NYITÁNYOK
NYITÁNYOK
Már régóta emlegették, jósolták, mióta Kossuth idősebb, betegebb lett:
Ha Kossuth egyszer meghal, bizony magával fog vinni valakit!
Ezen »valakinek« a kormány látszott lenni azelőtt. A kormány azonban annyira jól viselte magát s olyan biztosan állt meg a határmezsgyén, »eddig lefelé, addig felfelé és egy lépéssel se tovább«, hogy elmozdíthatatlanná vált és az egész prófécia Bánffy Dezsőre zsugorodott össze.
Mert Bánffy Dezső, bár jó ember, de már az első gombot rosszul gombolta be a kabátján. Eleinte némi hidegséget tanúsított a Kossuth-gyászban, később azután egészen korrektül járt el, de a maga iránt ébresztett irritációt nem volt képes megszűntetni.
Bánffy ezzel nagy szolgálatot tett a kormánynak. Mert az bizonyos volt, hogy az ellenzék haragudni fog valakire. Csak az volt a kérdés, hogy kire. Bánffy maradt a Schwarze Péter. Sic fata tulerunt. Minden keresztény léleknek illő belenyugodni.
Bele is nyugodott volna mindenki (a kormány különös örömmel), még maga Bánffy Dezső is belenyugodott volna, ha a temetéssel össze nem esik egy másik dolga is: az újságírókkal való konfliktus, a befalazott folyosó-ajtók tárgyában. Két betegség azonban Bánffy Dezsőnek is nagyon sok.
Mind a kettő ellen próbált valamely medicínát, az egyik ellen elment a rekviemre, látogatást tett a Kossuth-fiúknál (Nagyon közelfekvő csillapító-szer!), a másikban pedig föltétlenül alávetette magát egy kis masszázs-kúrának.
És mégis az egész mai ülést ez a két dolog töltötte ki, nagy néző és szereplő közönség jelenlétében.
A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor miniszterelnök, Hieronymi Károly, Szilágyi Dezső, Csáky Albin, Tisza Lajos gróf stb.
Az elnöki előterjesztésnek az újságíró kérdést érintő részénél Ugron Gábor állt fel és a Ház méltóságának sérelmét látta abban, hogy az elnök engedett az újságírók »nekiszegezett pisztolyainak«. Úgy Madarász, mint Horánszky az elnöki jelentés napirendre tűzését kívánták, többé-kevésbé hibásan fogván fel a dolgot. Csak Horváth Gyula szólott tájékozottsággal és szelídítő irányban s végül a miniszterelnök fogta pártját az elnök rendelkezésének. De amint Ugron a Ház méltóságát látta megsértve az előbbi intézkedés visszavonásában, a miniszterelnök a sajtószabadság megsértését látta volna annak fenntartásában. Mind a ketten ágyukkal lövöldöztek, egyik balra, másik jobbra, de az igazság valahol közepütt volt egy bokorban meglapulva.
A miniszterelnök felszólalása után bezárult a vita s megszavaztatván a Ház hatvanhét szavazattal vette tudomásul a jelentést. E hatvanhét voksban benne volt az ellenzékről a Veszter és Horváth Gyula szavazata is. Kitűnt tehát, hogy mégis sokan vannak, akik bennünket (újságírókat) szeretnek. Büszkék is voltak az újságírói ketrecek a 61 lelkes pártolóra. Mert ma a pártolók még az előfizetőknél is többet értek.
A Bánffy-falak ügye így dőlvén el, Bánffyt új tortúra alá fogták, következett ugyanis a Kossuth temetésére vonatkozó jelentés.
Előbb Ugron Gábor, most Hoitsy Pál vágott hozzá a bárdjával, keményen, majdnem kegyetlen szavakkal bírálva nem annyira a Bánffy tetteit, mint inkább a neki tulajdonított intenciókat (mert az ellenzéki urak a lélekben is tudnak olvasni).
Bánffy szokottnál is nyugodtabb volt ma, semmi harag, semmi indulat nem látszott kissé halovány vonásain! Hoitsy szavaira néhány szóval akart reflektálni, midőn egyszerre kitört a kiáltás:
Menjen le az elnöki székről!
Önről mondunk most ítéletet!
Bánffy engedelmeskedett. A készletben álló Perczel Dezső foglalta el az elnöki széket s egy meglehetősen igazságtalan hajsza indult meg most Bánffy ellen, ki kétségtelenül száraz volt, rideg is, azon nagy csapással szemben, mely az egész országot megrendíté, de cselekedeteiben nem fordult elő olyan szembeszökő hiba, hogy szükséges, vagy hasznos lett volna tekintélyét annyira meghurcolni.
A többség ezt a jelentést is 67 szavazattal vette tudomásul.
Az óra már háromra járt ekkor a napirendhez hozzá nem juthatott a Ház, az egyházpolitikai vita elmaradt holnapra.
De a Kossuth Lajostól hozott ezüstvégű botjára támaszkodó Károlyi Gábor a fejét rázta:
Nem hiszem, hogy holnapra jöjjenek az egyházpolitikai javaslatok.
