II. AHOL REND NINCS
II. AHOL REND NINCS
Van egy ismerősöm, aki árvaszéki ülnök volt a vidéken, néhány év előtt nagy gyomorhurutja támadt, kiaszott, mint az ujjam, belesárgult, mint a viasz, járta Marienbadot, evett nyers sonkát és Graham kenyeret, de nem használt neki semmi, utoljára az orvosok is lemondtak róla, kijelentvén, hogy meg kell halnia.
– No, ha meg kell halnom – mondá –, akkor semmi okom titkolózni. Én becsületes ember vagyok, szeretem az egyenes utakat. Bevallom őszintén, hogy elsikkasztottam tizenhétezer osztrák értékű forintot.
– Nem lehet az, te – mondá a vicispán –, félrebeszélsz.
– Komolyan mondom, Nézzétek meg! Kevés volt a fizetésem, pajtás, s én teljes életemben gavallér ember voltam, onnan vettem a pénzt, ahol volt. Vizsgáltasd meg a pénztárt!
De erre meg az alispán jött méregbe.
– Én is gavallér ember voltam teljes életemben, s nem szoktam senkinek a dolgait kutatni. Hanem ha azt akarod, hogy megvizsgáltassam az árvapénztárt, tégy magad ellen jelentést az alispáni hivatalnál.
A gyomorhurutos ember megtette a jelentést, de nem írta alá a nevét, mire az alispán visszahozta:
– Névtelen följelentésekre nem szoktam hederíteni.
Csak miután aláírta a nevét, rendelte el a hivatalos vizsgálatot, melynek folytán megtalálták az említett tizenhétezer forintot, azazhogy meg nem találták.
Most aztán nem lehetett tenni egyebet, mint letartóztatni az ülnök urat, s becsapni a hűvösre a többi rabok közé. Hiszen úgyis meghal a szegény Gyuri két hét alatt.
De nem az történt, hanem éppen az ellenkező. Félév alatt a rabkoszton elvesztette a tekintetes úr a gyomorhurutját, s mikor három év múlva kiszabadult, két mázsát nyomott, és olyan piros volt, mint a kapos.
Most is ép, egészséges, mint díjnok van a megyénél alkalmazva, és áldja a mennyei gondviselést, mely olyan csodálatos módon gyógyította ki.
– A vármegye pénzén szereztem a hurutot – szokta mondogatni –, és a vármegye kosztján vesztettem el. Ez méltányos… ez igazán méltányos.
Ezen a histórián gondolkozva, gyakran eszembe jut, hogy vétek a megyét bolygatni, és nem is igazságos, mert amit az ülnök úr mond, az igen jól applikálható az összes megyei visszaélésekre, bár kissé megfordítva.
…A tekintetes urak a vármegye kosztján szerezték azt a szertelen étvágyat a mások pénzére, tehát egészen méltányos, hogy a vármegye pénzén veszítsék el.
Még egy kis türelem, elnézés, és merem állítani, elveszítik.
