A KASZÁT VÁSÁRLÓ PARASZT • 1885 (36. kötet)

Teljes szövegű keresés

A KASZÁT VÁSÁRLÓ PARASZT •
1885
(36. kötet)
Tanúja voltam egyszer, midőn Csomák Gergely uram benyitott a vaskereskedésbe.
– Szerencsés jó napot! – mondá.
– Mi tetszik?
– Kasza kellenék.
A kereskedő ugrik, és egy csomó kaszát tesz eléje. Csomák uram ellenséges szemmel bandzsít a kaszák felé.
– Ágyú-jegyűt adjék az úr – szól megvetőleg elfordulva a kaszáktól.
A kereskedő visszarakja a bika-jegyű kaszákat, s az ágyú-jegyűekből hoz nehányat.
– Termett ott még több is – szólt oda félvállról.
A kereskedő türelmesen eléje szállítja minden ágyújegyű kaszáját.
Csomák Gergely szeme végigsiklik valamennyin, de a világért sem nyúlna egyikhez sem. Elkezdi a fejét vakarni.
– No, mi a baj még?
– Hogy voltaképpen mégiscsak hadd lám a bika-jegyűeket.
Mit lehetett tenni egyebet, mint újra visszahurcolni a bika-jegyű kaszákat.
Gergely gazda most már szinte maga is röstelli a dolgot, s csak úgy találomra látszik a sok közül kezébe venni az egyiket.
Behunyja először a jobb szemét, és úgy néz végig rajta, azután a bal szemét hunyja be, miközben már függőlegesen tartja a kaszát, majd leereszti a hegyével, végül pedig fölemeli a feje fölé, s alulról sandít rá hosszadalmasan.
– Hogy ez? – veti oda közömbösen.
– Két forint.
– Ez a kasza? – kérdi gúnyosan. – Nem lehet az! Már hogy ez a kasza?
Végigfekteti a pudlin, s a kezével egy vonalat húz a levegőben, amerre a nyél fog. következni, hogy miképp veszi majd ki magát. Aztán a bütykös nagyujját végighúzza a pengéjén mind a két oldalon, megkopogtatja négy-öt helyen a mutatóujja kalácsával, majd leereszti a földre, és a féltérdén meghajlítja.
– Hüm... No... igazán két forint ez a kasza
A kereskedő esküdözik, nem adhatja olcsóbban. Neki magának is annyiba van.
– Pedig nincs jól kiégetve, hallja az úr.
– A legfinomabb angol kasza.
– Ugyan ne tegyen bolonddá az úr. Ócska kaszából van ez megkalapálva.
– Kitűnő matéria! Holtig eltart.
– Ha ki nem csorbul – teszi hozzá nevetve Csomák Gergely.
– Ilyen kaszája még nem volt kendnek.
– Mármint nékem? Hát minek gondol engem az úr?
– Csak nézze meg, kérem, azt a kaszát.
– Megnézzem? Minek nézzem? Kasza, kasza. Egyik olyan kasza, mint a másik. Nem nézem biz én. Amelyik éppen a kezembe került. Azért csak ki a színnel szaporán, mit kíván érte, nekem sürgős dolgom van a piacon.
– Mondtam már, két forint!
– Hát van istene az úrnak? Két forintot kérni egy ilyen jószágért. Csak már legalább tudnám, mi van rajta.
S azzal ismétlen vizsgálat alá veszi a kaszát, suhint vele egyet, majd fölkerekedik, s kifelé viszi a nagyobb világosság okáért. A küszöbről bekiált:
– A kalapomat odabent hagytam.
Ott künn megtáncoltatja a pengén a napsugarakat, amik pajkosan futnak át a kékes sima lapon. A szájához emeli, rálehel, s várja mély áhítattal, mekkora darabon vonta be hályogosra a lehelet, s mily gyorsan illan. Azután megpengeti a kövezeten.
– Bolond egy csengése van – dörmögi, s erre besompolyog a boltba, még ott is ezen nyargal: – Nem tetszik nekem a csengése. Ideadja az úr egy forint nyolcvan krajcárért, vagy nem?
– Isten neki, egy hatost engedek. Vigye el egy forint kilencvenért.
– Nem lehet, nem éri meg. Kiátkoznának a gyermekeim. Adja, nem adja úgy?
– Nem adom alább.
– Akkor isten áldja meg!
Kioldalog, de csak az utca közepéig, onnan legott visszatér, és még egyszer bekurjant:
– Adja vagy nem adja?
– Nem adom.
Zavartan, fejcsóválva forgatja zsíros kalapját a markában.
– No, még ilyen kemény lélekkel sem volt dolgom, mióta az eszemet tudom. Hát tudja mit az úr? Tegye félre ezt a kaszát ide a sarokba. Majd meggondolom még egy kicsit odakünn.
Egy jó óra múlva visszatér egy más atyafival.
– Eljöttem – lihegi a verejtéket törülgetve homlokáról –, ez itt a keresztkomám Dorozsmáról, a Komót Istók. Azt gondoltuk ki, hogy ő is kaszát veszen, ha már így van, mert hogy hát az volna a rendje, ha ketten két kaszát veszünk, mindenik olcsóbban kapja a magáét.
– Nem adhatom olcsóbban… százszor megmondtam.
