NYITRA, DRÁGA NYITRA
NYITRA, DRÁGA NYITRA
A tótság meg van mentve – akár terem már krumpli, akár nem. Sőt ha a fazekak drótozása is megszűnnék a világon – quod Deus avertat – a felvidék megélhetése biztosítottnak tekinthető. Mert hiába terem Magyarország egyéb dús földjein repce, acélos búza, ha választási elnököket csak a felföld bír adni.
Nyitra, drága Nyitra, mit beszél felőled a bolondos tót rigmus, hogy mikor még nyíltál… Hiszen most nyílsz te valójában, ez a te virágkorod!
Ha valaki azt mondja, hogy nyitrai születés, az ember szinte csettent rá a nyelvével: »De jó volna választási elnöknek«. Nincs az a képviselő Magyarországon, aki nem óhajtana magának nyitrai választási elnököt (persze pro) – sőt ha a külföldön is híre megy a nyitrai remekléseknek, a nyitrai gyerekeket pici korukban elhordják szerteszét a világ alkotmányos országaiba (mint ahogy a genfi leánygyerekeket bonneoknak) a kormányok vagy a dinasztiák, hogy választási elnököket neveljenek belőlük.
Mert megengedem tisztelt olvasóim, hogy korrupció a választásokban a hamiskodás, az erőszak és brutalitás, de a lelemény jogosult. Oh hogyne? Ki akarná kizárni valahonnan az isteni leleményt, az elme egy kipattanó szikráját? Ha mindenütt helye van, bizonyára helye van a választásnál is, s ha tekintetbe vesszük, hogy a másik párt is leleményes (ha pedig nem leleményes, hát mért nem leleményes?), vitézi párbajnak tekintendő az egész dolog (ti. az a része, mely a választók akaratának különböző kidomborítására irányul), s minden fifika csak egy tempó, amit egy más tempóval ki lehetne parírozni.
Mert azt kell venni, kérem alássan, hogy minden Nyitra megyei kabátos ember lehetne választási elnök, minélfogva a választási elnök szerepe is igen nehéz, lévén az ellenfelei is Nyitra megyeiek, és született választási elnökök. Innen is van, hogy Nyitra megyében soha nincs két egyforma választás, két egyforma terv, mint a festészetben nincs értéke a másolatnak. A nyitrai elnökök eredetiek és individuálisak. Megnézik a kerületet műértő szemmel, mint a szabó a posztót, hogy mit lehet belőle csinálni, és ahogy ők azt megcsinálják, az nem erőszak, merészség, hamis játék, hanem több, sokkal több, az művészet.
A nyitrai elnök sohase mondja például, hogy kevés a posztó. Ostobaság, hiszen ő posztó nélkül is tud varrni. Még kevésbé kifogásolja, hogy a posztó vörös és nem kék. Majd kékké válik a keze alatt. Nem habozó, csak óvatos, bátor, de körültekintő, se istent, se embert nem néz, hanem a választási törvényt jól megnézi, mert ő nem végez fuser munkát.
Sohase mondja semmire, hogy: »nem lehet« (ez a szó nincs a Nyitra megyei lexikonban). Minden lehet, legfölebb annyit mond, ha nagyon gyanús és veszedelmes az anyag, amivel dolgozni kell:
– Egy kicsinykát nehezen fogja menni.
Szóval a nyitrai választási elnök egy tökéletes lény. Egy hazai institúciónak a legjobban kifejlődött, legmagasabb fokot elért alakja.
– – – – – –
A szakolcai kerület éppen a szélén van Nyitra megyének és az országnak. A népe fanatikus bigott tótság, akik a papokra hallgatnak. S a papok szája nem gyepesedett be az idén. Egy csöppet se voltak röstek kitanítani a népet. A néppárt jelöltje Vaczulik Vince volt. A nép akarta is Vaczulik Vincét. Mert úgy volt fölállítva a kérdés a papok által: Vagy a pokol, vagy Vaczulik.
A nemes vármegye azonban Frideczky Timotheust jelölte, tehát Frideczky Timotheus megy föl az országgyűlésre, punktum.
Jó, jó, de hogy megy föl? Nehéz lesz egy kicsinykát. Tanakodtak, búslakodtak.
Ejh, hát mindenekelőtt egy jó választási elnököt kell elővenni a raktárból, a többi aztán az ő gondja.
És találtak is legott jó elnököt, nomina sunt odiosa: híjjuk egyszerűen Elnök úrnak.
Az Elnök úr megértvén a szituációt, hogy az elbutított nép háromnegyed része Vaczulik Vincéé, és csak egynegyed rész sántikál Frideczky Timót után, latra vetvén továbbá minden körülményt, politikait, meteorológiait, helyrajzit, ekképpen nyilatkozott:
– Fogja menni, amici, hanem »rozum« kell hozzá. (Az észt hívják rozumnak tótul.)
Mikor azután elközelgett a választás határideje, az Elnök személyesen kiment egy csomó irányadó és hivatalos férfiúval a választás megejtésére alkalmas területre, és kijelölt az ácsoknak három helyet.
– Építsenek ide három bódét.
– Minek lesz a három bódé? – kérdé a jegyző, meg a pártelnök egyszerre.
– Szavazni fognak bennük amicenko.
– Nix-nux – tiltakoztak a derék urak –, csak két helyen lehet szavazni.
– Az nekem mindegy – felelte az Elnök ravasz szemhunyorgatással. – Csak építsék magok három bódét. Amit mondok, mondok.
– De kérem. A törvény azt mondja, hogy 1500 szavazaton túl két szavazatszedő bizottság legyen, és sehol se mondja, hogy három lehet.
Az Elnök fölpattant.
– Hát én mondom? Én semmit se nem mondom. – Aztán vidám bonhómiával hozzátette: – A törvény egyébiránt szólja nekünk uraknak, akik tudjuk őtet olvasni, én pedig szólok ácsoknak, akik tudják bódékat építeni. Hát csak csinálják három.
Fölépült tehát a három bódé, mégpedig a taktikai célok szem előtt való tartásával olyan ügyesen, hogy aki az egyik bódé perifériájába került, az többé azon a napon nem juthatott a katonai kordon s minden más akadályok miatt a többi bódéhoz, hanem mint leszavazott ember, mehetett isten hírével hazafelé vagy be a városba.
És mikor megérkezett a választási nagy nap, a két szavazó küldöttség elhelyezkedett a két első bódéban, jegyzőkkel, bizalmi férfiakkal, ahogy a törvény rendeli, és akik törvényszerűen lettek megválasztva. A harmadik bódéba ellenben beültek a Frideczky párt kortesei, elnök, jegyző, ördög, pokol, csupa kedélyes, nyájas úriemberek; az egyik beült elnöknek, a másik odaállt bizalmi férfiúnak, ahogy megosztották a szerepeiket, megrakták az asztalt ők is választási lajstromokkal s mindenféle egyéb paksamétákkal, és akik odajöttek szavazni Vaczulik Vincére, hát fölírták emberséggel, egyetlen voksot se utasítván el, s a leszavazottakat kieresztették a másik ajtón, ahonnan többé nem volt visszatérés a választási helyre.
És ez igen jól esett az együgyű Vaczulistáknak, mert az igazi Elnök, ki az első bódéban szedte az igazi szavazatokat, nagyon kellemetlenül viselte magát irántuk, kivált mindjárt az elején. Bejött vagy tíz ember és sorba mondta: Vaczulik Vince. Vaczulik Vince. Vaczulik Vince.
Az Elnök belenézett az iratokba.
– Vaczulik Vince nincs a lajstromban. Mars du pekta! (Eredjetek a pokolba.)
És minthogy más számtalan apróbb-nagyobb szekatúráról is gondoskodott a leleményes Elnök úr, a Vaczulik párthívei közt gyorsan elterjedt a hír (talán segítettek is terjeszteni táborukba betolakodott ravasz emberek).
– A harmadik bódéhoz menjünk szavazni, atyafiak. Ott a legjobb. Ott nyájasak az urak, és egy Vaczulik-voksot se utasítanak el.
Így lőn, hogy a Vaczulik párt egy része, mely jó helyen szavazott, megtizedeltetett – a másik része nem tizedeltetett meg, de az rossz helyen szavazott: egy nem létező bizottság előtt.
… Ah Nyitra, drága Nyitra! Te még sohase nyíltál ennyire!
Írtam pedig ezeket anno Domini 1896. szent karácsony előestéjén egy plébános tollbamondása után. Ha nem igaz, semmi az. Mindössze még többet tettek egy emberrel (ti. énvelem) bolonddá az idén a papok.
