vágytól, hogy önt láthassa. Jöjjön tehát, uram. Különvonat áll rendelkezésére. Én biztosítom, hogy egész végig pompásan fognak mulatni.
Az angol ember hidegen mondá:
– Mi jut önnek eszébe? Mennydörgettét, uram, nekem nincs időm céltalan utazásokat tenni. Én értékesíteni szoktam az időmet. Fogjon ön magának más bolondot.
Sorba járta a nevezetességeket, de dacára a lelkes meghívásnak, senki sem ajánlkozott.
A vendéghívó búsan hajózott át Párizsba. Útközben azonban gondolkozni kezdett. Ez nem megy így, nem megy. Bizonyosan nem tetszik nekik a formuláre, amelyben hívom. Igen, igen, meg kell azt változtatnom.
Úgy is tett, s Párizsban már ezzel állított be a nevezetességekhez:
– Uraim! A mi országunk egy kiállítást rendezett, mely hű tükörben mutatja népét, iparát. Jöjjenek önök, látogassák meg. Biztosítom, hogy ott sokat fognak tanulni és tapasztalni.
A francia notabilitások mind ingerültek lettek erre a meghívásra.
– Mi jut önnek eszébe? Hogy mi menjünk önökhöz tanulni? Hát kik vagyunk mi, és kik önök? Fogjon ön magának más bolondot.
A szerencsétlen vendéghívó kétségbeesve utazott haza.
– No, mi van a vendégekkel? – kérdék otthon. – Jönnek vagy nem jönnek?
– Nem jönnek – mondá sötéten.
– Sem az angolok, sem a franciák?
– A leghidegebb visszautasítás mindenütt.
– Ez borzasztó! De hát mégis, hogy történt?
– Legjobb azt el sem mondani.
Hanem azért mégis elbeszélte körülményesen, hol járt, mit modott, s mit feleltek amazok. Mikor látta, hogy nem boldogul így, amúgy kezdte őket invitálni.
– Mindent megpróbáltam – kiáltott fel –, de hasztalan!
– Oh, te bolond! – szólt közbe egy bölcs aggastyán. – Hiszen az igaz, mindent felhasználtál, de megfordítva cselekedted.
– Hogyan?
– Amit Londonban mondtál, azt Párizsban kellett volna elmondani, és viszont. Siess vissza nyomban, és majd meglátod, célt érsz.
A vendéghívó még egyszer vasútra kelt, s amint újra bejárta a két várost, azt sürgönyözte az otthoniaknak: »Bámulatos siker! Franciák, angolok tömegesen jönnek. Az utazásra jelentkezők száma nőttön-nő.«
