PARLAMENTI KÉPEK
PARLAMENTI KÉPEK
[nov. 6.]
Sovány ülésre volt kilátás. Napirend megállapító ülés ez a legutolsó grádus az ülések rangjában. Már a falakra kiragasztott összehívó plakát is fumigálja, mert tizenkét órára jelzi. Az ilyen ülésekre nem érdemes el sem indulni a honatyáknak, mert úgyis lekésnek róla.
Egyszóval az ember, ha nagyságos úr (azaz, ha képviselő), elolvassa reggel ágyában a lapjából, hogy tizenkét órára ülés van, szépen befordul, és alszik még egy kicsinyt, ha az estét az orfeumban töltötte, pedig alighanem ott töltötte, alszik még tán a tizenkettőn túl is, mert az álom az istenek ajándéka, az országgyűlés pedig csak a földiek furfangos intézménye.
Végre is minden csöndes. Darányi fönn esküszik a bécsi burgban. Bánffy is vele ment, és most vígan villásreggeliznek re bene gesta a Sachernál.
Minek is ilyenkor a Házba menni? Hiszen minden tiszta, minden nyugodt. Derült égből, végre is nem esnek villámok.
Nem bizony, de csak azért, mert a mennybeli villámokat nem Ugron kezeli. Volnának csak az Ugron kezében, és nem az istenében, a legnagyobb verőfényben is kigyulladnának mennykőcsapásoktól az asztagok és házfedelek.
Amint megnyílott az ülés, és bejelentette az elnök, hogy Festetics fölmentetett a miniszterségtől, s helyébe Darányit nevezte ki a király, íme csak fölugrik vitéz Ugron Gábor, és a nemzet nevében tiltakozik a »családias jellegű« kinevezések ellen, s kéri az okokat előterjeszteni, amelyek a miniszterváltozást előidézték, különben nem veszi tudomásul se a Festetics fölmentését, se a Darányi kinevezését.
Ej no, gondolták magokban a jobboldalon, csak beszélj derék Gábor, csak beszélj, beszélj.
Erre fölkelt Festetics Andor gróf, persze most már egy képviselői padból, a középről – ahova az exminiszterek temetkeznek. Felelete éppoly nobilis és korrekt volt, mint egész eljárása, melyet most még a kulisszák takarnak el. Körülbelül azt felelte, hogy a vesztegzár ellen bizonyos körökben és a pártban is ellenkezést vett észre, mely később személye ellen is fordult, mint önérzetes ember, aki más meggyőződésen van, nem tarthatta meg állását.
Az ellenzék ravasz jóakarattal szórta az »Úgy van«-okat és a »Helyes«-eket. Az ellenzék szeret újoncozni. A szabadelvű párt ellenben a túlságos tapintat miatt hűvösen hallgatta az igen derék párttagot.
Erre fölugrott Beöthy, és keveselte a fölvilágosítást. Nem tartja elég indoknak, hogy azért hagyta el a miniszteri széket, mert a pártjának nem tetszett:
– Ön nemcsak a Hegedüs és mások minisztere – mondá –, hanem az országé.
Megharagudott most Hegedüs. Nem cselszövő ő, és nem tart külön minisztereket.
Hegedüs haragjának örült Perczel Béni, aki sápadtan kezdte megolvasni a különböző koponyákat a jobbmezőn és a balmezőn Megfagyott ereiben a vér. Az ellenzék többségben volt. Óh, csak haragudj, kedves Hegedüs Sándor, csak haragudj, mert addig, míg te haragszol, beszállingóznak apródonkint a mamelukok.
Hegedüs személyi fölszólalását a Polónyi kíváncsisága követte. Mert a nagy Polónyi kíváncsi. Ínyenc bizonyos dolgok kipiszkálásában. S mint a mókus a diót, Polónyi a pénzt szereti kifürkészni. Hiszen Richelieu is kíváncsi volt. I. Napóleon a csatlósoktól is kérdezősködött, igaz-e, hogy ennek meg amannak a lovásznak a felesége kiejtette a bölcsőből a gyereket? Polónyi azt kérdezte Festeticstől, igaz-e, hogy 100 ezer forinttal kárpótolta a vállalkozókat? S nagy, erekkel befuttatott szemei irigyen csillámlottak e szavaknál.
Festetics fészkelődött, látszott, hogy felelni fog. Jaj, csak ne beszélne – szepegtek a jobboldalon. Jaj, csak beszélne – kívánta a házőrző Béni, mert azalatt talán megnövekednék a párt.
Szilágyi engedte Festeticset, hogy még egyszer beszéljen.
Kijelentette, hogy nem adott százezer forintot.
– Kevesebbet sem? – kiálták balról.
Erre nem felelt, de megígérte, hogyha a Ház nem veszi tudomásul az eddigieket, akkor hajlandó részletesen is nyilatkozni, amire élénk helyeslés zajlott föl szerte a két baltáboron.
Míg Festetics beszélt, bejött a Házba Nagy Sándor. Soha még Nagy Sándornak úgy meg nem örültek – még tán a macedóniainak se. Nagy Sándor bejövetele egyenlővé tette a számarányokat. (Óh, isten, te mégis a szabadelvű párttal tartasz.)
Most Horánszky tette le a garast. Rövid pár szavának hatása megrendítő volt a szabadelvű pártra, mert egy szőke úriember döcögött be, és leült Polónyi mögé.
Most már megint kisebbség lett a szabadelvű párt. Halálos tréma ütött ki a wippek között.
Szerencsére ott volt a belügyminiszter, aki egy tárgyilagos, csinos fölszólalással kihúzta az időt három mameluknyira.
Ugyanis hárman érkeztek azalatt. Még Eötvös beszélt a tárgyhoz, de hasztalan – nem jött senki, se ide, se oda. Több honatya mára nem volt készletben.
Ennél fogva megejtetvén a szavazás szakaszonkint a legnagyobb fokú izgatottság mellett (mert hátha valaki bejön azalatt oda, valakit pedig megüt emitt a guta), két szavazattal ismét győzött a sok száz győzedelmet átélt szabadelvű párt, ti. tudomásul vették az elnöki jelentést.