– Fontolja meg az úr, ne hirtelenkedje el a dolgot.
– Egy szó, mint száz.
– Nem enged? – pattan föl dühösen.
– Nem engedek – felel az határozottan.
– Hát akkor én mit mondjak? – toldítja engesztelődve.
– Mondjon, amit tetszik. Én többet nem beszélek kenddel.
– Nono, nem kell ám mindjárt megharagudni. Ha a szavát sajnálja tőlem az úr, akkor hát adja ide a tenyerét.
Csomák Gergely uram most már belecsap a vaskereskedő tenyerébe nagy vidáman.
– Eb, aki megbánja. Megvan a vásár!
Lassú ünnepélyességgel kezdi kigombolgatni a lajbliját, mialatt a világért sem venné le a tekintetét a sarokról, ahol a megvett kasza áll megtámasztva.
– De nini – villan fel agyában –, mintha görbébb, kisebb lenne az a kasza.
Gyanakvó arccal fürkészi a bolt személyzetét. Majd felkapja a kaszát, s mérlegeli a súlyra nézve.
– Ez más kasza – tör ki zordonan –, akármi legyek, ez nem az én kaszám.
S hirtelen összegombolja az ólompitykéket a mellényén.
– Már hogyne volna az a kasza? Ne okoskodjék, Gergely bácsi, mert kijövök a béketűrésből!
– No már, no már…. ej, ej… De minek is vitt el az ördög innen? Magam vagyok az oka. Itt van ni! Most már mit csináljak?
– De ha mondom, hogy az a kasza.
– Mármint ez? Hiszen nekem is megvan a két látó szemem.
Végighúzza pengéjén az ujját, meghajlítja a térdén, megkopogtatja, kiviszi az utcára, odaveregeti a kövezethez, rálehel, suhint vele, és betámolyog nagy szomorúan.
– Ez nem az a kasza! Ezért nem adhatok többet négy váltó forintnál.
– Ne csináljon komédiákat. Ha nem tetszik a kasza, ott van valamennyi, válasszon közülök másikat.
– Azt a bolondot nem teszem, hogy elölről kezdjem a vesződséget. Maradjon ez a kasza, de az illendő árán, amennyivel kevesebbet ér.
– Egy szót se többet.
– Mi? Csakugyan nekem kell károsodnom? Jó. Hát csakugyan elveszi az úr tőlem azt a fölösleget? Ráfér a lelkére?
– Fizessen kend hamar, és ne tartson itt prédikációkat.
– Jó – kiált fel Csomák Gergely uram keserűen. – Legyen az úrnak igaza. De vágjuk az igazságot kétfelé, hogy énrajtam se essék igazságtalanság. Felezzük meg az egy váltó forintot.
– Nem felezek.
– Akkor hát itt van a pénze! Fogja!
Újra hozzálátott a lajbli kigombolásához, amelynek a belső zsebéből nagy nehezen kihalász vala egy harisnyát, aminek a legfenekéről kivett egy forintos bankót, és odaadta a kereskedőnek.
– A többit mindjárt hozzáolvasom.
A mellény külső zsebéből előhúzott egy kéthatosost, a másikból egy négykrajcárost…
– Hogyis csak? Ez huszonnégy…
Benyúlt a nadrágzsebébe, ahol 33 krajcárra akadt.
– Huszonnégy és harminchárom, az ötvenhét… Mennyi kell még?
– Még harminchárom krajcár…
– Annyi – teszi hozzá jámbor képpel –, de nehezen lesz.
S ezalatt ártatlan, jámbor arccal kémleli a kereskedő hangulatát.
– Hopp… azaz, hogy… Megállj csak, megállj. Hová is tettem? Mit gondol, komámuram? Aha, itt lesz a kendő csücskében…
A fehér gyolcskendő szélibe csakugyan egy kéthatos volt bekötve.
– Ez az irmag, nemzetes uram – mondja nyájasan –, ott az isten se vesz, ahol nem talál.
– Még tizenhárom krajcár – sürgeti a kereskedő könyörtelenül.
– Ugyan ne okoskodjék, nemzetes uram. Mire való az? Így is rosszabb kaszát kaptam, mint kellett volna. Osztég nincs nálam egy garas sem, ott hagytam a szekeren a guba ujjában, azt csak nem kívánja, hogy olyan messze szaladjak azért az egypár fillérért. Majd kipótolom máskor.
– Nekem az egész összeg kell. Menjen a pénzért, addig a kasza el nem szalad.
De már erre méregre gyulladt Csomák Gergely:
– Mit? Nekem annyi becsületem sincs? Nekem az apám, nagyapám is bíróságot viselt perszóna volt, hallja az úr! Nem kell nekem senkinek a kegyelme. Nem a szemeten szedtek fel engem. Lökje neki oda, komámuram, azt a tizenhárom krajcárt!
S azzal sértődve felkapja a kaszát.
– Gyerünk, komámuram…
A boltajtónál visszafordult kárörvendő, kaján szemekkel, egyet rántott a vállán, s a kaszát diadalmasan megvillogtatva, harsányan bekiáltott:
– Annyit azonban mondhatok az úrnak, hogy ez volt a legjobb kaszája, az a többi nem ér egy hajítófát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem