II. Az örök homály
II. Az örök homály
Erre az interpellációra nem adott Beöthy feleletet. Hát nem is tudtuk meg, hogy excellenciás-e még Andrássy Gyula? De megtudtuk azt, hogy Fenyvessy »a magyar Cassagnac« (így nevezi el a Pesti Napló a mai beszédje miatt), mert ifjabb Andrássy Gyula után (aki megint nagy sikert aratott) a Margitok, Malvinok kedvence és a legszebb selyem mellények tulajdonosa ragyogtatta elmésségét. A szabadelvű párt humoristája után a habarékpárt humoristája. Fenyvessynek Tisza felelt, aki ha ötlete van, mindjárt a síkra áll (ez talán hiba is a »generálisnál«), s az aránytalanul gyenge ellenfél legyűrését is jó munkának tartja. Hagyhatná az ilyet például Münnich Aurélnak.
De mindegy, nem erről van most szó, nagyobb témán énekelek most.
Ugyanis, kedves olvasóim, önök gyakorta olvasnak a hírlapi közlemények alatt két nagy betűt: »O. É.«
Ez az »Országgyűlési Értesítőt« jelenti, hanem külön az »O« jelenti a gömbölyű Maszákot, az »É« jelenti a karcsú Egyesit. Mind a ketten járulékai a parlamentnek, s igazgatói a »magyar távirati irodának«.
Igazgatói? De két kard egy hüvelybe hogy férhetne meg? Egy bizonyosan főnök köztük. Mert ha egyik se főnök, akkor vége logikailag az összes államrendszereknek és az összes egyiptomi piramisoknak, melyek mind egy csúcsban csavarodnak ki. Csak egyetlenegy institúció lenne hát a világon, amely két csúcsban végződik?
Lehetetlen az. Valamelyik okvetlen főnök közöttük.
Igen, de melyik?
Élőlény arra rá nem jöhetett, pedig egy évtized óta foglalkozik ezzel a kérdéssel a folyosó, a klub és cohaerentiája.
Politikai egünkön régóta ez az egy homály kóvályog eloszlathatlan köd gyanánt.
Éleslátó emberek egy-egy Stanley makacsságával láttak hozzá fölfedezni a valót, de nem sikerült.
Ők maguk, ha kérdik, mosolyogva hallgatnak róla. A mosolyban benne van: »a főnök én vagyok«.
De a fürkészők is ravasz emberek voltak. Kieszelték jól a dolgot. Egyszer közös szállást rendeltek valahol vidéken a két igazgatónak, s úgy csinálták ki, hogy csak egy ágy legyen, a másiknak a dívány a hálóhelye. Most minden kisül. Aki az ágyban fog feküdni: az a főnök.
Rájuk nyitottak: az ágyban Egyesi feküdt. Tehát Egyesi a főnök.
Már-már kétségtelen volt, mikor egy váratlan dolog sült ki; az, hogy Egyesi is próbált a díványon hálni, de a dívány kurta volt neki.
Valóban, a dívány is kurta, Maszák is kurta – tehát a díványon kellett aludnia Maszáknak, még ha ő is volt a főnök.
Maszák nemsokára egy villát vett a Svábhegyen:
– Maszák a főnök – mondák – , mert Maszáknak villája van.
Erre méregbe jött Egyesi és építtetett egy még szebb villát Rákospalotán.
Legott minden kombináció összedőlt. Megint nem lehetett tudni, melyik a főnök.
Évekig kellett várni, míg Szegedre jött a király, amikor a távirati iroda is tisztelkedni ment, ekképpen iratva be magát a ceremóniás lajstromba:
»A távirati iroda küldöttsége; két tag: Egyesi igazgató és Maszák igazgató. Vezető: Maszák igazgató.«
– Hát mégis Maszák a főnök!
Igen, ha a következő héten egy másik királylátogatásnál valahol Miskolcon, nem megfordítva játszódik le a dolog: »A távirati iroda küldöttsége két tag: Maszák igazgató és Egyesi igazgató; vezeti Egyesi igazgató.«
– Teringette, ott vagyunk, ahol voltunk!
Végre, úgy látszik, őfelsége is érdeklődni kezdett a dolog iránt, kíváncsi lett, melyik a főnök, s minthogy kifürkészni sehogy se lehetett, elhatározta, hogy eldönti, és Maszákot megtette nemesembernek.
– Íme, tehát Maszák a főnök
Hiú remény. Másnap Egyesi is »y«-nal kezdte írni a nevét.
– Ez egy kijátszott kártya Maszák ellen! Ezt nem merné tenni Egyesi, ha nem ő volna a főnök.
Denique nem lehetett megtudni. Úgy hittük, örök homály marad már. A földteke forog majd tovább is összes bolygóival egyetemben a nap körül, s a nap bevilágítja fényével minden rétegét, de egy pont az idők végtelenségén túl is sötétben marad, hogy ki a főnök: Maszák-e vagy Egyesi?
A nyomozó történelem kisüti, miért haragszik a javaslatra Éles Henrik, miért van Fenyvessy minden nap benne az újságokban, miért demokrata Horvát Boldizsár, és hogy honnan idéz Beöthy Ákos – de ez az egy nem fog kisülni.
S íme, ma megtörtént a lehetetlen.
Tiszának, aki napok óta azon gondolkozik, miképp oszlassa el a homályt, mely a 14. § szövegezésére nehezül, Fenyvessyvel való mai polémiájában végre sikerült eloszlatni a homályt (de nem a 14. §-ról) az Egyesi–Maszák-viszonyról, mert Maszákot vévén védelmébe egy vélt támadás ellen, azt a távirati iroda főnökének címezte.
Az egész Ház föllélegzett.
Valahára! Mosoly villant meg száz ajkon. S a tudás fénye a homlokokon.
Egy hang közbeszólt:
– Hát Egyesi?
De a miniszterelnök zavartalanul folytatta Fenyvessyt ütő beszédjét, anélkül, hogy a közbeszólásra reflektált volna. Parlamenti életünk egy sok derültséget, sok tréfát keltő kérdése lett ezzel végleg megoldva ma; most már kétségtelen, hogy Maszák a főnök.
…Ámbár, uraim, még nem lehetünk egész biztosak.
Mert ha most egypár nap alatt például Bismarck a német birodalmi gyűlés előtt Egyesit találná nevezni a magyar távirati iroda főnökének, megint ott lennénk, ahol voltunk.
